2018. november 15., csütörtök

Katasztrófavédelmi gyakorlat a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központ II. Kórház Urológiai Klinika épületében

A Szegedi Tudományegyetem GMF Védelmi Irodája és a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2013. március 29-én közös szituációs gyakorlatot tartott a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ II. Kórház Urológiai Klinika épületében.

A gyakorlat idejére - a klinika igazgatója, Prof. Dr. Pajor László tanszékvezető egyetemi tanár támogatásával - az épület két szintjén több kórtermet biztosítottak a gyakorlat számára. A Védelmi Iroda „lelkes, érdeklődő” munkatársaival töltötte fel az üres kórtermeket, akik a gyakorlat idejére helyettesítették a frissen műtött és lábadozó betegeket.

Katasztrófavédelmi gyakorlat a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központ II. Kórház Urológiai Klinika épületében


A hivatásos tűzoltók bevetési csoportjának volt feladata az egyik kórteremben „keletkezett tüzet” eloltani és a füsttel telített folyosókon keresztül a kórtermekben rekedt betegeket egy másik, biztonságos tűzszakaszba kimenekíteni.


Magasból mentő gépjármű a második emeleti kórterem ablakán keresztül imitált mentést hajtott végre. A sikeresen végrehajtott gyakorlat végeztével a tűzoltók és a résztvevők is kiértékelték a tapasztaltakat.


A képgaléria ide kattintva érhető el.