2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2005  --  6. szám - 2005. április 4.  --  Sport

Újabb Floratom siker. Folytatta fantasztikus bajnoki menetelését a Floratom Szeged AC NB I/B-s férfi asztalitenisz csapata. Az már korábban eldőlt, hogy Kristonék a következő szezonban már egyel magasabb osztályban szerepelnek, ám a csapat ennek ellenére sem engedett ki az idei szezon hátralevő meccseire. Legutóbb a BVSC otthonában álltak asztalhoz a szegedi pingpongosok, és a szokásoknak megfelelően könnyed, 15-3-as győzelmet arattak. A mindössze három hazai győzelem közül az egyiket a párosok során szerezte a fővárosi alakulat, ugyanis a Lukács-Szollár kettős nyert, míg a Kriston-Bohács duó ezúttal nem bírt ellenfelével. A folytatásban viszont már egyértelműen a szegediek bizonyultak jobbnak. Kriston és Bohács nem talált legyőzőre, de Szollár és Lukács is csak egyszer-egyszer volt kénytelen gratulálni ellenfelének. A Floratom tehát továbbra is veretlenül vezeti a tabellát. A remek sorozat folytatására minden esély megvan, hiszen április 9-én, szombaton az ugyancsak budapesti Postás Matáv SE látogat a Tisza-partjára.
 
Vereség áldozattal. A Makó elleni 3-1-es vereséget követően, a labdarúgó NB I/B legjobb együttesei vártak az FC Szegedre. Marko Milosevics együttese a téli szünetben érkezett idegenlégiósok nagy részével kiegészülve látogathatott annak a Tatabányának az otthonába, amely nagy valószínűséggel a következő pontvadászatot már egy osztállyal feljebb kezdi. A találkozó végig a házigazdák fölényét hozta, hiszen a nagyszünetben már 2-0-át mutatott az eredményjelző. A különbség a második játékrészben megduplázódott, bár a helyzetek alapján a tatabányaiak még a 4-0-s sikernél nagyobb különbséggel is győzhettek volna. Ráadásul a szegediek csapatkapitánya, Babos Áron a mérkőzés 70. percében súlyos sérülést szenvedett, egy légi párbaj alatt két helyen is eltört a bordája. A játékos így több hétre kidőlt a sorból, és mivel három sárga lapja miatt Völgyi sem játszhatott, így a listavezető REAC elleni, szintén nem túl sok eséllyel kecsegtető találkozón jószerivel több külföldi futballista kapott helyet a kezdő tizenegyben, mint magyar. A vasárnap délutáni derbi nem kis meglepetésre 1-1-es döntetlennel zárult. A második játékrészben alaposan felpörögtek az események. Bár vezetést a REAC szerzett, a szegediek végig derekasan küzdöttek, és végül Kurdali révén sikerült is egyenlíteniük, amivel rendkívül értékes egy pontot szereztek.
 
