Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

Az 1990-es években egyre olvasottabbak lettek a magyar szerzők német nyelvterületen. A nagy áttörést az 1999-es Frankfurti Könyvvásár magyar díszvendégsége jelentette. Bernáth Árpád professzorral, az SZTE Germán Filológiai Intézetének vezetőjével, aki a hazánk hat évvel ezelőtti fellépését szervező Frankfurt ’99 Kht.-t vezette, arról beszélgettünk, mi okozza a hihetetlen népszerűséget, s hogyan lehet ezt az állapotot fenntartani.
– A rendszerváltást követően megélénkültek a német-magyar kulturális, azon belül irodalmi kapcsolatok, egyre népszerűbbé vált a magyar irodalom Németországban. Mi volt ennek az oka?
– Több okra vezethető ez vissza. Egyrészt a nyugatnémet államnak már korábban is volt egy olyan ösztöndíjprogramja, mely a – többségükben az akkori ellenzékhez tartozó – magyar írók kinti munkáját anyagilag támogatta. A nagyvonalú ösztöndíjprogram létrehozását az a történelemi tapasztalat is serkenthette, hogy a német írók nagy részét 1933 után az állam elüldözte hazájából – ezért a demokratikus Németországnak támogatnia kell a diktatúrában élő írókat szerte a világon. A magyar írók németországi központja Nyugat-Berlin lett. Személyes kapcsolatok, barátságok alakultak ki az írók (például Esterházy és Enzensberger), illetve az írók és Németországban élő fordítók (lásd Nádas és Hildegard Grosche együttműködését) között. A Neue Zürcher Zeitung is besegített: Eva Haldimann hosszú évtizedeken keresztül szemlézte kitűnő értékítélettel a magyar irodalmat. De a legfontosabb talán, hogy végül a magyar írók kapcsolatba kerültek a német kiadókkal is. Megjegyzem, a magyar állam részéről voltak már korábban is olyan törekvések, hogy legalább a kulturális szférában közeledjünk Nyugat-Európához: 1971-ben például bemutatkozhattunk egy dortmundi kulturális fesztiválon. Ugyanebben az évben hazánkba látogatott Heinrich Böll mint a nemzetközi PEN elnöke. A Frankfurti Könyvvásáron is fokoztuk a 80-as években a jelenlétünket. Amikor ezeket a kapcsolatokat még szabadabban lehetett ápolni, akkor a magyar írók egyre inkább otthonra leltek a német könyvpiacon is.

   

 

– A Frankfurti Könyvvásár 1999-es magyar díszvendégsége mennyiben járult hozzá a kapcsolatok további elmélyítéséhez, illetve a magyar írók németországi megismertetéséhez?
– Azt szokták mondani, hogy sikerre volt ítélve ez a könyvvásári fellépés, habár meg kell jegyeznem, nagyon sokan tettek azért különböző indíttatásból, hogy ne legyen sikeres… Számos magyar író volt már jelen a német közéletben is, többen kétlaki életmódot folytattak, mint például Dalos György, aki teljesen beépült a német médiavilágba. Néhány évvel korábban is szerettünk volna már Frankfurtban vendégszerepelni, de akkor még a magyar könyvkiadók, de az egész magyar közélet sem volt felkészülve ennek a megvalósítására. 1999-re már lényegesen javult a helyzet. Közben kialakult egy olyan fordítói gárda és kiadói környezet, ami a megjelenésünket lehetővé tette. A könyvvásár díszvendégei közül mi voltunk azok, akik a legtöbb kiadvánnyal (több mint száz új címmel) jelentünk meg! Jó beharangozó volt a vásárra, hogy Terézia Mora, a magyar anyanyelvű, de németül író szerző első könyvére 1999-ben megkapta a legrangosabb osztrák irodalmi elismerést, a Bachmann-díjat. Mora kitüntetése közvetetten hozzájárult ahhoz, hogy az ő általa fordított Esterházy-művek, a Harmonia Caelestis és Javított kiadás újabb sikereket arattak. De kiemelt szereplésünk alapozta meg Kertész Imre 2002-es Nobel-díját is. Mindez oda vezetett, hogy a német kiadóknak ma már üzleti alapon is megéri kiadni a magyar írók műveit. Ma már a kiadók keresik a sikerre vihető magyar szerzőket, sokkal több időt adnak a fordításra, sokkal alaposabban lektorálnak. S a fordítások minősége az által is emelkedett, hogy ma már általában magyarul tudó írók végzik a fordítás meghatározó munkáját.
– A 90-es évek végén elsősorban Márai Sándor művei révén sikerült a nagy áttörés a német piacon…
– Márai abban az értelemben jelentett áttörést, hogy kiderült: magyar könyvekkel (s itt elsősorban a Die Glut címen kiadott A gyertyák csonkig égnek című művére gondolok) is lehet nagy pénzt keresni. Márai megelőzte a népszerűségi listákon az 1999-es irodalmi Nobel-díjas Günter Grass-t is! Mostanában Szerb Antal, s különösen az Utas és holdvilág című műve örvend nagy népszerűségnek. Egyébként már 1977-ben lefordították ezt a Szerb-regényt, ám akkor nem kapott nagy visszhangot. Most akkora a sikere, hogy már CD-n, Hörbuch formájában (azaz felolvasva), illetve a dtv zsebkönyvsorozatában is kiadták. Látok azonban a két szerző között egy lényeges különbséget: Szerb Antal egyéb könyveinek már nem olyan jó a fogadtatása, mint amivel betört a német piacra, míg Márainak több műve is sikert aratott. Nemrég adták ki Kosztolányi Esti Kornélját újra, lehet, hogy ez a mű lesz a következő nagy közönségkedvenc…

