educatio2011

Több ezer látogató az SZTE standjánál az Educatio 2011 kiállításon

A Papp László Budapest Sportarénában a hazai felsőoktatás szereplőinek két napos seregszemléjén több mint 80 napsárga pólóba öltözött szegedi hallgató, oktató és munkatárs fogadta a több ezer érdeklődő diákot.

Az SZTE 72m2-es standján a továbbtanulás előtt állók megismerkedhettek az egyetem 12 karának képzési kínálatával, a tájékozódás mellett pályaorientációs tesztet is kitölthettek, ingyenes fogászati szűrést vehettek igénybe és olyan ajándékokhoz juthattak, mint az SZTE logóval ellátott ceruza és teafilter vagy a Természettudományi és Informatikai Kar hallgatói által osztott ugróbab.

A Szegedi Tudományegyetem kiállításon tapasztalt sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy az SZTE Felvételi 2011 kiadvány 3000 példánya valamint a Szegedi Egyetem című lap felvételi különszámának összes példánya elfogyott a rendezvény ideje alatt.

Külön öröm számunkra, hogy az Edupress hírügynökség által kiosztott Kreatív stand díjat a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kara nyerte el, ahol az érdeklődők fogat húzhattak, vagy tömhettek a, illetve teljes fogászati kivizsgálást is kérhettek.

 


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták

Holecska_ZoltanHolecska Zoltán – BTK, történelem

Az egyetemválasztáskor több szempontot is figyelembe vettem. Az egyik legfontosabb köztük az volt, hogy erős legyen az érdeklődési területem kutatása. A másik pedig, hogy megfizethető legyen az ottani élet. Szegeden teljesült az, amit vártam: sokkal olcsóbb, mint Budapest, és a tanulmányaimat is magas színvonalon folytathatom. Ráadásul közel van az otthonomhoz, Békéscsabához is. Így egy év után úgy érzem, nem bántam meg a döntésemet, mert Szeged egy igazán élhető, diákbarát város.

Fasi_ArnoldFási Arnold – BTK, szlavisztika (orosz)

Azért jöttem Szegedre, mert hallottam, hogy az itteni szlavisztika, orosz szak elég jó, színvonalas a képzés. Természetesen a település helye is közrejátszott, hiszen nem akartam túl messzire menni az otthonomtól, Pusztaszőlőstől. A kollégium is kedvező helyen van. Szeged sokkal zöldebb, és a levegő is tisztább, mint Budapesten, ami szintén befolyásolt. A választásban még közrejátszott az is, hogy nem érzem magam olyan jól egy nagyvárosban sok emberrel, de Szeged teljesen élhető ebből a szempontból, és a tömegközlekedés is nagyon jó.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.