Cikk_tablazat_Recovered_1

ELSŐ HELYEN A JGYPK A FELSŐOKTATÁSI RANGSOROKBAN!

Megjelentek a hagyományos felsőoktatási rangsorok a megszokott sajtóorgánumokban. A Juhász Gyula Pedagógusképző kar több rangsorban is igen jó helyezéseket ért el, amire büszkék lehetünk.


A Heti Válaszban a pedagógusképzési terület szakjait minősítő rangsorban az első helyen szerepel a JGYPK a tanító szak és a gyógypedagógia szak esetében, az óvodapedagógus szak holtversenyben első helyes az országos palettán.


A HVG Diploma 2018 számában megjelent országos képzésterületi rangsor szerint a JGYPK a pedagógus képzésterületen 23 kar közül a negyedik helyet érte el, messze megelőzve pl. az ELTE pedagógusképzéssel foglalkozó karait. A sporttudományi képzési területen pedig a hallgatói kiválóság rangsorában 10 intézményből a 3. helyen szerepelnek a jugyus hallgatók.

A HVG-ben az egyetemi rangsort az ELTE vezeti, a Szegedi Tudományegyetem a második, ami azt jelenti, hogy egyetemünk a legjobb vidéki egyetem.


Galéria:

egybe




esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


sallai-doraSallai Dóra- GTK: pénzügy és számvitel

Semmi kétségem nem volt afelől, hogy az SZTE-re fogok jelentkezni, ugyanis ott tanuló ismerőseimtől csak pozitív véleményt hallottam. Érdekesnél érdekesebb kurzusok színesítik az egyetemi éveket, mindemellett magas színvonalú a sport és a nyelvoktatás is. Jó döntés az SZTE, mert országszerte elismert tudást ad a hallgatóknak, és itt olyan lehetőségekkel találkozhatunk, amik pozitívan hatnak mind a pályánk, mind az életünk során.


Fűrész ZsófiaFűrész Zsófia – ÁOK – orvos

Szeged rengeteg lehetőséget nyújt a diákoknak egyaránt a szórakozás, kultúra, és a munkavállalás terén is. Annak ellenére, hogy vidéki egyetem, az oktatás színvonala eléri a pesti egyetemekét, sőt szerintem még túl is szárnyalja azokat. Nagyon szeretek itt tanulni, nagyon szeretem, hogy ilyen nyugis, barátságos maga a város is.





További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.