 

 

Bernáth Árpád Germanista, irodalomtörténész. 1941-ben született Jánoshalmán. Az 1999-es Frankfurti Könyvvásár magyar díszvendégségét szervező Frankfurt ’99 Kht. ügyvezető igazgatója volt. A JATE BTK magyar-német szakán végzett 1960-1965 között, 1975-től a Német Irodalmi Tanszéken tudományos munkatárs, 1983-tól főmunkatárs, 1986-tól docens, 1996-tól egyetemi tanár. 1994 óta tanszékvezető, 1994-1996 között a BTK dékánja. Jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem Germán Filológiai Intézetének intézetvezetője. Az irodalomtudomány kandidátusa címet szerzett 1980-ban, habilitált 1996-ban. Legfontosabb kitüntetései: Apáczai Csere János-díj (1997), Német Szövetségi Köztársaság érdemrendjének első osztályú érdemkeresztje (2002), Klebelsberg Kunó Díj (2004). Kutatási területe: irodalomelmélet, Goethe-kor, német irodalom a XX. században (Heinrich Böll), kortárs magyar irodalom (Nádas Péter). Főbb vonatkozó munkái: Frankfurt ’99. Magyarország részvétele a könyvvásáron a német sajtó tükrében (Bombitz Attilával szerk., 2002); Magyar irodalmi jelenlét idegen kontextusban (Bombitz Attilával szerk., 2003); Miért olvassák a németek a magyarokat? Befogadás és műfordítás (Bombitz Attilával szerk., 2004).

 

 

– A kortárs magyar szerzők közül kik a legolvasottabbak az utóbbi években Németországban?
– Már az 1999-es könyvvásárra készülve is látszott, hogy aktuálisan Kertész Imre a legkeresettebb. Ennek természetesen megvan a maga német kontextusa: a holocausttal való szembenézés problematikája. Rendkívül népszerű Esterházy Péter, de Konrád György és Dalos György is. Nádas Péter most talán kicsit kevésbé olvasott, mert az ő Emlékiratok könyve inkább egy kelet-nyugati összefüggésrendszerben értelmezhető, de mára megszűnt ez a szembenállás, nincs már szocialista tábor, nincs már „Ostblock”; az érdeklődés homlokterébe került viszont Németországban a tőlük keletre lévő országokban végbevitt zsidóüldözés, valamint Közép-Európa mint sajátos, furcsa világ. Ez emeli most magasra Kertészt, illetve Esterházy Pétert…
– …akit nemrégiben tüntettek ki a német könyvkiadók és könyvterjesztők Béke-díjával.
– Ez a legmagasabb irodalmi elismerés, amit a német kultúrközegben egy külföldi megkaphat. De hadd jegyezzem meg, hogy egyre szélesedik a Németországban olvasott magyar szerzők palettája. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalabb nemzedék tagjai közül a nemrégiben Berlin-Brücke-díjjal jutalmazott szegedi Darvasi László, illetve Kukorelly Endre, vagy a vajdasági Tolnai Ottó, aki 2004-ben volt Berlinben ösztöndíjas. Egy általam vezetett, Bombitz Attila által szervezetett kutatócsoport a Germán Filológiai Intézet keretein belül feldolgozta a német recepció középpontba állításával a magyar irodalom európai nyelveken történő befogadását 1999 után (Bernáth Árpád–Bombitz Attila szerk.: Frankfurt ’99. Magyarország részvétele a könyvvásáron a német sajtó tükrében; Magyar irodalmi jelenlét idegen kontextusban; Miért olvassák a németek a magyarokat? Befogadás és műfordítás). Ezek a kötetek részletekbe menően és legfontosabb összetevőikben dokumentálják a jelenlegi helyzetet. A frankfurti könyvkiállítási programunk is azt célozta, hogy minél több szerzőt ismertessünk meg odakint. Mára elmondhatjuk, hogy nemcsak a szakértők, hanem az átlagemberek is ismernek és olvasnak magyar szerzőket, irodalmunk így piacképes lett.

