Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Most, hogy a város sportszerető közönsége fellélegezhetett, mert egy új főszponzor megjelenésével biztosan megmenekült a szürke középszertől Szeged kézilabda csapata, itt az idő, hogy a politikai felelősséget magukra vállaló és a többség akaratát képviselő közszereplők rendbe rakják a futballt is. Egyenesen szólva: a nagyobbik kormányzó párt országosan is jól pozícionált vezetőinek immár a szegedi labdarúgás évtizedek óta húzódó problémáit is meg kellene oldania.
A sportág megtette a magáét. Ezer kudarc után egy évtizeddel ezelőtt megalapította a Tisza Volán Focisulit, kiépítette a képzés teljes felmenő rendszerét, ami például szolgált az előző és a mostani kormány által is jónak ítélt Bozsik-programnak, s ami szinte a semmiből feljuttatta a saját nevelésű játékosokból álló klubot az NB I/B-be.
Ez a csapat a 2003-04-es bajnokságban mindössze 38 millió forint működési költséggel szerepelt újoncként közmegelégedésre, miközben a Vasas és a Honvéd 200-250 millióból, az alig előtte végző Szolnok 100 millióból gazdálkodott. A Szolnokot azért kell példaként hoznunk, mert az előző bajnoki versengésben ugyanaz az érdekkör irányította mindkét klubot.
A két klubot a szegedi születésű, de szolnoki cégvezető, Ferencz Gábor kötötte össze, aki mindkét gazdasági vállalkozásként működő csapatnál többségi tulajdonosként igazgatta az ügyeket. Ferencz Gábornak az volt a hangosan ki nem mondott álma, hogy a jobb adottságú Szeged lesz a nagyobb, az élvonalba szánt klubja, a szolnoki pedig majd ez alá fog dolgozni.
Koncepcióját több tényező támasztotta alá. Először: Szegeden az első osztályban garantált a hat-hétezres átlagnézőszám. Másodszor: Szegeden már csak a gyerekek létszáma miatt is sokkal több a minőségi utánpótlás játékos. (Ezt egyébként a korosztályos válogatottakba jutott gyerekek száma is igazolja, s Szolnokon hiába foglalkoznak - a szegedinél jobb körülmények között - ugyanolyan gondosan a gyerekekkel, onnan jóval kevesebb tehetség jön ki.) Harmadszor: a város mérete önmagáért beszél. Nem utolsó sorban, de negyedszer: Szeged hatalmas egyeteme önmagában motiváló erő egy pályát választó, fiatal futballista számára.
Ferencz Gábor mint mindig, most is jól számolt – három tényezővel. A város közreműködő szándékát viszont rosszul mérte föl, de ebben nem ő a hibás. Sorra kereste a kapcsolatot az önkormányzat vezetőivel, de valahogy nem tudott sikeres lenni, magára maradt. Pedig Szolnokon egy ötvenmilliárd forintos üzleti forgalmú céget vezet, aminek azért már van súlya. Ez a mérlegfőösszeg nagyobb Szeged városáénál és nagyobb a Szegedi Tudományegyeteménél is.
Ferencz Gábor azon döbbent meg, hogy ő mint maximálisan leinformálható és szó szerint sportszerető ember semmiféle pozitív jelzést nem kapott a várostól. (Kevésbé tájékozottaknak mondom, hogy ez a leinformálhatóság abból is adódik, hogy Szolnok polgármesterasszonyának fia Szeged városának első embere.) Így alakult aztán ki az a helyzet, hogy egy szlovén üzletember vette át a szegedi csapatot. Ferencz Gábor alatt a 22-es keretben egy kivétellel mindenki dél-alföldi kötődésű volt és a csapat többsége Szegeden járt középiskolába vagy egyetemre. Most a keret fele külföldi. A saját nevelésű és szegedi gyökerű fiúk zöme vagy Ausztriában vagy Makón futballozik. Aki maradt, az pedig kapkodja a fejét, a fölötte elzúgó bemondások miatt: mert pénzről szól mindegyik, csak épp egy fillért se látnak.
Az önkormányzati törvény arról is szól, hogy a település vezetésének felelősséget kell vállalnia a közösség által létrehozott értékekért. A hely szellemiségéért, iskoláiért, színházáért, sportjáért, vagyonáért. Nos, innen nézve a szegedi önkormányzat herdálja a szegedi futballvagyont és rossz kézbe adja át használatra a köztulajdont, jelesül a Felső-Tisza-parti stadiont. A vezetőknek sok eszköz van a kezükben ahhoz, hogy rendet rakjanak, de ezt nem teszik.
Nem veszik komolyan a focisulit, nem vették komolyan Ferencz Gábort, de úgy tűnik, komolyan veszik azt a szlovén üzletembert, aki csak ígér és ígér, s közben tele rakja az öltözőt névtelen külföldiekkel.
Mondom: komolytalan.