Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

A megválasztásomban ténylegesen példamutató megegyezés született a parlamenti pártok között. Fotók: S. Cs.

 

– Professzor úr, az utóbbi hetekben igencsak felpörögtek az életében az események! Amint az a híradásokból kiderült, november elején kérte fel önt a Fidesz alkotmánybíró-jelöltjének, rövid gondolkodás után ezt elfogadta, majd november 14-én megválasztotta az Országgyűlés, letette a hivatali esküt, s másnap már hozzá is látott a munkához. Teljesen váratlanul érte a jelölés?
– Őszintén szólva teljesen váratlanul. Az alkotmánybírák többségét a gyakorló jogászok vagy a tételes, hatályos joggal foglalkozó „csúcsszakemberek” közül szokták kiválasztani. Zlinszky János professzor személyében volt már ugyan jogtörténész-római jogász tagja a taláros testületnek, ő viszont több évtizedes professzionális ügyvédi gyakorlattal is rendelkezett. Úgy gondolom, a szakmai vonatkozásokban az a szempont is szerepet kaphatott, hogy abnormálisan felgyorsult világunkban a nagy horderejű, jogi értelmezést igénylő kérdések esetében nem nélkülözhető a történeti, historikus szempont figyelembevétele. Természetesen viszonylag ritkábban adódnak ilyen ügyek, de egy kilencéves mandátum során törvényszerűen előkerülnek majd olyan, értékközpontú kérdések, melyek nem annyira a napi jogban való abszolút jártasságot, mint inkább a történeti szempont mérlegelését igénylik.
– Benne volt a levegőben, hogy az Alkotmánybíróság hiányzó tisztségeire kifejezetten jogtörténészt keresnek, vagy pedig az Ön esetében inkább a politikai erők megegyezése számított?
– Elképzelhető, hogy a nagy politikai erők egymás közötti háttérbeszélgetésein ez a szempont is előtérbe került, de ez csak hipotézis, nem tudni. A megválasztásomban ténylegesen példamutató megegyezés született a parlamenti pártok között. Az ország társadalma örömmel nyugtázhatta, hogy végre valamiben, mégpedig egy igen fontos kérdésben meg tudtak egyezni az egymással sűrűn torzsalkodó erők.
– Mit gondol, ez a kívülről simának tűnő megegyezés mennyiben köszönhető az ön személyének?
– Nem képzelem, hogy annyira részletesen ismernének a nagypolitikai tényezők. Talán a Fidesz kivétel ez alól, mely a tisztségre javasolt.
A 2002-es szegedi polgármesteri választás kapcsán exponáltam magam a polgári oldalon, de azóta is többször elmondtam, hogy én független jelöltként indultam. Az értékközpontúságomat, az értékorientáltságomat azonban sosem rejtettem véka alá. Az MSZP támogatásában pedig bizonyosan szerepet játszott, hogy többen közülük tanítványaim vagy kollégáim voltak.
– Igazán példamutató családmintával rendelkezik, feleségével kilenc gyermeket nevelnek. Nyilván több dolgot kellett mérlegelni, mielőtt elfogadta a jelölést...
– Tulajdonképpen egy nap alatt eldöntöttem, hogy igent mondok. Egy napot és egy éjszakát töltött el a család intenzív beszélgetéssel. Inkább azokat a szempontokat kellett sorba venni, amelyek a jelöltség elfogadása ellen szólhattak. A nagyobb gyerekekkel és a feleségemmel egyeztettem, s a családi tanács egyhangúlag úgy döntött, hogy vágjak bele a feladatba. Szakmai szempontból ez óriási megtiszteltetésnek számít. Nyilván az eddig viszonylag egyszerű és nyugalmas életem mostantól kicsit zaklatottabbá válik. Az biztos, hogy a hét első felében több napot Budapesten kell lennem, távol a családomtól. A hét második felét töltöm majd Szegeden. Nagyjából hasonló lesz a helyzetem, mint Czúcz Ottó profeszszor úré, mikor alkotmánybíró volt, csak ő valamivel kisebb családdal rendelkezik...
– Ha már szóba került Czúcz Ottó, ő tavasszal a Szegedi Egyetemnek adott interjújában a jogi szakma egyik csúcsának nevezte az alkotmánybírói tisztséget. Ön hogy vélekedik erről?
– Egy egyetemen dolgozó jogász számára mindenféleképpen ez az egyik csúcs. Persze vannak még egyéb csúcsok is, például nemzetközi téren, bizonyítja ezt éppen Czúcz profeszszor, aki most az Európai Unió Elsőfokú Bíróságának bírája Luxemburgban...
– Mennyire szól ön szerint ez az elismerés Szeged városának, a Szegedi Tudományegyetemnek, illetve az SZTE jogi karának?
– Amikor egy-egy alkotmánybíró jelöltsége szóba kerül, biztos, hogy nem a legelső szempont a vidékiség. De nem is a legutolsó, hiszen nyilván törekednek egyfajta arányosságra a nagypolitika szereplői is. A Szegedi Tudományegyetem reputációja igen jó, ez mindenféleképpen kiváló ajánlólevelet jelentett számomra.

