Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

A Mindentudás Egyeteme Szeged programsorozat október 26-ai előadását Sümegi Pál, az SZTE TTK Földrajzi és Földtani Tanszékcsoport, Földtani és Őslénytani Tanszék tanszékvezető egyetemi docense tartotta „Az ember és környezet kapcsolata a Kárpát-medencében az elmúlt 30 ezer évben” címmel.
Az előadás kezdeteként felvilágosítást kaptunk arról, miért is fontosak a történeti vizsgálatok, miért nem elegendő a jelenlegi adatainkra támaszkodni. Röviden: ha egy folyamatot ismerni akarunk, ahhoz szükséges ismernünk a múltat is. Történeti vizsgálatok azért szükségesek, mert, ha meg akarunk érteni egy olyan kérdést, mint a globális éghajlatváltozás, akkor nagyot kell ugranunk a múltba. A megfigyeléseink és az adataink mindössze néhány száz-százötven évig, írásos emlékeink maximum ezer évig visznek vissza minket az időben. A környezettörténeti vizsgálatok adatai tulajdonképpen egy időutazást engednek meg, melyeknek a célja a múltbeli környezeti változásoknak és az egykori emberi környezeteknek a kapcsolatának a feltárása. Ez esetben fontos tudni, milyen objektumokat vizsgál egy geoarcheológus. Jégtakaró-vizsgálat esetén féléves pontossággal lehet visszamenni az időben, de emellett vizsgálati objektumok lehetnek a barlangok üledékei, régészeti lelőhelyek, üledékgyűjtő medencék és löszfalak. Természetesen a geoarchológusnak is vannak kapaszkodói, melyek segítik a kutató munkáját. Ilyenek például az évgyűrűk, az ásványok, virágporszemek, csontok stb.
Korunk – a holocén, vagyis az utóbbi 10-12 ezer év – egyik legnagyobb problémája a globális felmelegedés. Különösen az utolsó tíz évben ugrásszerűen megnőtt az átlaghőmérséklet. Erre legjellemzőbb példa, hogy a Kilimandzsáró hava egész egyszerűen elolvadt. A globális felmelegedés hatása a jégtakaróra az elmúlt évezredek során jelentős volt. Kb. ötvenmillió négyzetkilométer jégtakaró tízezer év alatt tizenhatmillióra csökkent. Ezzel párhuzamosan a tengerszint 120-150 métert emelkedett.
Az újkőkorban – Kr. e. 6-8 ezer évvel – az erdők szétterjedtek, a sivatagok összehúzódtak, a szavanna, sztyepp átalakult. Ezzel a vegetációváltozással az emberek gazdasági színtere is jelentősen megváltozott. Például a hideg sztyeppéken élő állatfajok szinte teljesen kipusztultak. Ellenben megjelentek olyan állatcsoportok, amelyek korábban háttérben voltak. Ilyen például az őstulok (ma már kihalt), a muflon, vaddisznó, farkas, kőszáli kecske és a szarvas. Érdekes, hogy a azok az embercsoportok, akik a rénszarvasvadászattal nem tudtak szakítani, követték az északra elvonuló állatfajt. Természetesen más embercsoportok inkább a vadászati szokásaikat alakították át, és inkább nem költöztek. Az ősemberek eszközei ekkor megváltoztak, kisebbek lettek és geometrikus formákat vettek fel. A felmelegedéssel a halászat is előtérbe került, tehát a tavak, folyók körül élő embercsoportok megélhetése erre koncentrálódott. A vadászat mellett az ember persze elkezdett domesztikálni; az újkőkorban már számos fajt termeszt, tenyészt, nemesít az ember, de például az állatfajok közül csak a tartósan csordában élő fajokat tudták domesztikálni elődeink. Mindezáltal az újkőkorban hihetetlen gyorsaságú változás történik: az ember letelepedett életmódot alakít ki, és az első civilizáltnak számító neolit falvakban az információátadás felgyorsul, és az itt élő emberek kihasználva a technikai fölényüket és nagymértékű szaporodási rátát produkálva elkezdik meghódítani a világot. Gabonakerteket, legelőket alakít ki az ember, hatalmas területi terjeszkedést produkálva ezzel. Miután  az újkőkori ember eljut a Kárpát-medencébe, megáll a neolit civilizáció terjedése kb. ötszáz-ezer évre. Ennek oka, hogy a Kárpát-medence rendkívül mozaikos táj, mely a területen lévő éghajlati ütközőfelületnek köszönhető. Itt találkoznak a legkülönbözőbb éghajlatok: Óceáni, szubmediterrán, sztyepp, hegyvidéki. A gazdag vegetáción és a különféle talajszerkezeteken is látszik a területi és éghajlati mozaikosság. Mi történi egy ilyen mikrokörnyezetben mozaikos térben az itt élő emberekkel? Eltérő gazdálkodású és kultúrájú csoportok képesek voltak egymás mellett megtelepedni és élni ebben a mozaikos környezetben. Így kulturális határfelületek fejlődtek ki a medencében és interakciók alakultak ki az eltérő kulturális és gazdasági berendezkedésű csoportok között. Ez a kettős, természeti és társadalmi mozaikosság (sokszínűség) okozza, hogy minden Kárpát-medencében megtelepedett nép megváltoztatta kultúráját. Ez a jellegzetessége végigkíséri a Kárpát-medence egész történetét az ipari civilizáció megjelenéséig (XIX. század).
Napjaink éghajlati változásai, a globális felmelegedés legfőbb következményei a tengerpart-eltolódás és a sivatagosodás. Európában nyolcezer évvel ezelőtt az Északi tenger helyén egy síkság volt, a Rajna majdnem az Atlanti óceánba ömlött, a La Manche csatorna még nem létezett, a Fekete tenger még csak Fekete tó volt. A vízszintemelkedés hatását tekintve ijesztő a „jövő Európája". A tengerpart-eltolódás mértéke nagyon jelentős, és megközelítőleg egy generáció alatt játszódik le. A hollandok és a britek különösen nagy veszélyben vannak, és jelenleg is több milliárd eurót fektetnek abba, hogy a veszélyeket valamilyen módon kiküszöböljék. Európán kívül számos területen még nagyobb a veszély. Bangladesben 400 millió ember él a vízszinthez képest négy-öt méter magasan. 50-60 év alatt az ott élő mohamedán emberek kénytelenek lesznek beljebb húzódni. A legnagyobb probléma viszont az, hogy körülöttük hinduk élnek. Szudán környékén évi négy kilométeres sebességgel terjed a sivatag délre, elnyelve ezzel a környező övezeteket. Itt szintén mohamedán népeket érint a változás.
Innen látszik, hogy például a Kárpát-medence területe mennyire értékes, és érthető, hogy hosszú távon azok járnak jól, akik itt élnek, szemben a jelenleg virágzó területekkel (Anglia, Hollandia stb.)