Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Kongresszusi Központ Szeged  --  Társadalmi szerepvállalás
Föld Napja a TIK-ben 2011

Kazántúrával, bicikli-szépségversennyel, kicsiknek és nagyoknak szóló programokkal ünnepelték meg a Föld Napját szerdán a TIK-ben. A rendezvény látogatói megtudhatták, mit tesz az intézmény a környezetvédelméért, a város és az egyetem polgárainak szemléletformálásáért.

fnapjakezdo
A környezettudatosság jegyében az SZTE TIK vezető szerepet vállal a régióban a rendezvények környezeti hatásainak csökkentése érdekében. Magyarország első Zöld Kongresszusi Központjában a mindennapok során és a kiemelt események alkalmával is sokat tesznek azért, hogy a város és az egyetem polgárai környezettudatosan éljenek.

„Nyugat-Európában ma már meghatározó egy esemény szervezésénél, hogy minimalizálják a rendezvény környezeti hatásait. Magyarországon ma még kevesen veszik ezt figyelembe, amikor egy konferencia vagy kulturális esemény helyszínét kiválasztják, biztos vagyok azonban benne, hogy néhány éven belül nálunk is fontos szempont lesz” – mondta Erélyi Evelyn, az SZTE TIK intézmény igazgatója.

Föld Napja 2011
Képgaléria

Az SZTE TIK Föld Napján a több száz érdeklődő a szórakoztató programok mellett megismerhette, miként lehet energiatakarékosan működtetni egy 25 ezer négyzetméteres épületet, tippeket is kaphattak ahhoz, hogyan tehetik „zöldebbé” életüket. A kazántúrákon az központ tetejére fölmerészkedők láthatták azt a több mint 50 négyzetméteres napkollektor mezőt, amely kedvező időjárás esetén fedezi a naponta több ezer vendéget fogadó épület teljes használati meleg víz igényét. A mintegy 20 millió forintos beruházásnak köszönhetően a 25 ezer négyzetméteres épület üzemeltetéséhez májustól szeptemberig, esetenként októberig nem használnak föl egyetlen köbméter földgázt sem.

A program része volt a II. SZTE TIK Kerékpár-szépségverseny. A vetélkedő győztese Forgács Viktória esztétika szakos hallgató lett, matricákkal és virágokkal feldíszített Schwinn Touring biciklijével.



Föld Napja beharangozó


A környezettudatosság jegyében az SZTE TIK vezető szerepet vállal a régióban a rendezvények környezeti hatásainak csökkentése érdekében. Magyarország első Zöld Kongresszusi Központjában a mindennapok során és a kiemelt események alkalmával is sokat tesznek azért, hogy a város és az egyetem polgárai környezettudatosan éljenek. A szerdai egész napos rendezvényen a szórakoztató programok mellett az érdeklődők megismerhetik, miként lehet energiatakarékosan működtetni egy 25 ezer négyzetméteres épületet, s maguk is tippeket kaphatnak ahhoz, hogy tegyék „zöldebbé” életüket.


Ezen a napon a látogatók olyan helyekre is eljuthatnak, melyek máskor rejtve maradnak a kíváncsi szemek előtt. Előzetes regisztrációt követően – jelentkezés az SZTE TIK Facebook-oldalán, a zoldhirek@tik.u-szeged.hu e-mail címen vagy az ügyfélszolgálaton – a vállalkozó szelleműek 10, 12, 14, 16 órakor részt vehetnek egy kazántúrán, ahol kiderül, hogy fűtik és hűtik a hatalmas épületet. A legbátrabbak az épület tetején – ahonnan rendkívüli kilátás nyílik a belvárosra – megnézhetik a használati meleg vizet előállító 50 négyzetméteres napkollektor mezőt is.

Délelőtt kerékpáros csapatverseny indul az épület előtt, a bicajosok közösen eltekerhetnek az Egyetemi Füvészkertbe is, délután pedig a II. SZTE TIK Kerékpár-szépségversenyen kiderül, kié a legtutibb bringa. Azokat, akik a testmozgás két kerék nélküli változatát választják, sporteszközök várják a TIK melletti parkban, a lustábbak pedig plédekre telepedve társasjátékokkal is múlathatják az időt. A Gyerekterep ezúttal felnőtteknek (is) izgalmas játékokkal várja a kikapcsolódni vágyókat, a kvízekkel pedig bárki próbára teheti környezetvédelmi ismereteit. Ha valaki megéhezik vagy megszomjazik, a biobüfé kínálatából válogathat. Egy rögtönzött tárlaton mindenki megismerheti, miért a Szegedi Tudományegyetem Magyarország, s Európa keleti felének legzöldebb felsőoktatási intézménye.


Egyetlen nap azonban nem elég, ezért a Hagyj nyomot! üzenő falon és az ígéretládába mindenki leírhatja azokat a vállalásait, melyekkel az év hátralevő részében tenni próbál azért, hogy megváltoztassa a világot.