 

 

A Szegedi Tudományegyetem reputációja igen jó.

Balogh Elemér Jogtörténész, egyetemi tanár Zalaegerszegen született 1958-ban. Nős, kilenc gyermek édesapja. Egyetemi tanulmányait a József Attila Tudományegyetem végezte, 1983-ban jogi diplomát kapott. Azóta tanít a Jogtörténeti Tanszéken, 1995-től docensként, 2002-től egyetemi tanárként. 1992-ben a freiburgi Albert Ludwigs Egyetemen doctor iuris, 1996-ban Szegeden PhD-fokozatot szerzett, 2001-ben pedig habilitált. Kutatási területe a magyar és német büntetőjog-történet, a középkori egyházi bíráskodás és a szerzői jog története. Jelenleg az SZTE Európai Jogtörténeti Tanszékének megbízott vezetője, valamint az Összehasonlító Jogi Intézetben folyó német jogi képzés programigazgatója, a kari doktori iskola titkára. 2005 novemberétől alkotmánybíró.

 

 

– Többször említette, hogy szeretné folytatni a tudományos, illetve oktatói munkáját. Egészen pontosan mit jelent ez? Meg lehet-e tartani az Európai Jogtörténeti Tanszék tanszékvezetői, illetve a német jogi képzés programigazgatói tisztségét?
– Kifejezetten vezetői funkciók nem kapcsolódhatnak az alkotmánybírói tisztséghez. Ugyanakkor vannak „határesetek", amelyekben én döntök. De szigorúbb megközelítést fogok alkalmazni: inkább visszalépek egyet, hogy ne adjak támadási felületet. Eddig sem pozíciókban gondolkoztam, hanem a feladat talált meg, illetve kerestem is néha a feladatokat, s ezekhez alkalmasint pozíciók is társultak. Nem esik hát nehezemre megválni a tisztségektől, viszont az ezek mögött lévő munkát ténylegesen az arra alkalmas munkatársakra szeretném áthelyezni. Nem válok el az egyetemtől. Ami az életembe, munkabírásomba belefér, azt meg szeretném őrizni. Elsősorban az oktatói tevékenységből nem akarok engedni. Mindezt persze úgy, hogy semmi sem mehet az Alkotmánybíróság rovására.
– Tavaly ősszel Molnár Imre profeszszor úrral beszélgettünk arról, jó-e a szegedi jogi karnak, hogy rengeteg oktatója (többek között Czúcz Ottó, Kaltenbach Jenő, Katona Tamás, Martonyi János, Paczolay Péter, Trócsányi László stb.) magas, közéleti pozíciókat is betölt. Ön szerint inkább profitálnak ebből a hallgatók, vagy pedig problémát okoz, hogy ezek az oktatók nem vesznek (vettek) részt a napi munkában?
– Kétségtelen, hogy érvek és ellenérvek is megfogalmazhatóak mindkét oldalon. De hadd kezdjem azzal, hogy a budapesti egyetemeken ez még hatványozottabban jelentkezik, ott alig van olyan, magasan kvalifikált oktató, akinek ne lenne valamilyen közjogi, közéleti, politikai szerepvállalása. Azt hiszem, ez önmagában nem gond. Nyilván emeli is az egyetem presztízsét. Akkor van baj, ha az egyetemi munkában ebből kevés jelenik meg, tehát, ha csak formális az illető egyetemi jelenléte. Bízom benne, hogy én a kar, illetve a hallgatók javára tudom fordítani a tisztségemet. Természetes, hogy az Alkotmánybíróság munkájába, világába sokkal könnyebben be tudom majd emelni az érdeklődő hallgatókat. Szívesen kínálom fel segítő jelenlétemet a szegedi jogi kar számára. Biztos, hogy meg fogok hívni és örömmel látok mindenkit a határozathirdetésekkor, vagy akár a munkamódszerekbe is belátást engedek.
