2024. március 28., csütörtök

Folyamatosan bővül a „Webra” nyílt beszerzési rendszer a Szegedi Tudományegyetemen

A Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság 2012. június 18-án második konzultációját tartotta „Webra nyílt beszerzési eljárások” címmel a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, amelyet Dr. Rovó István műszaki főigazgató-helyettes nyitott meg. A rendszer fejlesztésének állomásait, technikai hátterét valamint az új beszerzési struktúra előnyeit ismerhették meg a karok és az önálló egységek munkatársai.

Dr. Majó Zoltán az SZTE gazdasági és műszaki főigazgatója kiemelte, a Szegedi Tudományegyetem élen jár a nyílt internetes beszerzési forma bevezetésében. Fekete Tibor, a Műszaki és Beruházási Iroda irodavezető-helyettese szemléltette a Webra adminisztrációs felületét, ezt követően az egyes irodák vezetőinek beszámolójából megismerhettük a rendszer jelentőségét és fontosságát. A sort a Beszerzési és Logisztikai Iroda vezetője, Szöllősy Ervin nyitotta meg a korábbi beszerzési mód problémáiról illetve az új rendszer nyújtotta előnyökről. A folytatásban Fakan Zoltán a Műszaki és Beruházási Iroda vezetője biztosította a jelenlévőket, a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság készséggel áll rendelkezésre minden technikai kérdésben, továbbá segítséget nyújt az igényelt beruházások, beszerzések műszaki előkészítésében. A Szolgáltatás Szervezési Iroda vezetője Ifkovics Kálmán kihangsúlyozta, fontos az összhang és a kommunikáció az igénylő egységek és a beszerzést lebonyolító munkatársak között. Végezetül Varjasi Ottó a Klinikai Központ logisztikai osztályvezetője néhány beszerzésen keresztül ismertette a Webrával eddig elért megtakarításokat.


A közel másfél órás konzultáció végén a résztvevők kérdéseket tehettek fel az elhangzottakkal kapcsolatban.


További információt, technikai segítséget, illetve hozzáférést a rendszerhez, Fekete Tibortól (telefon : +36-62-545-636, e-mail: fekete.tibor@gmf.u-szeged.hu) kérhetnek a karok és az önálló egységek munkatársai. A gyakorlati bemutató anyaga a GMF honlapjáról letölthető.


A bemutató anyaga ide kattintva tölthető le