2024. április 18., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  6. szám - 2005. április 4.  --  Egyetemi élet
Ez év elején jelent meg Lengyel Imre és Rechnitzer János új könyve „Regionális gazdaságtan” címmel, valamint a „Verseny és területi fejlődés: térségek versenyképessége Magyarországon” című kötet, szintén Lengyel Imre tollából. Ebből az alkalomból rendezett kommunikációs- és reklám, szakmai délutánt „Szeged esélyei a XXI. század elején” címmel a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara március 24-én, a Novotel Hotelben. Lengyel Imre egy kötetlen beszélgetés keretében vázolta fel a város és az egyetem lehetőségeit az Európai Uniós környezetben, és a hallgatók bepillantást nyerhettek „A Szegedi Tudományegyetem lehetőségei a tudásalapú helyi gazdaságfejlesztésben" elnevezésű, az egyetem vállalkozásfejlesztését előkészítő elemzés főbb megállapításaiba is.
Mint azt az előadó elmondta, bár hazai szinten Szeged jelentős városnak mondható, európai szinten mégis kisvárosnak kell tekintenünk. A kisvárosok fejlesztési koncepciója pedig két-három olyan terület köré csoportosul, melyekben az adott település kiemelkedő tartalékokkal rendelkezik. A város és az egyetem feladata az, hogy egymással karöltve térképezzék fel, és fejlesszék azokat az ágazatokat, melyben Szeged világszínvonalon is versenyképes teljesítményt tud nyújtani.
Bezár