2024. március 29., péntek English version
Archívum  --  2005  --  6. szám - 2005. április 4.  --  Felsőfok
Megújulnak a debreceni kollégiumok
A meglévő kollégiumi férőhelyek rekonstrukciója, felújítása című kormányprogram keretében felújítják a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos I., II., a Borsos József és a Weiner Leó kollégiumokat. Nagy János az egyetem rektora március 16-án aláírta azt a megállapodást, amelynek értelmében a program I. ütemeként a Kossuth Lajos I. és II. Kollégium rekonstrukciója 2005 júliusában elkezdődhet. Az átalakítási munkák a kollégium teljes épületére, valamint az összekötő folyosóra vonatkoznak. Az eddigi négy ágyas szobák helyett 188 darab három férőhelyes szobát alakítanak ki, amelyekhez egyenként vagy két szobaegységenként kapcsolódik fürdőszoba és WC. Mindezen kívül hat darab kétágyas, és két darab mozgáskorlátozott szoba is megépül. Természetesen közösségi helyiségek, vendégszobák, társalgó, tanári szobák és hallgatói önkormányzati helyiségek is lesznek a felújított kollégiumban. A rekonstrukció előre láthatóan 2006 augusztusára fejeződik be.

DEAK19711_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár