Tudományos Diákköri Konferencia

A hazai felsőoktatásban a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a tudományos diákköri tevékenység. Mára már az ország csaknem minden felsőoktatási intézményében folyik tudományos diákköri munka. Arra, hogy valóban tehetséges, kiváló képességű szakemberek kerülnek ki ezekből a tudományos diákkörökből, igen meggyőző bizonyíték, ha az MTA rendes- és levelező tagjainak bemutatkozást megnézzük, hiszen szinte mindenki diákkörben kezdte tudományos pályafutását.



A tudományos diákkörökben tevékenykedő tehetségekkel való foglalkozás az Oktatási és Kulturális Minisztérium számára is kiemelten fontos feladat. Ezenkívül a diákok tudományos munkáját egyre szélesedő támogatói kör segíti: különböző szakalapítványok, minisztériumok, közéleti személyiségek, illetve cégek, vállalkozások.

 

A legkiválóbb hallgatók bevonása a kutatómunkába hallgatói és intézményi érdek egyaránt. Miközben a fiatalok megismerkednek a kutatómunka alapelemeivel, új tudományos eredményeket teremtenek, átélik a felfedezés örömét.

 

A diákköri munka folyamatos, már sokszor az alsóbb évesek is érdeklődést mutatnak iránta, de igazán aktív részeseivé másod, harmad évtől válnak. A kari diákköri munka szervesen kapcsolódik az Országos Tudományos Diákköri Konferenciához, melyen önálló kutatás eredményeként elkészített dolgozattal indulhatnak a hallgatók. Az országos konferenciára csak akkor lehet nevezni, ha a tanszéki TDK kifejezetten javasolja az adott dolgozat részvételét, és annak helyi megmérettetéséről jegyzőkönyvet állít ki. Az OTDK-ra való nevezési procedúra kari szintű feladatait és összehangolását a kari TDK-titkár végzi.



esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Sisak_MagdolnaSisák Magdolna - GTK, pénzügy-számvitel

Azért jöttem ide, mert nővérem is gazdasági szakon végzett, és mondta, hogy ez előnyös a munkaerőpiacon, mert elég jó helyen tudott vele elhelyezkedni. Eddig nincsenek negatív élményeim, bár sokat kell tanulni, de tetszik nagyon a kar, és maga a szak is, ajánlom másoknak is. Diákközpontú, gyakorlatias az oktatás, hasznos ismeretekre teszünk szert.




kovacs-benceKovács Bence – TTIK: fizika

Az SZTE-t azért választottam, mert egy „nyugisabb” egyetemi várost kerestem. Az SZTE minden szempontból kiválóan szolgálja a hallgatók igényeit, legyen szó külföldi lehetőségekről, szabadidős vagy kulturális programokról. Nem bántam meg, hogy az SZTE-re jöttem, az egyetemi éveimet jobb helyen nem is tudnám elképzelni.



További hallgatói vélemények >>>