rektori_kiemelt_nagy

Újra kiváló helyeken szerepel az SZTE a nemzetközi és hazai rangsorokban

A hallgatói és oktatói kiválóságot középpontba helyező hazai rangsorok mellett a tudományos tevékenységet mérő nemzetközi listákon is évről évre előkelő helyen szerepel az SZTE. A QS World University Ranking szerint Magyarország legjobb egyeteme az SZTE, melyet több tudományágban is a világ elit egyetemei közé sorolnak. A hazai HVG rangsor a legjobb vidéki felsőoktatási intézményként tartja számon a szegedi egyetemet.


A hazai egyetemek közül továbbra is az első helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem a brit QS (Quacquarelli Symonds) World University Rankings 2019 rangsorában. A listán a 470. helyet érte el az SZTE, ez azt jelenti, hogy a világ közel 26 ezer felsőoktatási intézményének legjobb 2 százalékába tartozik. A listát olyan szempontok alapján állították össze, mint az akadémiai szféra és a munkáltatók értékelése, a tudományos munkák idézettsége, az oktatók és a hallgatók aránya, valamint a külföldi hallgatók és külföldi oktatók száma. A QS a feltörekvő kelet-európai és közép-ázsiai régió mintegy 2900 felsőoktatási intézményét is értékeli. Ezen a listán a 26. a Szegedi Tudományegyetem, ezzel a vizsgált intézmények legjobb egy százalékában szerepel.


A Szegedi Tudományegyetem idén is bekerült a világ legjobb egyetemei közé a brit QS World University Rankings by Subject rangsorokban. A legjobb eredményt a bölcsészettudományokon belül a nyelvtudományok ágban érte el, amely a 251-300. helyen végzett az intézmény. Az élet- és orvostudományok területén is a legjobb 500 egyetem közé került az SZTE: a 451-500. helyet tudhatja magáénak. Ezen belül az orvostudományokban a 301-350. helyet, a biológiai tudományokban a 451-500. helyet szerezte meg. A természettudományokon belül a kémiai tudományok kategóriában az 501-550. helyen végzett az SZTE.


A Times Higher Education rangsorán őrzi pozícióját az SZTE. A brit szakfolyóirat listáján a Szegedi Tudományegyetem a 601-800. helyen szerepel. Az értékelésben a Szegedi Tudományegyetem legerősebb mutatója a nemzetköziség, mely magába foglalja a külföldi oktatók és hallgatók számát, valamint a nemzetközi együttműködésben készült publikációkat. A rangsor összeállításánál olyan mutatókat vettek figyelembe, mint a tanulási környezet, a kutatás minősége, az idézettség, az iparból származó jövedelem és a nemzetköziség. A Times Higher Education orvos- és egészségtudományi világrangsorán a 501-600. helyen szerepel a Szegedi Tudományegyetem. A Times által összeállított feltörekvő és BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság) országok rangsorában jelenleg a 162. az SZTE.


A felsőoktatási intézményekben dolgozó oktatók és kutatók publikációinak száma, valamint idézettsége alapján állítja össze évről évre listáját a Leideni Egyetem. A 2018-as rangsorban az SZTE a 674. helyen szerepelt. Az egészségügyi, orvostudományi területeken pedig a 478. helyezést érte el az egyetem.


A HVG felsőoktatási rangsorában is mindig kiváló helyezést ér el a Szegedi Tudományegyetem. A 2019-es listán a 2. helyet érdemelte ki az SZTE, így a legjobb vidéki egyetem címet is magáénak mondhatja. Az oktatói kiválóság tekintetében is a 2. helyen áll, a hallgatói kiválóság alapján pedig az 5. helyet érdemelte ki. Az intézmények rangsorolásakor figyelembe vették az elsőhelyes jelentkezők számát, a felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával felvettek arányát, a tanulmányi versenyen helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát, valamint az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát.


A Figyelő az oktatási hivatal adatai alapján állítja össze felsőoktatási rangsorát minden évben. A 2019-es rangsorban intézményi szinten az SZTE ÁOK a 2. helyet érte el, így a legjobb vidéki orvosi kar lett. A képzéseket tekintve is jó eredményeket értek el a karok. Az SZTE BTK-n a pszichológia szak 1. helyen, az anglisztika 2. helyen, a szociológia pedig a 3. helyen végzett az országos listán. Az SZTE GTK gazdálkodási és menedzsment képzése a 2. helyet, a kereskedelem és marketing pedig a 3. helyet érdemelte ki. Az SZTE MK élelmiszermérnöki képzése a 3. helyen végzett a Figyelő listáján. Az SZTE JGYPK képzései közül a tanító szak az országban a legjobb, a gyógypedagógia és az edző a második, az óvodapedagógus pedig a harmadik. A közösségszervezés területen 1. helyet érte el az Állam- és Jogtudományi Kar. Az SZTE TTIK informatikai képzési területén a gazdaságinformatikus szak a 3. helyet érdemelte ki, a természettudományi területen pedig a földrajz a 2. helyet, a biológia és a fizika a 3. helyet nyerte el. Egészségügyi területen az SZTE ÁOK általános orvos szak a 3. helyezést, az SZTE ETSZK ápolás és betegellátás pedig az 1. helyezést érte el.


Nyolcadik éve már a legzöldebb egyetem címet is büszkén viselheti a Szegedi Tudományegyetem. A GreenMetric 2018-as világrangsorában az SZTE a 77. helyezést érte el, és a korábbi 88. helyről úgy lépett előrébb, hogy egyetlen év alatt 100 intézménnyel több töltötte ki a zöld kérdőívet. Az SZTE az európai green-listán a 34., Magyarországon pedig őrzi pozícióját: a legzöldebb hazai egyetem.


esza_felso

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Nagy_GergoNagy Gergő - BTK, szlavisztika-orosz, angol

Mindig is érdekeltek a külföldi Kultúrák, szerettem nyelveket tanulni. Azért választottam a BTK szlavisztika-orosz szakirányát, mert a Szegedi Tudományegyetem híres külföldi pályázati lehetőségeiről (például Erasmus-program), ahol kamatoztathatom az itt megszerzett tudást. Tehát a gyakorlatomat akár külföldön is eltölthetem. Ráadásul az orosz mellé második évtől lehetőségem nyílt felvenni az angol minort, amit szintén hasznosnak tartok a későbbi elhelyezkedésem szempontjából. A szegedi nyelv szak középpontjában a gyakorlat-orientáltság áll, ami igen fontos, ha valaki anyanyelvi szinten szeretne egy nyelvet elsajátítani.



Iszak KrisztianIszak Krisztián – BTK, szociológia

Egyáltalán nem bántam meg, hogy a Szegedi Tudományegyetemre jelentkeztem, ugyanis a képzés itt sokkal gyakorlatiasabb, mint más egyetemeken. Minden tavasszal részt kell vennünk élesben egy kérdőíves kutatásban, ami a Szeged Studies nevet viseli. Így saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg a szakma szépségeit, és hogy mennyi és milyen munka áll egy komplett kutatás lebonyolításában, kivitelezésében. Úgy gondolom, ezáltal egy igazán gyakorlatias tudást kapunk meg.






További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *