2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2005  --  1. szám - 2005. január. 24.  --  EFK  --  Jegyzet
Kell egy hét távollét
Első egyetemi októberünk végén szigorú tekintetű szemináriumvezetőnk ránk emelte óvó pillantását, és a következő mondatot adta használati utasításként az amúgy bizton felelőtlenül eltöltött őszi szünet napjaihoz: használják ki okosan. Zavart bólogatások között persze nem igazán tudtuk, mit is értsünk ez alatt.
Gondolom, nem csak az egyetemi évek, de az egész emberi életút alatt a legtöbb problémát az idő okozhatja, közhelyesen szólva a nap zavarbaejtően szűkös mivolta. Az, hogy bár annyi mindent volna jó beleszuszakolni, e huszonnégy óra nem engedi. A vizsgaidőszak brutális töménysége előtti utolsó pihenőnapokat kitölteni pedig valójában csak a bőség zavarával való küszködéssel lehet. A diáklét folyamatos életszervezési problémája az, hogy milyen kényes, ámde ideális egyensúlyt tudunk a tanulás valamint a pihenés aktív és passzív formája között létrehozni, mely egyszerre kielégítő nekünk és az átláthatatlan rendszer számára.
Tanulni jó, ezt persze minden egyetemista tudja, de azt is, hogy annak megszabott mértékében nem mindig van egyetértés. Én például egy hatalmas és a maga nemében igen szép, két-három ujjnyi vastag spirálfüzettel nyitottam az évet, perforált vonalas lapokkal, hogy betelte után tantárgyak szerint szelektálhassak. Ez a szeptemberben még teleírhatatlan mennyiségnek tűnő papírtömeg, igen, kedves helyesen tippelő Olvasók, még a szünet előtt betelt, úgy, hogy e sorok írója számára is akadtak bizonyos töredelmesen bevallott jegyzetelési hiányosságok. A perforált lapok spirálfüzetgerincről való leoperálása mellett azonban mennyi meglepetést tartogathat még a gyorsléptű szünet…
Tanulni, olvasni, pihenni és a társasági kapcsolatokat egyszerre ápolni nehéz, ám hálás feladat, főleg ha az egyetemista, mint az egyetemisták többsége, civilben és így a mégoly napsütéses, de mégiscsak novemberi „holiday" időszaka alatt nem a hőn szeretett Egyetemi Város lakója. Azé az Egyetemi Városé, mely otthonosan befogad kollégiumaival és albérleteivel, ha kéred, de könnyen el is enged, akár haza, ha mehetnéked támad. Szóval megválaszolhatatlannak tetsző dilemma, hogy e hét alatt, miközben aki tud, hazarohan idegen városokba (vagy szegedi egyetemista lévén csak óráira dobja a feledés jótékony fátylát), menynyire marad Egyetemi Város az Egyetemi Város; hogy a nyári szünet kínzó diáktalanságát már ne is említsük.
Szóval feltett kérdésünk, kedves Olvasók, a következő. Mit csinál az egyetemista az Egyetemi Várostól távol, otthon, feldolgozandó jegyzetek, könyvtárból kikölcsönzött kötelezően előírt könyvek, folyóiratok, a mobiltelefon baráti, elhívó csörgése mellet, a tévé előtti szolid tespedésben, ahogy mondani szokták: a bőség zavarában?
Igen, kedves Olvasóink helyesen tippeltek: semmit. Jelentsen bármit is ez a szó.
Turi Tímea

hegedus_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár