2024. április 19., péntek English version
Archívum  --  2005  --  20. szám - 2005. november 21.  --  Hangsúly  --  A téma
Egyáltalán mi alatti?
Hogy mi az underground, majd fiatal barátaim megmagyarázzák. Én több mint harminc bunkerév után erre még nem vállalkoznék. Amikor a hírhedt „bercsényis” URH koncertek végén Müller Péter rendőrsapkával a fején, gumibottal a kezében oszlatta a tömeget, úgy gondoltam, igen ez az underground. Kint a Skála áruház parkolójában már igazi rendőrök, igazi gumibottal dolgoztak, na akkor tudtam, hogy ez csak az lehet. Azóta a Sziámi névre átkeresztelt opera guru a Bétaville-t a Sziget nagyszínpadán énekli, milliárdokról tárgyal, százezer nézőben gondolkodik. Visszalépek az időben, a parkolóban megállítom a lesújtani készülő rendőr karját a levegőben, no csak egy röpke pillanatra, megveregetem saját vállam. Figyelj már öreg – mondom magamnak szelíden, – még húsz év, és ezek Korda Gyurival nyomják, ott fog nyomulni öreg s fiatal! – Majd a rendőrhöz fordulok, – na b… oda neki, hadd szokja! – Hogy a zenénél maradjak, ef. Zámbó a Bizottságból megmondta a tutit, ezt szajkóztuk a szentendrei éjszakában. „Nem kell a púder, nem kell a vaker, nem kell a diszkó, nem kell a punk, csak egy: az undorground!” Igen, akkor ők voltak az és Bernáth Y., akinek a kiállításán brigádnaplóba jegyezték fel, hogy megérkeztél. A Bizottság ma már legenda, lánglelkű ifjak tátott szájjal hallgatják, ha mesélek róla, Bernáth Y. és ef. Zámbó keresett képzőművész. Vahorn Andrásnak Amerikáig kellett mennie, hogy elkurvuljon.  
De ezzel nincs semmi bajom. Mert mindig szükség lesz a hivatalos kultúrán túl valami másra, ami képes újat teremteni, vagy csak megújulni. És az is természetes, hogy az a sok sovány művész, aki elmerül ebben a csodálatos teremtő környezetben, a felszínre akar törni, híres akar lenni, nagykanállal szeretné enni a paprikás krumplit. A gond azzal van, ha a hivatalos beszippantja a szokatlant, az újat, és szépen beleesztergálja azt a gépezetbe. Szorgos csavar lesz, akár a többi. Még gonoszabb dolog, amikor már marketinggel érkezik lakásunk ajtajába az „undor-ground", aki elhiszi, hogy nála igenis kopogtatott, annak csodaszép agymosásban lehet része.   
Szigorú vonalakat húzni, kategóriákat szabni, dobozolni nincs értelme. A JATE Klubban, a Vörös Yukban, és egyéb helyeken az ember, ha szorgos és kitartó, akkor beleszaladhat valami jóba. A Transglobal Underground mostanában többször játszott kishazánkban, többek között a JATE Klubban is. És bár a nevükben rejlő szó, és az hogy a csapat laza szerveződése több igen neves, befutott nemzetközi társulatnak ellentmondásosnak tűnhet, de amikor ők zúznak ritmust a színpadon, érzed, igen ez az. Underground. Szent és teremtő pillanat, út a tökéletes és a tökéletlen felé, út önmagad legbelsőbb széteső képkereteinek összeillesztéséhez.
De ami igazán fontos: nincsen pénz szaga.
Petró János

DSC_3253_230x154.png

Címkék

Hírek, aktualitások *

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Gyorslinkek

Bezár