SZTE Info

Kiemelt_doktori_kepzes

Az SZTE 19 doktori iskolájában a legmagasabb szintű képzésért

Miért az SZTE? Mert a tanulmányait folytatni kívánó diplomás fiatal a Szegedi Tudományegyetem 19 doktori iskolája közül választva vehet részt a legmagasabb szintű oktatásban, szerezhet tudományos doktori fokozatot.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A foglalkozáshoz kötődő doktori címet szereznek az egyetemek gyógyszerész, jogász és orvos szakjain végzett fiatalok, az okleveleket a diplomaosztó ünnepségeken adják át. Tudományos doktori címet a Szegedi Tudományegyetem 19 doktori iskolájában szerezhet a diplomás, a kutatómunka iránt érdeklődő fiatal.


Miért érdemes az SZTE 19 doktori iskolájának valamelyikébe jelentkezni? – kérdeztük Gingl Zoltán professzort. Az SZTE Doktori Intézet igazgatója válaszában hangsúlyozta: a doktorandusz a graduális képzés, a mesterfokozat megszerzése után azzal a tudományterülettel foglalkozhat, amely leginkább felkeltette az érdeklődését. A PhD-hallgatótól elvárás, hogy egy szűkebb tudományterületet sokkal intenzívebben műveljen, mint például egy mesterképzéses hallgató.


Doktoravato_1


– Nagy a doktorandusz szabadsága az általa művelni kívánt tudományterület kijelölésében. De nagy lehetőségek előtt áll a PhD-fokozatot megszerzett doktor is. Mivel megtanulta, miként lehet nagyon a mélyére jutni egy-egy kérdés vizsgálatának és egy probléma megoldásnak, ezt a begyakorlott módszert az élet minden területén képes lesz alkalmazni – érvelt Gingl Zoltán. A professzor hozzátette: az egyetemi oktatóktól elvárás a PhD-fokozat megszerzése, hogy a tárgyukban a lehető legalaposabb tudással rendelkezzenek. De szerinte a PhD-fokozattal rendelkező alkalmazottnak minden piaci szereplő örülhet, mert az ilyen munkatársak lesznek, akik a leghamarabb átlátják az adott terület problémáit, és az adódó feladatok megoldásában is a legalaposabban munkaerőnek számítanak.


Ki és milyen feltétellel jelentkezhet doktori képzésre? A doktori (PhD) képzés a mesterképzés folytatása, mely egyben tudományos kutatómunka végzésével is jár. Doktori képzésre a doktori iskolák témavezetői által meghirdetett kutatási témákra lehet jelentkezni évente kétszer: április 15. és május 15., illetve december 1. és december 31. közötti időszakban. A doktori iskolába jelentkezőnek felvételi vizsgát kell tennie.


PhD_avatas


Az életkor nem akadály – tudtuk meg az SZTE legutóbbi, 2016. január 12-i doktori oklevélátadó ünnepségén, hiszen a PhD-fokozat elérését bizonyító diplomát átvett 79 személy között a legfiatalabb 1990-ben, míg a legidősebb 1955-ben született.


Milyen lehetőségeket kínál az SZTE ezen a téren? A Szegedi Tudományegyetemen 19 doktori iskola működik, ami négy nagy tudományterületet fed le. A doktoranduszok oktatása 2 éves képzési és kutatási, valamint további 2 éves kutatási és disszertációs szakaszból áll. Az SZTE bölcsészettudományi, orvos- és gyógyszerésztudományi, társadalomtudományi, természet- és műszaki tudományi doktori iskoláinak a PhD-hallgatói önálló alkotómunkát is végeznek. A doktoranduszok fejlődését témavezető segíti.


A doktoranduszok állami ösztöndíja az első két évben havi 140 ezer forint, a második két évben 180 ezer forint.


Mely számokkal jellemezhető az SZTE doktori képzése? Az SZTE 19 doktori iskolájában összesen 1265 oktató, 483 témavezető, 223 törzstag közreműködik. A 2017-2018. tanévben összesen 740 PhD-hallgató célozta meg az oktatásnak eme legmagasabb szintjét. Az SZTE doktori iskoláiban 1993 óta 1537 hallgató szerzett PhD-fokozatot.


Doktoravato_2


A bölcsészettudományok területén 5, az orvos- és gyógyszerésztudományok részéről 5, a társadalomtudományok területéről 2, a természet- és műszaki tudományok részéről 7 doktori iskola működik a Szegedi Tudományegyetemen. Az SZTE 19 doktori iskolája a 12 karból 6-hoz tartozik: e képzésből az SZTE Állam- és Jogtudományi, az SZTE Általános Orvostudományi, az SZTE Bölcsészettudományi, az SZTE Gazdaságtudományi, az SZTE Gyógyszerésztudományi, valamint az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar vállal oroszlánrészt. Ám a PhD-hallgatók képzésében azok az egyetemi karok is részt vesznek, amelyeken nem működik önálló doktori iskola. Gingl Zoltán igazgató példaként említette, hogy a PhD-hallgatók képzésébenaz az SZTE Környezettudományi Doktori Iskolájában az SZTE TTIK és az SZTE Mérnöki Kar, illetve: a Klinikai Orvostudományi Doktori Iskolában az SZTE ÁOK és az SZTE Fogorvostudományi Kar, a Neveléstudományi Doktori Iskolában az SZTE BITK és az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar oktatói egyaránt részt vesznek.


