2014. augusztus 23., szombat English version
Hírek  --  Archívum  --  2005  --  6. szám - 2005. április 4.  --  Egyetemi élet
AZ I. SZEGEDI KÖNYVKIÁLLÍTÁST ÉS VÁSÁRT rendezik április 4-étől 11-éig a Mars téri „U” pavilonban. Az ünnepélyes megnyitót április 4-én (hétfőn) 15 órakor tartják. Köszöntőt mond Botka László polgármester és Tóth Béla nyugalmazott könyvtárigazgató, József Attila-díjas költő.
 
A SZEGEDI REFORMÁTUS EGYETEMI GYÜLEKEZET filmklubot rendez április 4-én (hétfőn) 19 órakor a Kálvin tér 2. szám alatt. A Hazafi című filmet vetítik.
 
AZ SZTE BTK ÓKÖRTÖRTÉNETI TANSZÉKÉNEK szervezésében április 5-én (kedden) 14 órától Alföldy Géza professzor (Universität Heidelberg) „Pontius Pilatus caesareai felirata” címmel tart előadást a BTK VII. termében.
 
„JÓZSEF ATTILA SZEGEDEN”. Péter László könyvét az I. Szegedi Könyvkiállítás és Vásár keretében Lengyel András irodalomtörténész mutatja be április 5-én (kedden) 17 órától.
 
AZ SZTE SÓFI JÓZSEF A SZEGEDI TEHETSÉGES BIOLÓGUSOKÉRT ALAPÍTVÁNYA április 6-án (szerdán) 8.30-tól rendezi 2005. évi ösztöndíj-konferenciáját a Rektori Hivatal Aulájában (Dugonics tér 13.). A pályázó egyetemi hallgatók előadásait követően 13 órakor kerül sor az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra.
 
MOSONYI MIHÁLY-EMLÉKMűSORT RENDEZ a Somogyi Könyvtár április 6-án (szerdán) 17 órától. Műsoron: Liszt Ferenc: Magyar történelmi arcképek - Mosonyi Mihály (Császár Zsuzsanna – zongora); Mosonyi Mihály: Sechs Lieder op. 5 – részletek (Vajda Júlia – ének, Molnár Marcell – zongora); Mosonyi Mihály: VII. Vonósnégyes – részletek (Fricsay Vonósnégyes); Mosonyi Mihály: Tanulmányok zongorára a magyar zene előadásának képzésére – részletek (Molnár Marcell – zongora); Mosonyi Mihály: Gara Mária (Vajda Júlia – ének, Molnár Marcell – zongora); Mosonyi Mihály: Gyászhangok Széchenyi István halálára (Császár Zsuzsanna – zongora).
 
RICHARD SCHUBERT: FREITAG IN SARAJEVO – FELOLVASÓEST. Egy amerikai nő, egy sztárértelmiségi, aki az ostromlott Szarajevóban Beckett Godot-ját akarja színre vinni, egy francia akciófilozófus, aki tévedésből lelövi a bosnyák főszereplőt és kénytelen egy német kultúrpatrónussal együtt átvállalni a főszerepeket. Hármójuk között hamarosan véres frontok nyílnak, és miniatűr polgárháború fenyeget. Ami színdarabként indul, hamarosan öntörvényű, Karl Kraus legjobb modorában írt montázsnak bizonyul esszéből és eredeti hangokból, bohózatból és nyelvkritikából: mindez április 6-án (szerdán) 18 órakor a Germanisztikai Tanszék Német Szeminárium termében (Petőfi épület).
 
A KOMMFORT ÖNTEVÉKENY CSOPORTnak a média és a politika kapcsolatát firtató rendezvénysorozata folytatódik április 6-án (szerdán) 19 órától. A vendég ezúttal Pető Iván (SZDSZ), a helyszín a Kárász utcai Átrium.
 
ÖKUMENIKUS IFJÚSÁGI BIBLIAÓRA lesz április 6-án (szerdán) 19:30-tól a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet szervezésében a Dugonics tér 12. szám alatt. Igét hirdet: Rozgonyi Botond evangéliumi pünkösdi lelkipásztor.
 
LENGYEL ANDRÁS JÓZSEF ATTILÁRÓL ÍRT TANULMÁNYKÖTETÉT mutatják be április 7-én (csütörtökön) 14 órától a SZAB Székházban. A szerző beszélgetőtársa: Balogh Tamás irodalomtörténész.
 
AZ EURÓPA-TANULMÁNYOK KÖZPONT által szervezett „Integrációs klub” keretében április 7-én (csütörtökön) 17 órától Szent-Iványi István, az Európai Parlament képviselője tart előadást a Jogi Kar 211-es termében (Tisza Lajos körút 54.). Tervezett tematika: az Alkotmányos Szerződés ratifikációja, az elfogadás előtt álló hétéves költségvetési terv, az Unió bővítése és külkapcsolatainak változó rendszere, a Lisszaboni Stratégia.
 
IFJÚSÁGI ISTENTISZTELETET tart a Szegedi Református Egyetemi Gyülekezet április 10-én (vasárnap) 19:30-kor a Kálvin tér 2. szám alatt. A téma: Szakmai gyakorlat – Az Ékes kapu.
 
INDUL AZ EGYETEMI TAVASZ! Április 9-én (szombaton) 9 órától ennek jegyében rendezik meg az SZTE Aulájában a József Attila Szavalóversenyt, melyre az egyetem oktatói, dolgozói, hallgatói és Szeged város felnőtt lakói jelentkezhettek. Április 10-én (vasárnap) 10 órától megemlékezés és koszorúzás József Attila szobránál a Dugonics téren. Ünnepélyes megnyitó az SZTE Aulájában, április 11-én (hétfőn) 18 órától. Az eseménysorozatot megnyitja: Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Ekkor kerül sor a József Attila Szavalóverseny díjainak átadására is. Közreműködik a Szegedi Egyetemi Énekkar.
 
ÁPRILIS 12–14. KÖZÖTT RENDEZIK MEG a IX. Juhász Gyula Napokat. A rendezvénysorozat Juhász Gyula szobrának megkoszorúzásával indul a JGYTFK főépületében, április 12-én délben. Részletes program: www.egyetemifesztival.hu. Szintén ugyanezen a három napon kerül sor az V. SZEFHE (Szegedi Egészségügyi Felsőoktatás Hallgatói Egyesület)-napokra is. „Három nap, ökörsütés, koncertek, paintball, vetélkedők, fesztivál-hangulat” – foglalják össze röviden a szervezők a várható programot. Részletes program: www.szefhe.hu.
 
A Leo klubok országos találkozóját rendezik meg Szegeden április 9-én és 10-én az SZTE Tanulmányi és Információs központjában. A Lions Klubok hazai ifjúsági szervezetei szombaton 10 órától mutatják be elmúlt évi tevékenységüket, majd jótékonysági programokon és vetélkedőkön vesznek részt.
Bezár