Kiemelt_elelmiszermernok

A munkaerőpiaci igényekhez igazodnak az SZTE duális képzései

Miért az SZTE? Mert az elsők között vezette be a Szegedi Tudományegyetem a duális képzést. A gyakorlatorientált oktatási formákat az SZTE 8 kara kínálja a felsőfokú tanulmányaikat elkezdő fiatalok számára. Ugyanakkor a kooperatív képzési formát is fejlesztik a szegedi egyetemen.

A Szegedi Tudományegyetem minden arra alkalmas képzését igyekszik duális formában is elindítani. Ezzel a törekvésével az SZTE a munkaerőpiaci igényekre és fogadókészségre reagál.

 

Melyek az SZTE már elindult duális képzései?


A Szegedi Tudományegyetem 12 kara közül elsőként a Mérnöki Karon indult duális képzés. Az úttörő szerepet vállaló kar e területen 2017-ben több mint húsz vállalati partnerrel működött együtt.

Az SZTE MK gépészmérnök alapszakján 2015-ben indult duális formában is az oktatás; majd – a gyakorlati orientáltságú képzésnek a Németországban bevált modellje alapján – 2016-tól a mechatronikai mérnök és élelmiszermérnöki alapszakon is adott a lehetőség.

 

Duális formában is tanulhatnak az egyetemisták az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar három – mérnökinformatikus, programtervező informatikus és programozó – alapszakján.

 

Az SZTE Mezőgazdasági Kar kínálatában a mezőgazdasági mérnöki BSc és a vidékfejlesztési agrármérnöki BSc szak nappali tagozaton duális képzésként is választható.

 

 Hogyan fejleszti még inkább gyakorlatorientálttá képzéseit az SZTE?


Újabb 10 képzés duális, míg 30 képzés kooperatív formában történő elindításához kell megteremteni a feltételeket a Szegedi Tudományegyetemen a tanterv kidolgozásával és a vállalati partnerek bevonásával. Mindebben az SZTE 12 kara közül 7 aktívan közreműködik.

 

Az SZTE alapképzései közül 3 esetében lesz új lehetőség duális képzést választani. Az SZTE Mérnöki Kar műszaki menedzser szakjára, valamint az SZTE Mezőgazdasági Kar vadgazda mérnök illetve vidékfejlesztési agrármérnök szakjára jelentkezők is számíthatnak a gyakorlatorientált vállalati partnerek támogatására.

 

Az SZTE mesterképzései közül 7 duális modell szerint bővíti a hallgatók számára kínálható lehetőségeket. Így tanulhatnak majd az SZTE Mérnöki Karon a gépészmérnök, az élelmiszermérnök, az élelmiszerbiztonsági és minőségi mérnök mesterszakjának legjobbjai. E fejlesztésbe az SZTE Gazdaságtudományi Kar a pénzügyi MSc, míg az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar mérnökinformatikus, programtervező informatikus és programozó MSc szakjával lép be.

 

Két alapszak, négy mesterszak, nyolc szakirányú képzés és tizenegy rövid ciklusú képzés duális képzéssé alakításán dolgozik az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar irányításával működő team. Az SZTE ETSZK célja – a munkaadói szférával szorosan együttműködve – a szociális munka és segítő szakmák felsőoktatási képzéseinek tartalmi és módszertani átalakítása. Többek között az SZTE ETSZK szociálismunkás-képzésének gyakorlat- és hallgatói munkavégzés központúvá tételét szolgálják a fejlesztések. Az SZTE ETSZK-val együtt a szegedi universitas 12 kara közül 8 kínál duális képzési formát is.

 

Mit jelent a kooperatív képzés?


Kooperatív képzésnek nevezik a képzési és kimeneteli követelményekben szereplőnél lényegesen több, de a duális formánál kevesebb gyakorlati elemet tartalmazó oktatási programot.

 

A kooperatív képzési forma a szegedi egyetemen 3 szinten, azaz a felsőoktatási szakképzések, az alapképzések és a mesterképzések szintjén valósul meg.

 

A Szegedi Tudományegyetemen 2018-ban indul, 2021-ig 30 képzésen vezetik be a kooperatív képzési formát. A tanterv kidolgozása és a vállalati partnerek keresése elkezdődött az SZTE 7 karán. E lehetőségeket az SZTE Állam- és Jogtudományi, továbbá a Bölcsészettudományi, illetve a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar, valamint az SZTE Gazdaságtudományi, az SZTE Mérnöki, az SZTE Mezőgazdasági és az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar számos képzése folyamatosan kínálja majd hallgatói számára.

 

A duális és kooperatív képzési formához, a munka melletti tanuláshoz igazodó taneszközök, elektronikus tananyagok kidolgozása és a képzésben történő adaptációja, a kapcsolódó digitális tartalom- és taneszköz fejlesztés is elkezdődött a Szegedi Tudományegyetemen.


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hell_Molli_felveteliHell Molli - TKK, angol-média

Továbbtanulásnál az elsődleges célom az SZTE volt. Jókat hallottam az intézményről és a szülővárosomhoz is közel van. Jól érzem itt magam, elégedett vagyok a képzéssel, különösen azért, mert előre elkészített órarenddel segítenek minket. Egyik kedvenc helyem az egyetemi könyvtár, ahol a tanulmányokhoz szükséges könyveket megtalálom. Az SZTE 21. századi egyetem, tetszik, hogy a TIK-ben ingyenesen használhatom a számítógépeket és a legtöbb egyetemi épületben van free Wifi.



Sisak_MagdolnaSisák Magdolna - GTK, pénzügy-számvitel

Azért jöttem ide, mert nővérem is gazdasági szakon végzett, és mondta, hogy ez előnyös a munkaerőpiacon, mert elég jó helyen tudott vele elhelyezkedni. Eddig nincsenek negatív élményeim, bár sokat kell tanulni, de tetszik nagyon a kar, és maga a szak is, ajánlom másoknak is. Diákközpontú, gyakorlatias az oktatás, hasznos ismeretekre teszünk szert.



További hallgatói vélemények >>>