Krivokapics Szegeden. Az elmúlt héten mindkétszer idegenben lépett pályára a Pick-Szeged férfi kézilabdacsapata. A szegediek először annak a Dunaferrnek az otthonába látogattak, amely már oly sokszor tört borsot a szegediek orra alá, ám legutóbb Szegeden a vártnál könnyebb, tízgólos vereséget szenvedett. Fűtötte is a revánsvágy Császárékat, ám az előzetes esélyek mégis a Pick mellett szóltak, ugyanis a dunaújvárosiaktól Krivokapics, Rosta Miklós valamint Sándor sem játszhatott sérülés vagy betegség miatt. Ezzel szemben Kovács Péter egyedül a térdműtétéből épülgető Mezeire nem számíthatott. A találkozó már kezdettől fogva a vendégek szája íze szerint alakult, ugyanis a Pick Kotormán és Andjelkovics találataival fokozatosan lépett meg ellenfelétől. Persze ehhez kellett Puljezevics bravúros kapusteljesítménye, Djurkovics hatékony támadó- és védőjátéka, valamint Bajusz biztos kezű ítélet végrehajtása is. Harminc perc után a Szeged 17-11 re vezetett, és a második játékrészben átmenetileg növelni is tudta előnyét. A mérkőzés végére kissé kiengedtek a szegediek, amit a vendéglátók gólokkal büntettek, ám ez csak a szépítéshez volt elég. A Pick végül 32-28-as győzelmet aratott, és bebiztosította második helyét a tabellán. A találkozót követően a szegedi csapat vezetői bejelentették azt, amiről már többen suttogtak, hogy a Dunaferr szerb válogatott jobbátlövőjével, Milorad Krivokapiccsal kétéves megállapodást kötöttek. A gólerős kézilabdás feladata Bakos Dáviddal együtt a spanyolországi Leónba távozó Laluska Balázs pótlása lesz. Szombaton könynyebb dolga volt a szegedieknek, hiszen a solymári Hargita otthonában játszottak bajnokit. A házigazdák az első félidőben remekül tartották magukat, de a második játékrészben kiütközött a Pick nagyobb játéktudása. A 14-11-es félidőt követően a végeredmény 36-22 lett, a szegedi sikerből Kotormán, Ilyés, Andjelkovics és Vadkerti vették ki leginkább a részüket.
 
Négy között a Beton. Tíz év után újra a bajnokság legjobb négy együttese közé jutott a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata. A betonosok az alapszakasz utolsó fordulójában megyei riválisukat, a Szentest fogadták. Annak ellenére, hogy a Kurca-partiak számára már nem volt különösebb tétje az összecsapásnak, a vendégek mégis nehezen adták meg magukat. Gyöngyösi András legénysége nem játszott túl jól, ám a fiúk átérezték a tét nagyságát, és derekasan küzdöttek. A jó munkának pedig meg is lett az eredménye, ugyanis izgalmas végjáték után 5-4-es hazai siker született, amiből Lehmann István három találattal vette ki a részét. A legjobb négy közé kerüléssel a szegediek teljesítették a kitűzött célt. A folytatásban a döntőbe jutásért a bajnoki címvédő Domino-BHSE-vel mérkőztek, ám mivel a párharcnak a fővárosiak voltak a toronymagas esélyesei, így Gyöngyösi András inkább tapasztalatszerzésnek használta fel a találkozót, amit majd a még Euroliga-indulást jelentő harmadik hely megszerzéséért vívott összecsapások során tudnak majd kamatoztatni. Azonban az elődöntő első mérkőzésén is meglepően jól tartotta magát a több fiatalt is a soraiban tudó Beton, ugyanis a Biros vezérelte Domino a félidőben még csak 2-1-re vezetett. Lehmann alakította 4-3-ra az állást, majd Biros már a negyedik, Bárány pedig első találatát szerezte, így a hazaiak végül 6-3-as győzelmet arattak. Az eredmény miatt azonban egy cseppet sem kell szégyenkezniük a Gyöngyösi-legényeknek, hiszen Kovács István együttese általában még a világ legjobb csapataira is kiadós verést mér.
 
Második a Ferroép Szeged. A horvátországi Eszéken szerepelt a hétvégén a Ferroép Szeged férfi teke együttese. A Bajnokok Ligájának péntek esti sorsolásakor Fortuna igazán kegyes volt tekéseinkhez, hiszen a négyes döntő másik magyar együttesét, a Zalaegerszeget juttatta ellenfélül. A ferroépesek, mint a bajnokságban már oly sokszor, ezúttal is felülmúlták riválisukat, és bejutottak a vasárnapi döntőbe, ahol a német Bamberg várt rájuk. A két együttes szokás szerint végig kiélezett összecsapást vívott. A végjáték a németeknek sikerült jobban, akik mindössze kilenc fával múlták felül csapatunkat, és ezzel megnyerték a kupát.
Dobos Tamás

DEAK19711_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár