2014. augusztus 21., csütörtök English version
Hírek  --  Archívum  --  2005  --  19. szám - 2005. november 14.  --  Mindentudás egyeteme
A nagy szögedi boszorkányper
Nem kis létszámú közönség fogadta a Mindentudás Egyetemének múlt heti előadását, mely ez alkalommal egy rendkívül érdekes jogtörténeti, történelmi eseményről szólt. Az előadást Balogh Elemér, az SZTE ÁJTK Európai Jogtörténeti Tanszékének vezetője, alkotmánybíró-jelölt tartotta.
Az előadás hangsúlyozottan jogi „fazonú”, tehát a boszorkánysággal mint jogtörténeti jelenséggel foglalkozott. A címben jelzett per kiemelkedő jelentőségét az a tény adja, hogy Magyarországon egyetlen perben itt, Szegeden ítélték (1728. június 26-án) egyszerre a legtöbb, mintegy tucatnyi embert halálra (viva cremetur). Kivégzésükre a valószínűleg azóta róluk elnevezett Boszorkányszigeten került sor. Itt lobbant fel az a három máglya, ahol a hat férfit és hat nőt elevenen elégették. A negyvenedik esztendejében járó Légrádiné Malmos Katalinnak előbb fejét vették, Végné Koncz Sára kivégzését pedig elhalasztották, mivel gyermeket várt. Őt és Bogadussánét 1729. március 7-én égették el, miután fejüket vették. Az eljárás jogtörténeti summázata, hogy a magyar jogi szemlélettől teljesen idegen, a nyugati kultúrában gyökeret vert, hozzánk német közvetítéssel érkező boszorkány felfogás érvényesült egy dicstelen, mondhatni koncepciós perben.
 
 
Boszorkányok nincsenek, de jogtörténeti szempontból érdekesek. Fotó: Segesvári Csaba
 
 
A boszorkányfelfogás
 
Az 1728-as évszám az esemény középpontját jelzi, mert már két évvel korábban megkezdődtek a kihallgatások, és az eljárás csak évekkel később enyészett el. 1728-ban kulmináltak az események, mert ebben az esztendőben született a legtöbb halálos ítélet, és a kivégzésekre is ekkor került sor. A történet középpontjában mindig az ördög áll. Az ördögábrázolások gyakori jellemzője, hogy ember képében jelenítik meg, leszámítva a végtagokat, mert azok inkább hasonlítottak egy ló lábaira. Innen származik az idézet, hogy „kilóg a lóláb”. A boszorkány-összejöveteleken is minden esetben jelen volt az ördög. A boszorkány szó jelentése a történeti-etimológiai szótár szerint a következő: megnyom, megnyomorít, megerőszakol. A történelem során viszont más jelentések, szinonimák is társultak a szóhoz, mint például a szépasszony. Ebből az következik, hogy őseink nagyon sok esetben a boszorkányt szép asszonyként képzelték el, de már abban az időben kialakult az ezzel kapcsolatos ellentétes nézet, miszerint a boszorkány esetében egy bányarémről van szó. Az ördöggel való kapcsolat szinte törvényszerű ábrázolása gyakran a szexuális érintkezést jelentette a korabeli művészi ábrázolás szerint.
 
Középkori európai körkép
 
Szent István felfogása szerint a boszorkányokat tanítani kell, mert sajnálnivaló eretnek személyek, akikkel szemben egy hithű kereszténynek az első lépése, hogy megpróbálja megtéríteni őket. Könyves Kálmán dekrétuma már másról szól: „boszorkányokról, akik nincsenek, kérdés se essék”. A középkorban általában tolerancia jellemezte az egyház és az állam fellépését. A boszorkányőrület a középkor derekán gyökerezik, ám a virágkora nem ekkor volt, hanem a 16. századtól a 18. század derekáig tartott. Egy érdekes szempontja a boszorkányüldözéseknek az a jogföldrajzi tény, hogy a boszorkányperek csak Latin-Európa területére terjedtek ki. Az ortodox keleti egyház által lefedett területen nem voltak boszorkányperek. Tömeges kínzások és kivégzések kisérték a pereket Európa-szerte. Egyes városokban egy nap leforgása alatt több száz boszorkánynak titulált embert égettek el. A szegedi boszorkányper a magyar jogtörténetben a csúcstartó, 13 egyszerre kivégzett személlyel, ami világviszonylatban tulajdonképpen eltörpül a többihez képest. A vád középpontjában mindig az ördöggel való cimborálás volt. A Nyugat-Európából származó vízió egy alapvetően teológiai megfontolásra épít, miszerint az ördöggel való kapcsolatot helyezi egy jogi eljárás középpontjába. Ebben az esetben egy teljesen irracionális vádpont fogalmazódik meg; a vádlottaknak általában fogalmuk sem volt valójában mit is követtek el.
 
Szegedi helyzet
 
A szegedi boszorkányper egyik vádlottja, Nagy Anna esetében a vád a következő volt: az esőt, a harmatot, a halakat és a föld zsírját eladta a törököknek. Az eljárás rendje az osztrák-német jogi minták szerint folyt, ami elsősorban inkvizíciós-, nyomozópert jelentett. Ennek lényege, hogy vádlott személytől megpróbálták kicsikarni a valódi tényállást, körülbelül úgy, ahogy mai bírósági tárgyalásokon zajlik. A korabeli jogrendszer a maival ellentétben megengedte a kényszereszközök használatát az igazság kiderítése érdekében. Például a legelterjedtebb kínvallatási szokás a nyújtás volt. A szegedi boszorkányper jogtörténeti szempontból számos specialitást hordozott. A korai középkorban használt istenítéletek közül néhányat felelevenítettek. Ilyen a hideg- vagy melegvíz próba: a vádlottat összekötözve a Tisza vizébe lógatták (az időtartam a végrehajtók kezében volt), és ha az illető a fennmaradt, akkor gyanúsnak titulálták, mert nem fogadja be a víz. Tipikus ősi pogány-germán szemlélet, ha az ember ártatlan, akkor a víz befogadja. Emellett egy másik szemlélet szerint a boszorkányok súlya rendkívül könnyű, és a bűnösök ezért maradnak fenn a vízen. Természetesen a vádlottakon az ördög stigmáját is keresték, de érdekes az a felfogás, hogy azok a  leggyanúsabbak, akik nem voltak megjelölve, mert ők az ördög legnagyobb cinkosai. Emellett, ha nem könnyezett a boszorkány, amit fájdalompróbával ítéltek meg, az is feltűnő volt.
Létezett egy szegedi irracionális vízió, mely azt jelentette, hogy az ördög szabályos hadrendbe szervezte a vele Szegeden szövetkezőket. A mezőny átlagéletkora zömmel ötven és hatvan év között mozgott. Ma nem tudni, hogy pontosan hány emberrel szemben indult eljárás, börtönben hárman haltak meg, további hárman vízbe fulladtak, a többiek sorsa pedig ismeretlen. Az ítélet esetében nem az volt a legfőbb kérdés, hogy a vádlott halálbüntetést kapjon-e vagy sem, hanem hogy milyen halálbüntetést érdemel. Szegeden 21 halálos áldozatról biztosan tudunk, de valószínűsíthető, hogy többen voltak.
Németh Attila Gergő
Bezár