2014. április 23., szerda English version
Hírek  --  Archívum  --  2005  --  21. szám - 2005. november 28.  --  Egyetemi élet
Megegyezés a keretszámokról
Megállapodott az Oktatási Minisztérium és a Szegedi Tudományegyetem a 2006-os felvételi keretszámokról. Így a december 15-én megjelenő „Felvételi tájékoztatóban” a szegedi Gazdaságtudományi Kar esetében 120 államilag finanszírozott hely szerepel majd a korábban tervezett 94-gyel szemben, az Állam- és Jogtudományi Karnál pedig 180, ami szintén jelentős javulást jelent. Korábban a minisztérium a megelőző három esztendő átlagában kívánta meghatározni a felvehető hallgatók számát.
Szabó Gábor rektor lapunknak elmondta, a minisztérium helyt adott az egyetem érvelésének, mely szerint a GTK-n három új akkreditált szak indul 2006-ban, ezért szükséges a létszám növelése. Az oktatási tárca az ÁJTK esetében is elfogadta az SZTE indoklását: a jogi kar már a 2005/2006-os tanévben is a korábbi létszám 90 százalékát vette csak fel. Itt az OM további 40-40 helyet biztosít a most induló politológia és nemzetközi tanulmányok szakoknak, melyeket a MAB már akkreditált.
Az összes többi karon a felvételi létszám közmegegyezéssel született meg. Prioritást élvez a természettudományos és az egészségügyi képzés, ezért a minisztérium jóváhagyta TTK 100 százalékos feltöltést, az ÁOK és a GYTK esetében pedig pluszlétszámok is megjelentek. A SZÉFK, MFK, EFK beállt a 90 százalékos szintre. A BTK, JGYTFK és TTK pedig példás megegyezéssel szétosztotta egymás között a helyeket – mondta a rektor.
Matiscsák Attila, az Oktatási Minisztérium sajtóreferense elmondta, a "Felvételi tájékoztatóban” megjelenő keretszámok csupán irányszámok, a végleges létszám csupán a ponthúzáskor derül ki. A keretszámok meghatározása elsősorban az intézmények költségvetésének előkészítése szempontjából fontos, mivel az egyetemek ez alapján tervezhetik meg mennyi állami támogatást kapnak jövőre.
A kormány október végén döntött a 2006-ban az állami, az egyházi és a magán felsőoktatási intézményekbe első évre felvehető államilag támogatott hallgatói létszámkeretről, melyet a katonai és rendészeti felsőoktatást bele nem értve 62 ezer főben határozott meg. A felsőfokú szakképzésre felvehetők létszáma 12 500 fő, az alapképzésre felvehetők létszámát 45 ezer fő, az osztatlan képzésre felvehetők létszámát 4500 fő lesz. Az osztatlan képzésbe tartoznak a jogi, állatorvosi, orvosi-gyógyszerészeti és építészeti képzések 3400 fővel – amelyből 1500 fő az orvosi-gyógyszerészeti képzés –, továbbá a művészeti képzések 1100 fővel. A nappali tagozatra felvehető hallgatók létszáma 54 500 fő, az esti-, levelező tagozatra felvehető hallgatók létszáma 7500 fő.
Bezár