Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Mielőtt még megrettenne a kedves olvasó, hadd nyugtassam meg: nem valamiféle horrorfilmről vagy egy kereskedelmi televízió különleges rekordokat bemutató műsorszámáról olvasat alább, hanem egy immáron több mint fél éve létező szakmai, ugyanakkor mégis népszerűsítő célzatú magazinról. Mert ez a hernyó nem az a hernyó; mi több: ez a Szergej sem az a bizonyos Szergej. De hogy ne csak a levegőbe beszéljek: az egyik Szergejről például a júliusi számban megtudhattuk, hogy meggyógyult, azaz a forgóvázcserét követően immár nyugodtan hazatérhetett.
Nos, nem feszítem tovább a húrt, elárulom: a rejtvényemben mozdonytípusok szerepeltek, melyek az Indóház című vasúti magazin lapjain elevenednek meg hónapról hónapra.
Őszintén bevallom, mikor először hallottam az Indóházról, kételkedtem benne, hogy lehet ma Magyarországon színvonalas, emellett életképes vasúti lapot készíteni. Mert azzal a főszerkesztő, kiadó, mindenes T. Hámori Ferenc is tisztában van, hogy az embereknek a vasút szó hallatán az ugrik be először, hogy büdös, koszos, lerobbant, udvariatlan, na meg persze késik. A tényeket az Indóház sem tagadja, ám igyekszik az élhető vasutat bemutatni, mely a főszerkesztő szerint valahol minden, magát férfinak valló emberi egyedhez közel áll. És tényleg lehet valami abban, amit mond, mert azon kaptam magam, hogy belemerülök Muki, a pesti teherszállítás szürke eminenciásának történetébe. Pedig eddig nem tapasztaltam, hogy a Szeged-Kecskemét viszonylaton kívül különösebben foglalkoztatna a vasút bármelyik ágazata…
A vasút ugyanis nem csupán a vonatszerelvényekből áll. (Az Indóház sem.) A nagyvasút mellett ott a kisvasút, a városi vasút, a modellvasút és a virtuális vasút is. (Hadd idézzem a legilletékesebbet: a vasúthoz tartozik minden síndöcögény, ami vaskerekű, kötött pályás és csattog…) Mindez igényesen tálalva, képekben és kommentárban is színes hírekkel, vasúttörténeti érdekességekkel körítve. T. Hámori Ferenc legfőbb alapelvei az igényesség és a pontosság: a vasútban – mint mondja – nem lehet tévedni (a vasúti nyelvezetben nincs piros fény, csak vörös fény, a vonat pedig nem a kanyarban megy, hanem az íven…) A „szakértők” – s mivel 6500-7000 példányt adnak el havonta, meg kell állapítanunk: sokan vannak – hamar le találják harapni a gyanútlan ember fejét, ha hibázik…
Az Indóház egyelőre szigorúan baráti alapon, önerőből működik abban az értelemben, hogy a szerzők (bár apró juttatásokban részesülnek) természetesen egyéb jövedelemből tartják fenn magukat. A főszerkesztő például „civilben" a Délmagyarország munkatársa. Nincs külön stáb, nincs apparátus, a főszerkesztő itt, Szegeden gyúrja össze az újságot a korrektorral és a tördelővel. Mindenesetre kialakult már egy stabil szerzői gárda – többségükben vasútmániás amatőrök –, de a kör egyre bővül. A lap első nyolc-tíz oldalát mindig az olvasók szerkesztik, a legjobb beérkezett fényképfelvételek és az ehhez kapcsolódó leírások csinálnak kedvet a magazin további részének fogyasztáshoz. S ha még nem derült volna ki: a lap fogyasztható.
De ami legalább ilyen fontos: él, virul. Már a világhálón is: www.indohaz.hu címen. Sőt, saját fórumuk is van az Index internetes portálon. Minden, vasúttal kapcsolatos rendezvényen képviseltetik magukat, fotópályázatokat támogatnak, rokon honlapokkal működnek együtt. Csak a MÁV nem vesz tudomást róluk. De így legalább függetlenek tudnak maradni, a szó legnemesebb értelmében.
Ja, és el ne felejtsem a legfontosabbat: október 11-étől az újságosoknál az Indóház nyolcadik, októberi száma. Benne egyebek mellett magyar motorvonatok Brazíliában; kárpátaljai vonatozások Munkácstól Szkoléig, Bátyútól Királyházáig; a világ legnagyobb villamoshálózata: Szentpétervár; valamint a dízelmozdonyok második születése. Na meg persze Szergej, ezúttal modellként, a Gützoldtól és a Rocótól. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki érdeklődik a nagyvasak iránt, magazinbaráti tisztelettel.