1400905GTKosztondij01

Ösztöndíjak, anyagi támogatások a szegedi egyetemistáknak

Legyen szó tanulmányi sikerekről, hátrányos helyzetről vagy kollégiumi elhelyezésről az SZTE valamilyen ösztöndíj, kedvezmény formájában az államilag finanszírozott és az önköltséges képzésekre bekerülő diákokat is támogatja.

 

  • tanulmányi ösztöndíj és jegyzettámogatás
  • támogatások szociális alapon, ingyenes tömegközlekedési bérlet
  • városi és állami ösztöndíjak
  • költségtérítés támogatások

 

A tanulmányok segítésére az SZTE minden olyan aktív státuszú, nappali tagozatos, államilag támogatott képzésben résztvevő hallgatója tanulmányi ösztöndíjban részesülhet, aki nem az első félévét kezdi meg, azaz rendelkezik az ösztöndíj megállapításához szükséges tanulmányi átlaggal. Az egyetem az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatók tanulmányaihoz félévente tankönyv- és jegyzettámogatással járul hozzá, elektronikus utalvány formájában, így az egyetemisták a tankönyveket és jegyzeteket elérhető áron tudják megvásárolni.


jotanulo_josportolo1A Szegedi Tudományegyetemen államilag támogatott képzésben részt vevő hallgatók szociális helyzetük alapján rendszeres szociális ösztöndíjban részesülhetnek, melyre félévenként kell pályázni. Az odaítéléskor figyelembe veszik – többek között – az egy főre jutó jövedelmet, a hátrányos helyzetre vonatkozó tényezőket, a nagy családos helyzetet, valamint a lakóhely és iskola közötti távolságot. A hallgató szociális helyzetének váratlan romlása esetén egyszeri, rendkívüli szociális ösztöndíjban részesülhet, melyhez szintén kérelem benyújtása szükséges. Szintén szociális alapon a nappali tagozatos, államilag finanszírozott hallgatók ingyenes, féléves városi kombinált tömegközlekedési bérletet kaphatnak, mellyel a troli, villamos és autóbusz közlekedést is ingyenesen vehetik igénybe. A bérletre pályázni kell, az érvényes pályázattal rendelkező hallgatók 90% -a bérlettámogatásban részesül. A kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeket elért nappali tagozatos hallgatók a "Jó tanuló - Jó sportoló" ösztöndíjra is pályázhatnak.


Bursa-HungaricaAz egyetem tehetséggondozó programjai mellett a hátrányos helyzetű hallgatókat segíti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer, valamint az „Út a felsőoktatásba” esélyteremtő program. A tanulmányi sikereket elért hallgatókat köztársasági ösztöndíjjal, a tanári pályát választókat Klebelsberg Képzési Ösztöndíjjal segítik.


 

Az önköltséges hallgatók részére önálló ösztöndíjakat alapítottak a Szegedi Tudományegyetem több karán is, ezek kifejezetten a képzési díj támogatására irányulnak. Az SZTE Állam- és Jogtudományi Karon a nappali, önköltséges képzésben résztvevő 10 legjobb felvételi/tanulmányi eredményt elért jogász hallgató számára minden félévben költségmentességet biztosítanak. A Gazdaságtudományi Karon az önköltséges alapképzéseken tanulókat, pályázat útján vállalati, alapítványi és kari ösztöndíjakkal segítik. Az önköltséges hallgatók anyagi helyzetét könnyíti továbbá, hogy a költségtérítéses diákok is kaphatnak kollégiumi férőhelyet.


Kövesd az SZTE-t a Facebookon, az Instragramon és a YouTube-on!


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Kocsis_Bernadett_felveteliKocsis Bernadett - BTK, szociológia

Nagyon szeretem Szegedet, hallgatókkal teli, pezsgő egyetemi város. A képzéssel is elégedett vagyok, különösen azért, mert számos gyakorlati helyet biztosít az egyetem a hallgatóknak –nemcsak szociológia szakon. Szeretem, hogy olyan sokféle testnevelés kurzus közül lehet választani, így az is megtalálja a számára kedvező sportágat, aki a labdajátékokat szereti, de az is, aki inkább az extrém mozgásformákat kedveli.



Szucs_ViktorSzűcs Viktor - ÁOK, általános orvos

Azért jöttem Szegedre, mert szeretem a kisvárosias, barátságos egyetemeket, Budapest pedig nem ilyen. Szeretnék az embereken segíteni, érdekel ez a tudományág, a kutatások is nagyon érdekesek. Kedvesek a felsőbb évesek, a kari élet nagyon sokszínű. Mindenki jöjjön az SZTE ÁOK-ra!



További hallgatói vélemények >>>