2024. március 28., csütörtök English version
Archívum  --  2005  --  16. szám - 2005 október 10.  --  Sport
VILÁGKUPA-GYŐZTES A FERROÉP! Az elmúlt héten a szlovákiai Nagysároson megrendezett Világkupán szerepelt a Ferroép-Szeged férfi tekegárdája. Nem is akárhogy! Az elmúlt évben ezüstérmet szerző magyar bajnok mellett tizennégy országból érkeztek csapatok a versenyre. A selejtezőt a második helyen zárta a Ferroép, így az elődöntőben a Bécs együttese várt Kakukékra. Az osztrákokat 6:2-re verték a szegediek, akiket a fináléban a szlovák szupergárda, a Podbrezova sem tudott megállítani (8:0). Ezzel Kaszás Zoltán együttese a magyar férfi tekesport egyik legnagyobb sikerét aratva Vk-győztes lett.   
 
NEHÉZ CSOPORTBAN A BETON. Megtartották a vízilabda LEN-kupa következő körének sorsolását, s a Szeged-Beton együttesét ismét nem fogadta kegyeibe Fortuna istenasszonya. Mint ismert, az Euroliga legjobb tizenhat csapata közé jutásért vívott körben is a legnehezebb kvartettbe kerültek Gyöngyösi András tanítványai, s bár a bravúr nem sikerült, a második számú európai kupasorozatban azért folytathatják Hosnyánszkyék. Nem is akármilyen alakulatok ellen, hiszen a sors úgy hozta, hogy október 21. és 23. között a szlovéniai Kranjban a hazai Triglav, az olasz Cremona és az orosz CSZK VMF Moszkva ellen kell vízbe csobbanniuk a szegedieknek. A csoport első két helyezettje jut a legjobb 16 közé.
 
TIHANYI KIFOGOTT A SIROKKÓN. A futsal NB I negyedik fordulójában az Első Beton együttese az abonyi Fortuna-Sirokkó FC-t fogadta, s magabiztos, 5-1 (3-0) arányú győzelmet aratott. Az első percek eseménytelen mezőnyjátékát Puskás Csaba gólja törte meg, mellyel a 6. percben vezetést szerzett a szegedi csapat. Ezt követően mindkét kapu előtt adódtak gólhelyzetek, de ezek mind kimaradtak, egészen a 16. percig, amikor is Csúri Csaba csapott le egy kóbor labdára, s 12 méterről óriási gólt ragasztott az abonyi kapuba, 2-0. Egy perccel később egy kapu előtti kavarodás után Brinszky Adrián lábáról pattant a vendégek hálójába a labda, 3-0. A második játékrészt jobban kezdte a Sirokkó, a szépítésre is futotta az erejükből, ám Kovács Péter 26. és a 27. percben elért találatai végképp eldöntötték a két pont sorsát: előbb Rácz gyönyörű passzát kotorta a kapuba, majd egy ügyes szabadrúgás-variáció után Brinszky belőtt labdáját bombázta a léc alá, 5-1. Az eredmény ezután már nem változott, ami nem utolsósorban a szenzációs napot kifogó Tihanyi Csabának köszönhető: a szegediek egyese legalább nyolc-tíz alkalommal mutatott be óriási bravúrt a negyven perc alatt.
 
