Szegedi Tudományegyetem - Ahol tudás és szándék találkozik

 

Ha úgy nézzük, a duatlon segített bekerülni az egyetemre is... Fotó: Segesvári Csaba

 

 

– Hogy kerültél kapcsolatba a sporttal, és miért pont a triatlon, duatlon sportágakat választottad?
– Mint a legtöbb gyermek, én is az úszással ismerkedtem meg először, majd búvárúszó lettem. De ez a hármas erőpróba, az úszás, a biciklizés és a futás már régen elnyerte a tetszésem. Mindenképpen ki akartam próbálni a triatlont. Változatos, nem olyan monoton, mint faltól falig tempózni egy medencében. De akkoriban még nem volt Szegeden egyesület. 2000-ben kezdődtek az edzések, és a versenyeken egyesület nélkül indultunk el. Az edzőm, Balla Péter és Farkas István 2004-ben alapította meg a Szegedi Titán Triatlon Clubot. Érdekes, hogy bár eredetileg úszónak készültem, mégis pont ezt a sportágat hagytam el, és ifjúsági versenyzőként már duatlonban indultam az országos bajnokságban.
– Tudjuk, hogy idén a szeptemberi ausztráliai junior világbajnokságon nagy sikert értél el. Tizennyolc éves versenyzőként a hatodik helyen végeztél. Hogyan értékeled a teljesítményed?
– A biciklipálya volt nagyon nehéz. Nem ilyenre számítottunk. Megkaptuk a pályarajzot, és az alapján készültünk a versenyre. De a valóságban akadtak eltérések. Itthon, az Alföldön nagyobb áttétellel és szembeszélben „imitáltuk” a hegyi szakaszt. De a helyszínen egész más pálya fogadott, mint amire számítottunk. A futásban hatodiknak jöttem be, de a biciklinél már teljesen szétszakadt a mezőny. Ott szinte teljesen egyedül mentem. Három kört kellett teljesíteni, és mind a háromszor fel kellett menni a hegyre, majd lejönni. Ráadásul igen technikás pályán tekertünk, hiszen tele volt kanyarokkal. De a látvány sok mindenért kárpótolt. Közvetlenül az óceán partján, szinte a sziklaszirten gurultunk. Mindezek mellett örülök a hatodik helynek.
– Azért a sport mellett jutott idő kirándulásra is...
– Két hetet töltöttünk kint. Az első héten akklimatizációs tréningeket végeztünk. Hétvégén volt a verseny, aztán maradt még egy hetünk kirándulni. Csodálatos volt. Bejártuk Newcastle-t és Sydney-t, megnéztük az óceánt is. Ausztráliában ez a tavasz első hónapja, ilyenkor a víz hőmérséklete csak tizenhét fokos. De ha már ekkora utat megtettünk, nem mehettünk haza fürdés nélkül. Sajnos kenguruval csak az állatkertben találkoztunk, mivel a vadont csak átutazóban láttuk. Általában a városban töltöttük el a szabadidőnket.
– Jelenleg elsőéves vagy a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán. Mi alapján döntöttél a közgáz mellett?
– Nagyon szerettem a történelmet és a matematikát. Szeged mellett második helyen megjelöltem az építőmérnökit is. Szeretek ügyködni, most is egy doboz készítéséhez vásároltam kartonlapot. Kicsinek bizonyult a szekrényem. Érdekel a műszaki rajz és a tervezés is, de mivel Szegeden nincs ilyen irányú képzés, ezért lehetett csak „ezüstérmes” a Műszaki Egyetem. És őszintén megmondom, a fizikáért sem rajongok igazán. Az építész pedig nemigen kerülheti meg ezt a tantárgyat. De ami igazán döntő tényező, hogy nem akarok elmenni a városból. Egyáltalán nem vonz a főváros forgataga. Úgyhogy Tisza-part és közgáz. Nagyon nehéz volt bekerülni. Az államilag finanszírozott képzésben a határt 135 pontnál húzták meg. Százhúsz pontot lehet elérni emelt szintű érettségi nélkül. Nekem az emelt szintű töri mellett volt még egy nyelvvizsgám, ami hét-hét pontot ért. Ez eddig 134. A belgiumi Eb harmadik helyért pedig kaptam még öt pontot. Szóval, ha úgy nézzük, a duatlon segített bekerülni az egyetemre is...
– Nem nehéz összeegyeztetni a tanulást és az edzéseket? Hiszen köztudott, hogy a gazdasági képzés nem a legkönynyebb szakok közé tartozik.
– Mindennap megpróbálok legalább egy edzésre járni. Reggel vannak az úszásfoglalkozások. Néha az uszodába is lemegyek, de inkább a délutáni edzésekre, a futásra és a biciklizésre koncentrálok. Észrevettem, hogy a reggeli tréning után egész nap fáradt vagyok. És amikor a kalkulus szemináriumon a különböző határérték-számításokat tanuljuk, nem éppen szerencsés, ha az ember ásítozik. Ráadásul én nem jártam emelt szintű matekra, ami egy kicsit megnehezíti a tanulást.
– Apukád, Laluska Pál a Szeviép-Szeged női kosárlabda csapatának a technikai vezetője. Miért nem kosár?
– Nem vagyok elég magas. Persze nem csak ezért. Tizenévesen, mikor már jól ment az úszás, a nővérem, Judit és én is választhattunk sportágat. Juditnak tetszett a kosárlabda, ő elment a Szeviép ifibe, de én szerettem a vizet és a futást is, így maradtam. A szüleim sohasem szóltak bele a döntéseinkbe. A segítséget megadták, de hagytak szabadon választani. Szerintem ez jó, mert akit gyermekként belekényszerítenek olyan helyzetekbe, ahol nem érzi jól magát, annak felnőttkorára problémái lehetnek az önállósággal. Természetesen a mi szüleink is elmondják egy-egy döntés előtt a véleményüket, tanácsaikat, de az utolsó lépésnél már nem fogják a kezünket.
– Két unokatestvéred is kiváló sportoló. Laluska Balázs, a Pick Szeged egykori játékosa jelenleg a spanyolországi Leon csapatában kézilabdázik, míg húga, Eszter a Ferencváros átlövője. Ha jól tudom, olyan szoros a kötődés köztetek, mintha édestestvérek lennétek.
– Igen, nagyon szeretjük egymást. Gyermekként szinte minden nyarunkat együtt töltöttük. Volt egy közös nyaralója a családnak a Sárgán. A szünidőre kiköltöztünk. Együtt sportoltunk. Az alapozás előtt Balázsék elkezdtek futni. Persze mi is velük tartottunk. Azon vicceltünk, ha majd híres sportolók leszünk, elmondjuk, hogy nyaranta együtt edzettünk, és talán ennek is köszönhető a siker. Sajnos mára már mindenki éli a maga életét. Eszter Pesten, Balázs Spanyolországban profiskodik. Mi ketten a testvéremmel Szegeden járunk egyetemre. De ha itthon vannak, amikor csak lehet, találkozunk.