2014. október 25., szombat English version
Hírek  --  Archívum  --  2005  --  6. szám - 2005. április 4.  --  Fókusz
Itt, az ötödik oldal jobb felső sarkában, a felirat tanúsága szerint jegyzetnek kéne lennie, ami az elvárásoknak megfelelően mindig szól valamiről, többé-kevésbé pontosan vagy szépen, ahogy, tudjuk, dolgozni is érdemes. Ám mi van akkor, ha a jegyzetíróval nem jön szembe semmi téma az utcán, mert, mondjuk, a jegyzetíró nem megy ki az utcára. Nem megy ki, mer’ szünet van.
A szünet persze valami olyan képződmény, ami jóformán nem is létezik, hiszen inkább a hiánnyal definiálható, mint bármi mással. Úgy mondják, a szép, nagy ünnepek során, mint a húsvét is, összejön a család, ez a lényeg, és tényleg, egy népes famíliában élő barátom szerint minden ilyen alkalom jó lehetőség arra, hogy újra összeillessze elméjében az unokatestvérek neveit az ábrázatukkal, melyek persze minden évben változnak, nincs mit tenni, amúgy megváltozik ő is… Ám jegyzetírónak nincs népes családja, sőt, a családi életet elég elítélhető módon igen rapszodikusan éli, de jegyzetíró nem személyeskedik, tekintetét a fontosabb, és a húsvét kapcsán társadalmilag fontosabb témák felé irányítja.
Ez pedig a locsolás.
Jegyzetíró nőnemű, ergo minden évben elhervad. Az évek során váltakozó tapasztalatokat pedig úgy lehetne összegezni, a locsolók egy ideig nem jönnek, de aztán már ne is jöjjenek. Többféle módszer ismeretes. Van, aki csak a redőnyt húzza le, de egyesek szerint a hangos kutyát az udvarra kiengedni, az is egy taktika. Jegyzetíró nem foglal állást, de évekig bujkál. Viszont bujkálni csak addig lehet, amíg van ki elől. Senki elől menekülni, nos, ebben van valami, hogy is mondjam, megalázó.
Szóval, ha van valami, ami nincs, még mindig úgy lehet tenni, mintha lenne. A redőny bármikor lehúzható, akárkit is ne érdekeljen, csak a lakásunk lesz sötétebb tőle. A téma nélküli jegyzetíró pedig olyan, mint a csatába gondosan induló katona, fényes fegyverekkel megrakodva, aki elszánt ábrázattal kisétál a harcmezőre, és látja, hogy nem lát semmit, hiszen nem csak serege, ellensége sincsen. Ilyen lenne a téma nélküli jegyzetíró, ha lenne.
De nincs, mert van téma. A redőny résein keresztül mindig betűz valami alattomos fehérség, kiutasíthatatlan világosság. Ahogy a gyerekek éneklik az óvodában, ha ugyan nekik sem ciki már az efféle foglalatosság, hogy: süt a nap. Kérlelhetetlenül.
Tavasz van; vagy valami ilyesmi...
És ez nem semmi.
Turi Tímea
Bezár