A program PDF formátumban innen letölthető

 

SZTE TIK Föld Napja

2011. április 20., szerda

 

PROGRAMOK

 

Óvodásoktól egészen az egyetemistákig, felnőttekig

 

A Somogyi Könyvtár Gyermekkönyvtári munkatársainak készségfejlesztő programja

 

Időtartam: 09:00 óra és 12:00 óra között

Helyszín: földszinti Kiállítási tér

 

Programok:

  • "Természetes képalkotás" - óvodások számára: Játékos, természettel kapcsolatos kérdések megválaszolásával közös mozaikkép összerakása
  • Szellemi kötélhúzás - kisiskolások számára: Játékos észtorna természettel kapcsolatos kérdések megválaszolásával
  • Mese-vár - kisiskolások és óvodások számára: Mesék Fésüs Éva „Az ezüsthegedű” című könyvéből
  • Mese-vár - kisiskolások és óvodások számára: Mesék Berg Judit „Micsoda idő” című könyvéből
  • Mese-vár - kisiskolások és óvodások számára - Magyar népmesék drámapedagógiai feldolgozással: A kis gömböc, Az aranyszőrű bárány

 

A részvételhez a korlátozott befogadóképesség miatt regisztráció ajánlott.

 

Kazántúra 10:00 órás, 12:00 órás, 14:00 órás és 16:00 órás indulással

 

A gyülekezés helyszíne: földszint, beléptető kapuk előtt

Az érdeklődők megismerhetik, miként működtetünk egy 25.000 m2-es Központot, ráadásul energiatudatosan. Ha kellően merész valaki, még a több mint 50 m2-es napkollektor mezőt is meg tudja nézni a TIK tetején, ahol nem elhanyagolható élmény a városi látkép sem J

A túrákat Szűcs István, az SZTE TIK Üzemeltetési referense vezeti.

 

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!


„10 érv, hogy miért a Szegedi Tudományegyetem Magyarország legzöldebb felsőoktatási intézménye” című kiállítás sajtótájékoztatóval egybekötött megnyitója

A tárlat látogatói választ kaphatnak arra, hogy mi az, amit a Szegedi Tudományegyetem, s különösen az SZTE TIK tett és folyamatosan tesz, a „zöldülés” jegyében. A kiállítást Erdélyi Evelyn intézmény igazgató nyitja meg.

 

Időpont: 10:30 óra

Helyszín: TIK Főbejárat

 

Kerékpárverseny városi megállókkal és ügyességi feladatokkal egybekötve

 

Indulás időpontja: 11:00 óra

Tervezett befejezés, eredményhirdetés: 13:00 óra

Gyülekezés, indulás helyszíne: TIK Főbejárata

A kalandvágyó 3-5 fős csapatok elindulnak, hogy megmérkőzzenek egymással és az idővel, a városban található ellenőrző pontokon. Az öt helyszínen ügyességet és agymunkát is igényelő feladatokat kell a csapatoknak teljesítenie.

 

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött!

 

Kerékpártúra az Egyetemi Füvészkertbe

 

Indulás időpontja: 11:30 óra

Gyülekezés, indulás helyszíne: TIK Főbejárata

Megérkezés a Füvészkertbe: kb. 12:00 óra

A kert megtekintése: kb. 1 óra időtartamban

A természetkedvelő kerékpárosok közösen kitekerhetnek az Egyetemi Füvészkertbe, ahol a díjmentes belépés mellett, Német Anikó igazgatóhelyettes asszony vezetésével megcsodálhatják a tavaszi pompában tündöklő kert szépségeit és több hasznos információval is gazdagabbak lehetnek.

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.

A túra min. 10 fő jelentkezése esetén indul el.

 

Bábszínház, bábmese-előadás

 

Időtartam: 13:00 óra és 15:00 óra között

Helyszín: földszinti Kiállítási tér

 

A részvételhez a korlátozott befogadóképesség végett regisztráció ajánlott.

 

A Szegedma.hu internetes újság, a Rádió Plusz és az SZTE TIK Facebook-on meghirdetett „Beszélj zöldségeket” című kvízjátékaink eredmény hirdetése

A www.szegedma.hu oldalon és a Rádió Plusz játékában (hétfő, kedd, szerda 09:00 és 10:00 óra között) három, egyszerű, környezetvédelemmel, környezettudatossággal kapcsolatos kérdést kell megválaszolni, míg a „Beszélj Zöldséget” névre hallgató TIK-es játék lényege, hogy ki írja a legfrappánsabb „Zöld mondást”, s azt hányan „lájkolják”. A játékban résztvevők értékes nyereményekre „zöldülhetnek”! J

 

II. SZTE TIK Kerékpár-szépségversenyen

 

Jelentkezés a helyszínen: 14:15 órától 14.30 óráig

Az eredményhirdetés időpontja: 14:45 óra

Helyszín: TIK Főbejárat

A független, kerékpáros közlekedést, a sportolást előtérbe helyező háromtagú zsűri, az általuk felállított szempontok alapján pontozza és értékeli a kerékpárokat. A zsűri figyelembe veszi a kerékpárok korát, stílusát, egyediségét, csak úgy, mint a kreativitást és ötletességet.

 

Az Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület játszóháza

 

Időtartam: 16:00 óra és 17:00 óra között

Helyszín: földszinti Kiállítási tér

A kicsik és nagyok az Egyesület szervezésében a Mezőszárnyasi Játszóházat tekinthetik meg.

 

A részvételhez a korlátozott befogadóképesség miatt regisztráció ajánlott.

 

A Szeleburdi Meseszínház koncertje és meseelőadása

 

Időpont: 17:00 óra

Helyszín: SZTE TIK Park

 

A koncert kb. 20-30 perces, míg a Csokifaló Alfonz (http://szeleburdi.hu/csokifalo.htm) névre hallgató mesejáték kb. 45-50 perces.

 

Plédeket, székeket korlátozott számban tudunk biztosítani.

 

Egész napos kísérő programok


Sportolási lehetőségek az SZTE TIK parkjában

Ping-pong, tollaslabda, pétanque, ugráló kötél, hullahopp karika, stb.

 

Kézműves-foglalkozás óvodások, nagyobbak számára is

 

Időtartam: 10:00 óra és 17:00 óra között

Helyszín: földszinti Kiállítási tér

 

A részvételhez a korlátozott befogadóképesség, alapanyag miatt, regisztráció ajánlott.

 

Mesefelolvasás a Kiállítási térben

 

A Gyerekterep Játékbolt és Foglalkoztató Központ programjai a Kiállítási térben

Kreatív és interaktív társasjátékokkal várják a kicsiket és nagyokat, egészen 99 éves korig.

 

A Tappancs Alapítvány bemutatkozása

A rendezvényen a Tappancs Alapítvány is részt vesz, ahol az Elnök Asszony saját, örökbefogadott kutyáját is megsimogathatjákJ, illetve további hasznos információkat kaphatnak a helyes állattartásról, stb.

 

Zöld Kvíz kicsiknek és nagyoknak

Minden korosztálynak egyaránt kihívást jelentő, környezettel kapcsolatos feladatok, ahol a helyes válaszadókat ajándékkal jutalmazzuk.

A kvízek felvehetők, majd leadhatók a Kiállítási térben elhelyezett információs pultnál. A kvízjátékok eredményhirdetései 11:30 óra, 13:30 óra és 15:30 óra.


Biobüfé az SZTE TIK Főbejárata előtt

Házi készítésű szörp, nagymama lekváros buktája, finom bioszendvicsek, stb. várják a vendégeket. Kis szerencsével körünkben köszönhetjük még „Az év biogazdászát” is. A biomenüt az SZTE Alma Mater biztosítja.

 

A Greenpeace Artic Expedíciójának képeiből válogatott kiállítás

 

Helyszín: földszinti beléptető kapuk előtti rész

A kiállítás egész héten megtekinthető lesz.


Hagyj nyomot” firkafal

 

TECHNIKAI INFORMÁCIÓK

 

A regisztrációhoz kötött vagy ajánlott programokra a részvételi szándékukat az alábbi módon tehetik meg:

 

 

www.facebook.com/SZTETIK

 

  • Személyes regisztrációra az SZTE TIK Központi Ügyfélszolgálatán kihelyezett jelentkezési íveken van lehetőség.

 

  • Telefonon bejelentkezés a 62-546-600-as és a 62-546-601-es számokon lehetséges, ahol kolléganőink készséggel regisztrálják az egyéni és akár a csoportos jelentkezőket is.

 

 

 

 

A folyamatos jó hangulatról a kiválónak ígérkező programok mellett, konferanszié és a nap háziasszonya, továbbá 15 fős lelkes segítő csapat gondoskodik!

 

A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

 

Internetes oldalunk a www.u-szeged.hu és a

www.facebook.com/SZTETIK


 

 A programok folyamatos frissítés alatt nézegessétek a Facebook eseményt és a Facebook játékot!


Az esemény főtámogatója


keszholding_logo_150



Az esemény médiatámogatói


radioplusz  telin_ul_logo_cmykszegedma_vektoros



Az esemény támogatói


hszi  GMF

alma_mater  fuvesz  

univkft  szte_ehok  egyetemi-konyvtar


sportkozpont  somogyi_konyvtar  delmagyar


lookup  StandArt_logo-magyar  sport-life2  kornyezet_kht



Gyerekterep_logo szeleburdi esza

tappancs  GREENPEACE Herbalife-Logo

ua Csaszar Hanga

Infoblokk3_ESZA  uszt_logo_nagy_cmyk