– Az elmúlt napokban mennyire sikerült elmélyednie a taláros testület munkájában?
– Bihari Mihály úrral, az Alkotmánybíróság elnökével két, tájékozódó megbeszélést folytattunk. Tisztázta, hogy villámgyorsan el kell kezdenem a munkát. Jól képzett szakmai segítőim lesznek. Ebből a három tanácsosból kettőt az elnök úr jelölt ki számomra, a harmadikat pedig én választom ki. A mérlegelés során nem lesz utolsó szempont a szegediség...
Az igazi, érdemi munkát november 21-étől kezdem meg. Azon a héten kapom meg az első ügyeimet is. Tudni kell, hogy az elnökhöz érkeznek be az ügyek, ő a saját bölcs szempontjai szerint osztja szét ezeket a bírák között. Természetesen figyelembe veszi, melyik bíró milyen alapképzettségű. De abszolút specializáció nincs. Mindenki mindenféle ügyet kap, s egyébként is mindenki minden ügyet lát. Azaz: minden bíró minden egyes ügyhöz hozzáteheti a saját véleményét.
– Kikérte esetleg Czúcz Ottó véleményét, tanácsait is az Alkotmánybíróság tevékenységével kapcsolatban?
– Sajnos ritkán van csak itthon, de e-mailben mindenképpen felveszem majd vele a kapcsolatot. Mindenesetre Czúcz Ottó egykori talárját kaptam meg. Az ujjából majd fel kell kicsit hajtani, mert neki hosszabb a karja...     
– Czúcz Ottónak is feltettük annak idején a kérdést, mennyire érezte, hogy a politikai játszmák erőterében mozog az Alkotmánybíróság? Ön kívülállóként mit tapasztalt ezt megelőzően, illetve tart-e ettől?
– Természetesen tájékozódtam, több alkotmánybíró ismerősömnek, kollégámnak tettem fel ehhez hasonló tapogatózó kérdéseket. S nyugodtan mondhatom, kivétel nélkül mindenkitől azt hallottam, hogy semmilyen számottevő politikai nyomás nem nehezedik a testületre. Jogászként és egyszerű állampolgárként is úgy látom, hogy az Alkotmánybíróságba vetett társadalmi bizalom nagyon erős. Ennek muszáj megfelelni. A közjogi intézmények iránt komoly társadalmi bizalom nagy hagyományokkal bír Magyarországon. Ezt sok európai állam irigyli is tőlünk. Ez a zsigeri társadalmi bizalom töretlen a taláros testület iránti is, és ezt meg kell őrizni.
– Alkotmánybíróként inkább a Sólyom László nevével fémjelzett „aktivista” magatartást követi majd, mely a testület határozataival egyfajta új alkotmány megteremtését célozza, vagy a jóval visszafogott, háttérben maradó álláspontot választja?
– Ebben a kérdésben ismét előbújik az emberből a jogtörténész. A rendszerváltást követően nem sikerült a magyar társadalomnak tökéletesen adekvát közjogi rendszert felépíteni. Maradtak fehér foltok. Formailag még ma is az 1949-es alkotmány a hatályos. Sólyom László és munkatársai helyesen ismerték fel, hogy az Alkotmánybíróságnak van egy jogtörténelmi szerepe, amelyet nagy méltósággal, diszkréten, finoman nemcsak joga, hanem kötelessége is betölteni. Újra és újra felmerül a politikai pártok és a társadalom részéről, hogy egy igazán új alkotmányt kellene elfogadni. Ez persze nem az Alkotmánybíróság feladata, de hogy bizonyos konkrét kérdésekben véleményt formáljon, arra mindenképp számítok. Nagyon nagy értéknek tartom ugyanis egy nemzet életében a pozitív közjogi tradíciókat, melyekre tekintettel kell lenni.