Szegedi Tudományegyetem | Keresd a nőt!

Archívum

2005

1. szám - 2005. január. 24.

ZFK

Jegyzet

Keresd a nőt!

Cikk nyomtatás

Link küldés

Megosztás

Mindannyian ismerjük a közhelyet: a történelmet valójában nem a reflektorfényben álló férfiak, hanem a mögöttük súgó nők irányítják. Pontosabban: irányították addig, amíg nem álltak fel maguk is a porondra. A századforduló óta ugyanis egyre nagyobb figyelem terelődik a nőkre, manapság pedig igazán nem lehet kétségbe vonni az emancipációt.
Az idei Őszi Kulturális Fesztivál központi témája a Nő. Csak így, egy szóval, nagy kezdőbetűvel írva. A színésznőkről, írónőkről, festőnőkről, énekesnőkről szól az idei programmustra. A baj persze ott kezdődik, hogy ezt miért kell külön deklarálni, miért szorul ez külön hangsúlyozásra? Hiszen mindekkor, kérdem csöndesen, a többi fesztivál a férfiaké volna?
Eldönthetetlen, világunkban ez az erős férfi-nő cezúra csupán a biológiai adottságok természetes elfogadása, vagy sokkal erősebb társadalmi meghatározottság eredménye. Mindenesetre kicsit keserű szájízzel mondom ki valakiről, hogy művésznő, ha művész, és történetesen nő, hiszen felmerül a dacos gondolat: miért nem mondjuk ki valakiről, hogy művészférfi, ha művész és történetesen férfi. Mintha csupán attól, hogy nő lennél, inkább lenne nemed.
Persze nem szeretném, ha mindez egy feminista pamfletté válna. Felszisszennének vagy gúnyosan mosolyognának a bölcs férfiak: már megint a régi nóta... De egyáltalán miért félek annyira ettől is?
Talán hazugság volna azt állítani, hogy a művészetben nincs demokratikus egyenrangúság. Van tér, lehetőség korlátozás nélkül az alkotásra, sőt. De probléma itt is akad: a művészet egységes hagyományainak többségét mégiscsak a férfiak hozták össze, a női megnyilatkozások öröksége sokkal kevesebb. Persze mindebből lehet erényt is kovácsolni: a hagyomány hiánya (vagy egy másmilyen hagyomány megléte) nagyobb teret adhat a személyességre.
A másik probléma az, hogy a nőről való beszéd olyan gyakori és erős intenzitású már, joggal félhetünk: átesünk a ló túloldalára. Vagy hogy tovább fokozzam a képzavart: rosszul ülünk fel rá. Hiszen miért kell egy női művésznek többet foglalkozni azzal, hogy nő, mint egy férfinak azzal, hogy férfi? Van-e külön női látásmód, ami eltérne egy standard másmilyen világnézettől, vagy egyszerűen csak mindannyian különbözünk, emberek, és különbségeink között van még egy ilyen nagyon erős differencia?
Egyáltalán szükséges-e gondolkodni erről?

Turi Tímea