 

ŐRIZNI KELL AZ ELÉRT EREDMÉNYEKET!
  
– Érdekes jelenség, hogy több magyar író – mint említette – kétlaki életmódot folytat, magyarul és németül is megjelenteti a könyveit, s kint meg tud abból élni, hogy író…
– Németországban rendelkezésükre áll egy olyan piac, aminek a révén az írásból valóban meg lehet élni. Majdnem minden munkájuk megjelenik németül és magyarul is – sokszor először németül, s úgy fordítják vissza magyarra (lásd megint Terézia Mora példáját). A német egzisztenciával is rendelkező magyar írók (Dalos György, Kertész Imre, Konrád György) mára teljesen beépültek a német kultúrközegbe: szépirodalmi tevékenységük mellett könyvkiadók lektorai, újságok kritikusai, állandó munkatársai is lettek. 
– A német-magyar irodalmi kapcsolatok elmélyítésének újabb állomása volt tavaly a XI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyen kiemelt vendégként Németország szerepelt, s amit Günter Grass is megtisztelt jelenlétével.
– A németek az 1989-es határnyitás után felajánlották, hogy a könyvkultúránk fejlesztését segítik, s ennek eredményeképpen két megegyezés született: egyrészt, hogy a frankfurti kiemelt fellépésünket anyagilag támogatják (az egymilliárd forintos költségekből körülbelül négyszázmilliót ők álltak); másrészt, hogy Magyarországon segítik egy könyvvásár létrehozását – ennek eredménye lett ez a fesztivál. A magyar fél hozta létre azután a fordítást támogató könyvalapítványt és a fordítóházat. Frankfurt ’99 kapcsán számos előremutató kezdeményezés is született, de most kicsit aggódom, hogy nem jól sáfárkodunk ezekkel.
Rendkívül fontos lenne a fordítókkal, a kiadókkal, illetve azokkal a kritikusokkal való összehangolt kapcsolattartás, akik hajlandóak a magyar irodalom mozgásait követni és kommentálni. Őket állandóan tájékoztatni, rendszeresen támogatni kellene. Ehhez tartozna meghívásuk Magyarországra, és tudományos konferenciák rendezése az egyetemeken. Mint egyetemi oktató úgy vélem, a megfelelő idegen nyelv-magyar szak kombinációjában minél több tehetséges hallgatót is be kellene vonni a munkába, s támogatni kellene a nemzetközi kultúrintézeti hálózatot. Olyan pályázati rendszerre lenne szükség, amely segíti az ezen a területen dolgozókat. Mostanra elértük, hogy a nagyobb németországi könyvesboltok polcain rendre ott sorakoznak a magyar szerzők művei. Ez tíz-tizenöt évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt. Ma viszont bárki leveheti Márai, Szerb Antal, Kertész, Esterházy vagy Nádas műveit a polcról. Németországban tehát jelentős áttörés történt, ha azonban azt hisszük, hogy a dolog most már megy magától, akkor a magyar irodalom németországi megjelenésének bővülő palettája hamar leszűkülhet…