2002-ben éppen 20 esztendeje, hogy Magyarország az IMF tagországai sorába lépett. A 80- as évek csonka évtizede alatt számtalan nagy horderejű változtatásra került sor a magyar pénzügyi intézményi rendszerben, egyáltalán, a magyar gazdaságpolitikában. Ki is alakult egy sajátos megjelölés e folyamatra: a lopakodó rendszerváltás. Radikális adórendszeri változtatások, a kétszintű bankrendszer visszaállítása, a tőkepiac intézményeinek - kötvények - embrionális megjelenése, a gazdasági társaságokról szóló törvény elfogadása - hogy csak néhányat idézzünk a szocialista tervgazdaságot alapjaiban megrázó változások közül.
Természetesen, a társaságok fő tulajdonosa még az állam volt, de már körvonalazódott a magántulajdon teljes rehabilitálása. A gazdaságpolitika egyre inkább a makrogazdasági keretek által meghatározott feltételeihez igazodott, s ezek elkerülhetetlenül gazdasági megszorításokat tettek szükségessé. Időközben azonban a tényleges rendszerváltoztató nagy fordulatra is sor került. A megelőző évek számos gyakorlata azonban tovább kísértett. Az elméleti és a gyakorlati szakembereket egyaránt hosszú ideje foglalkoztatja a folytonosság és a szakadás miértje a magyar pénzügypolitikában.
- Lehetett volna másképp? Ha nem,miért?
- Mi kényszeríttette ki a lopakodó rendszerváltás időszakában a pénzügypolitikai restrikciót?
- Mi volt a megtapasztalt kontinuitás oka?
- Melyek a gazdasági növekedés pénzügypolitikai összefüggései?
- Miként szolgálta a monetáris és devizapolitika a fizetési mérleg egyensúlyának megteremtését?
- Milyen hatásai vannak a külföldi tőkebeáramlásnak a gazdasági növekedésre és a fizetési mérlegre?
- Milyen kihívásokkal nézünk szembe mindezek után az államháztartás finanszírozásában az ezredfordulón?
- Milyen esélyekkel számolhatunk az EU-csatlakozási tárgyalások szempontjából a pénzügy-politikai célok teljesíthetőségét illetően?
- Melyek a napjainkban megfogalmazható legfontosabb gazdaságpolitikai feladatok, amelyeket a pénzügyi politikának támogatnia kellene?
A teljes cikk pdf formátumba