Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

(Márta) Fejtő Ferenc francia újságíró igazolvánnyal a zsebében száll meg a Vörös-tenger partján egy új szállodában. Még a hatnapos háború előtt vagyunk, a kibucok vonzzák a riportereket. Fejtő egy skót kollégával indul fölfedező útra. „Beszél jiddisül?” – kérdezi a skót. „Nem, mondja Fejtő, de beszélek egy világnyelven: magyarul." A skót vigyorog, vagyis kiröhögi a kollégáját.
Egy téren állnak, mellettük kávéház. „Beszél itt valaki magyarul?” – kérdi hangosan Fejtő. A vendégek közül hatan jelentkeznek, és a két pincér egyike is hangos igennel válaszol. Nem kell tanulság.
Más.
Ülünk a szegedi zsinagógában. Többen fölismerik Fejtő Ferencet, odajönnek hozzá, van, aki külön is készült: könyv dedikációjára kéri. Fejtő mosolyog, szóba elegyedik mindenkivel, közben néha köhint, való igaz, hűvös van. A hangulat bársonyosan meleg lesz rövidesen, hiszen a Muzsikás együttes játszik majd és Sebestyén Márta énekel, mégis tapintható a különbség a kinti és a benti hőmérséklet között.
„Feri bátyám, kerítsek egy kabátot?” – kérdem a mestert. Bólogat, de egészen másra gondol: „inkább egy pohár bort hozzál”. Elsietek, lehet, hogy jó a szimatom: Muzsikáséknál ott van egy butykos. „Fejtő Feri bácsinak lesz” – mondom és Mártának fölcsillan a szeme. Beszalad, hogy külön is köszönthesse régi ismerősét. Mire én óvatosan beódalgok a műanyag pohárkával, minek tartalmával sem a zsidó, sem a keresztény Istennek nem lehet gondja, Fejtő már javában udvarol a nem csak hangjában gyönyörű művésznőnek.
Kéz a kézben állnak és mindketten ragyognak.
Sokan nem is értik, miért csúszik néhány percet a kezdés.
(Fürdő) Fejtő Ferenc ekkor ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. Két hónapot töltött itthon: volt mit bepótolnia, hisz 1938-as emigrációja és a Nagy Imre temetése között eltelt 51 esztendő alatt csak egyetlen egyszer jöhetett haza. Hol ezek, hol azok miatt. Párizsból látta a világot, a Népszavát tudósította, a nácizmus évei alatt vidéken húzta meg magát, majd a fővárosba visszatérve lett neves publicista. Onnan írta meg a Rajk-per tanulságait is, minek révén egészen a rendszerváltásig nem volt kívánatos vendég a szülőhazájában.
Szép nyár volt, ültünk a halászcsárda csendes zugában és beszélgettünk: borról, Mitterand-ról, Kempis Tamásról, újságírásról. Politikáról. Azután a testi nyavalyákról is: 95 év nagy idő. Mondtam, jöjjön el egy hétre a mórahalmi gyógyfürdőbe. Ráállt. Udvariasan megköszönte a harkányi invitálást és a mórahalmi polgármester közreműködésével beköltözött az alföldi kisváros termálpanziójába.
Hát az gyönyörű volt. A De Gaulle-tól Chirac-ig tartó ívben a mindenkori francia elnök kelet-európai tanácsadója beballagott a Mórakert szövetkezet hűtőházába és három órán keresztül faggatta a helyieket: mekkora területen gazdálkodnak, honnan hozzák a termést, meg vannak-e elégedve az új típusú szövetkezeti modellel, hány embert alkalmaznak a családi gazdaságban, milyen járművel szállítanak, mennyi most a gázolaj ára, mivel fűtik a fóliát? 
Hideg volt, köhintett, szipogott egy kicsit. Kabátot? Nem, bort!
Az asztalnál következett az összegzés. Fejtő két pohárka között készített egy interjút a polgármesterrel, hogy minél több információ birtokában legyen. Később ő maga számolt be, hogy Erdélyben járva Markó Bélának is például állította a mórahalmi kísérletet: „így kell közösséget építeni”.
Azután elrugaszkodtunk a témától, Fejtő a 19.-20. század fordulójára lépett vissza (ne feledjük, ő írta le először, hogy a monarchia integrációs modell volt), megemlékezett a zsidóság és a német ajkú polgárság, iparos réteg hatalmas, országépítő munkájáról. Mondta is Törzsök Erika, a kísérője: „Titeket, Ferikém, a Dunába lőttünk, az Imrééket meg kitelepítettük: okos nép ez a magyar."
(Bejegyzés) 1944. augusztus 31-én, amikor már biztossá vált, hogy fölszabadult Franciaország, Fejtő a következőt írta a naplójába. „Ma vagyok harmincöt éves. Öreg még nem vagyok, de már nagyon fiatal sem. Elölről kell kezdenem mindent. Túléltük a vészt. És elhatároztuk, hogy gyerekünk lesz.”
Azóta 61 év telt el.
Ha elölről is kezdte, jól kezdte.
Ha bármit is megfontolt, jól fontolta meg.
Egyik mestere, Stephane George mondása jut eszembe: „az ember nem él, hanem megéltetik vele az életet."
Hogy is van ez?