Miről tesznek esküt a doktoranduszok? „… A Veritas, Virtus és Libertas szellemében minden igyekezetemmel arra törekszem, hogy a tudományos igazságot a legnagyobb lelkiismeretességgel, szabadon, elfogulatlanul és minél hitelesebben megismerjem, szaktudományom fejlődését további munkámmal elősegítsem, ismereteimet továbbadjam és a Szegedi Tudományegyetem, valamint a magyar tudományosság hírnevét öregbítsem, megbecsülését növeljem…” – hangzik el az SZTE doktori oklevélátadó ünnepségein.


További információk a Szegedi Tudományegyetemen Doktori Intézet honlapján.

 

SZTEinfo – Ú. I.

Fotó: Bobkó Anna

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

esza_felso

SZTEmagazin

2019. június 15.

Kiemelt_Konyvhet_2019

„Amelyik város nincs megírva, nem létezik” – jelentette ki a József Attila-díjas, egykor a szegedi egyetemen tanuló író, Grecsó Krisztián a 90. Ünnepi Könyvhét nyitányán. A szegedi könyvünnep 2019-ben is korábban kezdődött és tovább tart, mint más városokban. A közel 150 program harmadát az SZTE NKI szervezte, minden második rendezvény főszereplője vagy közreműködője kötődik a szegedi universitashoz.

SZTEtelevízió

2018. szeptember 14.

tanevnyito_2018

A nemzeti hagyományok ápolásának jelentőségéről és az értelmiséggé válás összetettségéről is szó esett a hazai felsőoktatási intézmények 2018-2019. tanévét megnyitó, a Szegedi Tudományegyetemen rendezett ünnepségen. Az SZTE új rektora, a kormány két képviselője és Szeged polgármestere köszöntötte az elsőéves hallgatókat.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *

  • június 28.
    11:00 - 12:00
  • június 28.
    14:00 - 17:00
    Az SZTE-MK végzős hallgatóinak oklevélátadó ünnepsége, kari kitüntetések átadásával egybekötve.
  • június 29.
    09:00 - 18:00
    Egy hétvége a Füvészkertben, ahol minden a levenduláról szól! A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének és Kulturális Irodájának szervezésében. A szegedi Levendula Napokon minden korosztály számára színvonalas és színes színházi előadásokkal, koncertekkel és ismeretterjesztő-, egészségmegőrző előadásokkal és bemutatókkal várjuk a levendula szerelmeseit és az érdeklődőket. Az előadásokon kívül kézművesek, növénytermesztők és méhészek is várják a látogatókat. Egész nap levendulás kézműves termékek, ajándéktárgyak, kézműves ékszerek, természetes alapanyagú kozmetikumok és élelmiszerek, valamint levendula, egzotikus és évelő növények vására. A rendezvényt gyermekprogramok és kézműves foglalkozások színesítik. Részletes program: www.szegedilevendula.hu
  • június 30.
    09:00 - 18:00
    Egy hétvége a Füvészkertben, ahol minden a levenduláról szól! A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének és Kulturális Irodájának szervezésében. A szegedi Levendula Napokon minden korosztály számára színvonalas és színes színházi előadásokkal, koncertekkel és ismeretterjesztő-, egészségmegőrző előadásokkal és bemutatókkal várjuk a levendula szerelmeseit és az érdeklődőket. Az előadásokon kívül kézművesek, növénytermesztők és méhészek is várják a látogatókat. Egész nap levendulás kézműves termékek, ajándéktárgyak, kézműves ékszerek, természetes alapanyagú kozmetikumok és élelmiszerek, valamint levendula, egzotikus és évelő növények vására. A rendezvényt gyermekprogramok és kézműves foglalkozások színesítik. Részletes program: www.szegedilevendula.hu
  • július 3.
    16:00 - 19:00
    Szeretettel várunk mindenkit foltvarró foglalkozásunkra Christalena Hughmanick, amerikai textilművész vezetésével. A patchwork az amerikai népművészet része - a kreatív önkifejezés és a történetmesélés eszköze. Egy rövid előadást követően varrás- és textilfestés-technikákkal ismerkedünk meg, majd a szabadság témakörében elkészítjük saját négyzeteinket, melyek majd részét képezik a Freedom Quilt nevű kollektív művészeti alkotásnak.