IZZADTSÁGSZAGÚ SZEVIÉP-SIKER. Az NB I A csoportos női kosárlabda-bajnokság második fordulójában a BEAC-Újbudát fogadta a Szeviép-Szeged együttese, s 87-60 arányú győzelmet aratott a fővárosiak ellen. Nehezen indult a mérkőzés, csikorgott a gépezet, különösen a Dokics mester által annyira fontosnak tartott védekezés nem akart összeállni. Ezért történhetett meg, hogy csak a 6. percben vezettek először a hazaiak, ekkor Nagyova Ágnes duplájával lett 11-9. Az első negyed végén sikerült kicsit meglépnie a Tisza-parti gárdának, s a tíz-tizenöt pont körüli előny a szünetig állandósult is. A vendégek azonban nem adták fel, s a 26. percben kilenc pontra közelítették meg az ekkor épp zónavédekezéssel kíséretező Szegedet, 56-47. Mészáros Kornélia triplája azonban hamar lehűtötte a fővárosi csikócsapat reményeit. A negyedik negyedben pedig már valóban nem volt kegyelem: 65-55 után egy 19-0-s rohanást produkált a Szeviép, s a vártnál nehezebben ugyan, de végül huszonhét ponttal győzött. A végeredmény: Szeviép-Szeged–BEAC-Újbuda 87-60 (25-15, 21-15, 19-21, 22-9). A legjobb dobóink Mészáros (22/6), Russai Petra (15/3), Török Szilvia (12/3), Izsák Judit (11/3) és Nagyova (11) voltak. A Szeviép legközelebb a Nagykanizsa ellen lép pályára, október 12-én (szerdán) 17.30-kor az újszegedi Sportcsarnokban. A belépés diákok számára ingyenes.  
 
KÉT HÉT MÚLVA: RESZKESS, BARCA! A szombati, Barcelona elleni BL-csoportrangadó előtt kedden a Békés együttesét fogadta bajnoki mérkőzésen a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. A könnyed, 30-18-as szegedi sikert hozó mérkőzésnek azonban több volt a negatívuma, mint a hozadéka. Mindkét hálóőr, Puljezevics és Szente is megsérült: a Puki becenévre hallgató szerb óriás nem is védhetett szombaton a Palau Blaugranában. És akkor „a” derbi: 2500 néző várta a címvédő, exszegedi Nagy Lászlóval felálló katalán sztárgárda első hazai Bajnokok Ligája-meccsét. Jól kezdett a Pick: többször is három góllal vezetett a vendégegyüttes, míg a Barca csupán kereste ideális hetesét. Különösen Krivokapiccsal gyűlt meg a bajuk a hazaiaknak. A 21. percben szerezte meg először a vezetést a címvédő, amely nem kevés segítséget kapott az izlandi bírópárostól: a derék északiak szinte folyamatosan az emberhátrányos védekezést gyakoroltatták Bertáékkal. A pihenőre mégis 13-13 arányú eldöntetlennel vonultak a csapatok. A második játékrészben aztán beindult a Barca-henger. Nyerő húzásnak bizonyult, hogy a katalánok mester kapust, cserélt, s a szerb Perics parádés védések sorozatát mutatta be. Az izlandiak továbbra sem szerettek bennünket (a hetesek aránya 8-3, a kiállításoké 4-14 perc volt…), és kicsit el is fáradt a végére a Szeged, ám a 27-20-as vereség minden körülményt figyelembe véve tisztes helytállásnak mondható. Október 22-én vissza lehet vágni a Barcelonának (emlékezetes, tavaly, szinte napra pontosan ugyanekkor Kovács Péter csapata a telt háznyi szegedi szurkoló legnagyobb örömére 22-21-re legyőzte a spanyol együttest). Addig azonban még egy komoly feladat vár a szegedi gárdára: október 15-én a bosnyák Izvidac Ljubuski otthonában lépnek pályára a fiúk. A csoportból való továbbjutás érdekében mindenképpen győzni kell Boszniában.
 
DESZKEN IS GYŐZÖTT A VOLÁN. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában az utolsó előtti helyen álló Deszk csapatához látogatott a Tisza Volán, és 2-0 arányú győzelmet aratott. Vágó Attila együttese Vastag Roland két találatával (egyiket büntetőből érte el) hamar előnyre tett szert, és a mérkőzés további részében is óriási fölényben játszott. Csakhogy a ziccereket be is kell rúgni, s ezen a téren még van mit javulniuk a volános fiataloknak.

DSC_2781_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár