Bezár

Egyetemi élet

Sportolás a Szegedi Tudományegyetemen

Sportolás a Szegedi Tudományegyetemen

2015. március 02.
9 perc
A 2002/2003 – as tanévtől kezdve a Szegedi Tudományegyetem sportéletének elsődleges helyszíne a Hattyas sori komplexum. A sportlétesítmény biztosítja a nappali tagozatos hallgatók kötelező testnevelésének feltételeit, valamint támogatja, szervezi, és lebonyolítja az egyetemi polgárok szabadidős- és versenysportjait, rekreációs programjait.

A Sportközpont kínálata széleskörű és folyamatosan bővülő, több mint 50 sportágból közel 160 kurzussal biztosít lehetőséget a testnevelés teljesítésére.

A kritérium testnevelés azonban csak egy része a Sportközpont által kínált lehetőségeknek. Rekreációs sportprogramokon vehetnek részt a hallgatók, egyetemi polgárok térítésmentesen, úgy mint aerobik-, vízi-, ütős-, küzdő-, ésl tánc maraton, asztalitenisz és tollaslabda bajnokság. Ezen felül a Sportközpont kari bajnokságokat szervez kosárlabda és röplabda sportágakban. A sportprogramokon felül lehetősége van a sportolni vágyó egyetemi és városi polgárságnak használni a létesítmény termeit. A kosárlabda, röplabda, tollaslabda egyesületek edzésein felül megtalálható több különféle küzdősport (judo, karate, aikido), zenés sportok, tartáskorrekció, valamint falmászás, illetve műanyag borítású sípályán csúszhatnak az Egyetem polgárai.

A Hattyas sori létesítmények mellett az Újszegedi Erzsébet Ligeti Teniszközpont 6 db., kiváló minőségű salakos pályával, adogatófallal, öltözőkkel várja a sportolni vágyókat, a tenisz kurzust választókat.

A versenysport területén, egyetemi szinten komoly támogatási és ösztöndíj rendszer segíti a profi sportban is érintett hallgatókat. Hosszú távú és minden érintett fél számára gyümölcsöző kapcsolata van az SZTE-nek a férfi kosárlabda csapattal, valamint a OB1-es férfi és női vízilabda csapattal is. Ezeken felül számos sportágban segítséget és támogatást nyújt a Sportközpont az egyetemre érkező komoly sportmúlttal rendelkező hallgatók számára, mind sportági versenyeztetés, mind MEFOB és Egyetemi Európa- és Világjátékok szintjén.

Összességében az egyetem széleskörű kínálataiban mindenki számára lehetőséget biztosít a Sportközpont, hogy folytathassa, vagy elkezdhesse a rendszeres testmozgást. A folyamatosan bővülő lehetőségekről és felhívásokról a Sportközpont honlapja ad folyamatosan frissülő tájékoztatást.

 

Szent-Györgyi Albert: „A sport nem csak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.”

 

Ismert sportolók az egyetemen
Az egyetem mindig is fontosnak tartotta, hogy hallgatóinak, s köztük világhírű sportolóinknak segítsen a sport és tanulás összeegyeztetésében. Alább olvashatók Egyetemünk hallgatói, akik a sportban is bajnokok:

 

Az SZTE és Szeged város sportkapcsolatai
A Szegeden működő szinte összes sportegyesülettel kapcsolatban van az egyetem, illetve számon tartják a diákok rendelkezésére álló városi sportolási lehetőségeket is. Olyan sportágakban, ahol nem tudnak sportolási lehetőséget biztosítani, vagy magasabb szintű teljesítményre képes valaki, segítik a városi egyesületben való sportolás lehetőségét. Néhány sportágban nemzetközi szintű eredményekkel büszkélkedő egyesületek élvezik a Szegedi Tudományegyetem támogatását (Pick Szeged férfi kézilabda csapat, Szeviép Szeged női kosárlabda csapat, Szeged Beton vízilabda csapat, DÉMÁSZ Szeged Vízisport Egyesület), valamint rendelkezik az egyetem "saját" csapatokkal is.

 

NATURTEX – SZTE – SZEDEÁK férfi kosárlabdacsapat – a Szegedi Deákok Kosárlabdázó Egyesülete (rövidített nevén SZEDEÁK) 1992-ben alakult meg. A név a szegediségen kívül arra is utal, hogy az egyesület sportolói diákok, s bázisuk pedig a Deák Ferenc Gimnázium volt. Az indulástól kezdve, a felnőtt csapat mellett, kiemelkedő utánpótlásképzés jellemezte az egyesület szakmai munkáját. A felnőtt csapat versenyeztetése 2005-ig, egy mélységeket, magasságokat bejáró hullámvasúthoz volt hasonlítható. Az igazi mélypont: a 2005-2006-os szezon, amikor megtörtént, hogy Szeged városának nem volt felnőtt férfi kosárlabdacsapata a Nemzeti Bajnokságban.

