2010. július 31., szombat English version
Hírek  --  Hírek  --  Hírarchívum  --  2010. Január
Jubileumi év kezdődik a Szegedi Tudományegyetemen

rektor_ujeviTízéves a felsőoktatási integráció

A szegedi felsőoktatási integráció 10 éves jubileuma alkalmából tartott újévi fogadást a Szegedi Tudományegyetem 2010. január 15-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
2010. január 15.

Prof. Dr. Szabó Gábor évértékelő beszédében kiemelte, hogy a 2009. évben a Szegedi Tudományegyetem mind a kutatás, mind az oktatás területén fontos sikereket könyvelhetett el, melyek alapján kijelenhető, a Szegedi Tudományegyetem a kutatóegyetemi cím egyik biztos várományosa. A rektor hangsúlyozta, hogy a tavalyi év és egyúttal az eljövendő évek sikerei is nagyban köszönhetők a szegedi felsőoktatás integrációjának, s külön köszönetét fejezte ki a Szegedi Tudományegyetem elődintézményeinek vezetői által végzett kiemelkedő munkáért is.

 

ujevi_2010

A rektor beszéde és prezentációja után bemutatták az integráció tiszteletére, Újszászi Ilona szerkesztésében készült, „A szegedi felsőoktatási integráció története (1581-2010) ahogy a rektorok, főigazgatók látják” című kötetet. A kiadványt Prof. Dr. Bernáth Árpád és Prof. Dr. Csanády Miklós lektorok méltatták.

A rendezvényen Pro Universitate-díjat adtak át Galambos Gábornak, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Természettudományi Intézet Informatika Alkalmazásai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának, a kar dékánjának.

Bezár