Az újjászületést a 2006-os év nyara hozta meg. A Szegedi Tudományegyetem és a SOLVO Biotechnológiai Zrt. vezetői úgy döntöttek, hogy a SOLE-MIZO Zrt. mellett az egyesület fő támogatóivá lépnek elő. A felnőtt csapat újra összeállt, és SZTE-SZEDEÁK néven benevezett a Nemzeti Bajnokság II. osztályába, ahol egy csodálatos szezon végén bajnokságot nyert. 2007 őszétől az SZTE-SZEDEÁK az NB I. B csoportjában folytatta a küzdelmeket. 2010 májusában a másodosztály bajnokaként ismét feljutott az élvonalba.

Az Egyesület és az Egyetem együttműködése azóta is töretlen. Közös célként fogalmazták meg az egyesületbe igazolt és egyben egyetemi hallgatók sportolói karrierjének, és a civil életre történő felkészülésének összehangolását, valamint az egyetemi versenyrendszerben való szereplést az egyetem hallgatóival. A szoros kapcsolatnak köszönhetően évről, évre több egyesületi játékos aktív hallgatója az Egyetemnek, így bizonyítva, hogy az élsport és a tanulás összeegyeztethető.


Szeged SZTE női vízilabdacsapat

A Szegedi Női Vízilabda Egyesület stabil szereplője hazánk legerősebb bajnokságának, az OB I-nek, ahol 2011-ben és 2017-ben érte el legjobb eredményeit, ezekben az esztendőben negyedik helyen végzett. A Magyar Kupában 2011-ben ezüstérmes lett, de emellett azzal is büszkélkedhet a klub, hogy olyan világ- és Európa-bajnok olimpikonok szerepeltek szegedi színekben, mint Drávucz Rita, Tóth Ildikó és Bujka Barbara. Saját nevelésű tehetséget is adott az egyesület a felnőtt válogatottnak, hiszen Lengyel Dominika a 2010-es világligán képviselte hazánkat. Az Universiade és korosztályos nemzeti csapatoknak is olyan remek játékosokat nevelt, mint például Árkosy Lilla, Dalmády Szandra, Dalmády Petra és Lengyel Anett – ők is komolyan vették a tanulást, a Szegedi Tudományegyetemen diplomáztak. Az élvonalban Szeged SZTE néven szereplő csapatból jelenleg Gyöngyösi Boglárka, Ármai Zita, Korom Réka, Botka Zsófia és Miklós Réka is a Szegedi Tudományegyetem hallgatója.


Szegedi Férfi Vízilabda csapat

A városban 1925-óta létezik férfi vízilabda csapat, akik 1929-ben kerültek az első osztályba. Érdekesség hogy az első OB 1-es szezont a jelenlegi Szeged Pláza épülete mögötti tóban játszottak. Mikor 1930-ban elkészült a Hajós Alfréd által tervezett legendás SZUE uszoda, a csapat áttette székhelyét a létesítménybe. 1978-ban az Újszegedi Sportuszoda megépítésével, újabb sportolási felületet nyert a helyi vízi sportélet. 2021 tavaszán, egy hőn áhított, nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas uszoda megépülésével, egy minden igényt kielégítő, Európában is párját ritkító komplexummal /Tiszavirág Sportuszoda/ lett gazdagabb a város.

A vízilabdának és a felsőfokú tanulásnak legendás kapcsolata van. Az uszodák világában evidenciának számít, hogy valaki a sportolás mellett Egyetemre jár. Mert valljuk, hogy egyik a másikat erősíti, kiegészíti, nem pedig hátráltatja. Az edzők tudatosan „terelik” a gyerekeket az Egyetemre, ezáltal a tovább tanulásra. Felsorolni is nehéz lenne, hogy vízilabdás doktorok, jogászok, tanárok százai szerezték meg diplomájukat az egyetemen. A Szegedi Vízilabda Egylet ügyvezető igazgatója, a háromszoros Olimpiai bajnok, Világbajnok, Európa bajnok Dr. Molnár Tamás, és a csapat vezetőedzője Dr. Szabó Zoltán is jogi végzetségét az Egyetemen szerezte. Ők ezüstérmesek, Juhász Zsolt az SZVE klubmenedzsere JGYPK-t képviselve lett Universiade aranyérmes a magyar válogatott színeiben 2013-ban Kazanyban. A felnőtt csapat keretében jelenleg is négy, az SZTE-n végzett játékos van, és most hatan aktív hallgatói státusszal bírnak.

A csapat vezetésének célja, hogy mindenkinél szorosabb kapcsolatot, építsenek ki az Egyetemmel, akár SZTE csapattá is váljanak. Küldetésüknek tekintik, hogy az Egyetemmel közösen érjenek el nagy sikereket, ezáltal népszerűsítsék az SZTE-et országban, világban, illetve a játékosok képzésével értékes embereket neveljenek, adjanak a társadalomnak.


MVM SZEGED VE

A kajak-kenu sportág legkorábbi szegedi képviselői már a történelmi újrakezdést megelőzően is szelték a Tisza hullámait. Az első emlékek 1935-ből maradtak ránk. Azóta több egyesület, egylet, klub és szakosztály választotta ezt a csodálatos sportot Szegeden, fiatalok ezrei szálltak vízre esőben és szikrázó napsütésben, felfedezve azt a csodát, amit a mozgás öröme és a természet állandóan változó szépsége ad. A több mint nyolcvan éves múltra visszatekintő szegedi kajak-kenu sport az elmúlt húsz évben nagyon komoly szerepet töltött be a hazai és a nemzetközi színtéren is

Az NKM SZEGED VE legjobbjai 2000 és 2012 között minden olimpiáról éremmel térhettek haza, az 1998-as Maty-éri világbajnokságtól kezdve pedig minden vb-n állhatott dobogóra szegedi kajak-kenus versenyző.

Az elmúlt évtizedekben Hingl László, Csapó Géza, Svidró József, Darvas Miklós, Petrovics Kálmán, Bohács Zsolt, Kajner Gyula, Páger Zoltán, Fürdök Gábor, Storcz Botond, Fehérvári Vince, Hegedűs Róbert, Hüttner Csaba, Janics Natasa, Joób Márton, Vajda Attila, Sík Márton, Csamangó Attila, Keresztesi Alexandra, Gyökös Lajos, Horváth Gábor, Kárász Anna, Petrovics Máté és Birkás Balázs kiemelkedő eredményeikkel járultak hozzá a szegedi kajak-kenu sport hírnevéhez.

Az NKM SZEGED VE/2020-tól MVM Szeged VE az Egyetemmel együttműködve szakmai szerepet vállalva közreműködik az evezős és kajak-kenu sport egyetemi életbe történő integrálásában. Ennek elősegítése érdekében a vízitelepének infrastruktúra és eszközállomány biztosításával aktívan részt vesz a különböző egyetemi sportkurzusok szervezésében, lebonyolításában. Az együttműködés kiterjed arra is, hogy az egyesület kiemelten kezeli az evezős sportág egyetemi és főiskolai bajnoki versenyrendszerében való részvételt.

A SZTE és az MVM SZEGED VE szoros kapcsolatára jellemző, hogy minden szemeszterben van az egyesületnek olyan versenyzője, aki az SZTE által támogatott, aktív hallgatója is egyben.


A Szegedi Tudományegyetem Vívó Klubja

A Szegedi Vívó Egyesület 2004 nyarán megalakult non-profit szervezet. A Szegedi Vívó Egyesület a több mint ötven éves sportmúlttal rendelkező Szegedi Postás Sportkör Vívószakosztályának sportszakmai hagyományainak megőrzésével és továbbvitelével kívánta megalapozni a szegedi vívóélet újbóli fellendítését.

Az induláskor az Egyesület rövid távú célja az utánpótlás bázis megtartása és fejlesztése volt. Hosszú távú célként fogalmazták meg, hogy létrehozzanak és képesek legyenek fenntartani egy olyan utánpótlásbázist képző műhelyt, ami később, egy országos szintű klub alapjait teremtheti meg.

Az Egyesület távolabbi céljaként szerepel a szegedi rekreációs és szabadidős vívás kialakítása.

Az egyesületnek ekkor 50 fős tagsága, melyből 40 fő utánpótláskorú sportoló volt. Az utánpótláskorú versenyzők közül két sportoló rendelkezett válogatott kerettagsággal. A klubban akkor 3 edző segítette a munkát.

2007 májusában az Egyesület együttműködési szerződést írt alá a Szegedi Tudományegyetem rektorával, Prof. Dr. Szabó Gáborral. Az Egyesület vezetői a megállapodástól a vívás, mint egyetemi sport megerősödését, egyesületük társadalmi elismertségének gyarapodását, anyagi lehetőségeik bővülését várták. A klub a Szegedi Tudományegyetem Vívó Klub nevet vette fel.

2012 szeptemberétől a klub új helyen folytatta a munkát, a szegedi Squash Klub által biztosított teremben 12 beépített pást várta a jelenleg kb. 70 tagot, ahol immár még minőségibb munkát tud végezni a 3 edző.

2015 szeptemberében újabb költözésen megy át az egyesület, új helyen, a Szent Imre Szakkollégium tornatermében folytatja a klub az edzésmunkát (6724 Szeged Londoni krt. 13.), ahol 8 beépített pásttal, és nagyságrendekkel, több teremidővel gazdálkodhatnak.


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek