Hírek
Hírarchívum
2010. Július
Az SZTE Füvészkert hagyományaihoz híven idén is kétnapos rendezvénnyel ünnepeli a szegedi, Közép-Európában egyedülálló indiai lótusz állományának virágzását.
Augusztus 13-15. között Szeged, a Szegedi Tudományegyetem ad otthont az egyetemi-főiskolai evezős világbajnokságnak. A rangos viadalt a Maty-éri vízicentrumban rendezik meg.

Jól „vizsgázott” a Szegedi Tudományegyetem, összességében mintegy háromszáz hallgatóval többet sikerült felvennie az intézménynek, mint tavaly.
2010. júliusában negyedik alkalommal rendezték meg az oktatáspolitika és neveléstudomány vezető fórumát, az Education Leaders Forum-ot. A Microsoft, a European Schoolnet és az UNESCO összefogásával életre hívott kezdeményezés ezúttal Varsóban teremtett közös platformot a világ minden tájából érkező oktatáspolitikában érintett miniszterek, döntéshozók, illetve kutatók közötti eszmecserére. A kétnapos rendezvény középpontjában az oktatás jövője, illetve annak gazdasági fejlődésben betöltött szerepe állt.
Uniós forrásból mintegy 7 milliárd forintos beruházással újítja meg infrastruktúráját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) több laboratóriuma és tanterme, amelyek még az 1930-as években épültek.
A BTK-n 2010. július 11-én rendezték a diplomaátadó ünnepi tanácsülést,9, 11, 14 és 16 órakor a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében.
Az SZTE Hungarológia és Közép-Európa Tanulmányok Központja Szőnyi György Endre professzor vezetésével 2010 nyarán tizedik alkalommal rendezi meg hungarológiai nyári egyetemét.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Prof. Dr. Kiricsi Imre, a Szegedi Tudományegyetem kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettese, a Természettudományi és Informatikai Kar Kémiai Tanszékcsoport Alkalmazott és Környezeti Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára 2010. július 11-én elhunyt.
A közelmúltban a Szegedi Tudományegyetem két oktatója, Dr. Kemény Lajos, és Dr. Pál József is kitüntetésben részesült.

Az Állam- és Jogtudományi Kar diplomaosztóit 2010. július 3-án (jogász szak) és június 10-én (nemzetközi tanulmányok, politológia, társadalombiztosítási és munkaügyi igazgatási alapszakok) tartotta a hagyományos helyszínen a Szegedi Nemzeti Színházban.
Látványosan haladnak a szegedi egyetem Dugonics téri főépülete felújítási munkálatai, melynek keretén belül a kivitelező Ferroép Zrt. újra elkészítette azt a négy szfinxszobrot, ami egy 1870-es évekből származó képleltári anyagon volt látható az épület tetején.

Szabó Gábor akadémikus hivatalba lépett 2010. július 1-jén.
Július 3-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében vehették át okleveleiket az SZTE GTK-n végzett hallgatók.Az ötödik helyen végzett a Bostonban, a XX. Agrárgazdasági Világfórum és Tudományos Szimpózium keretében megrendezett hallgatói esettanulmány-versenyen egyetemünk csapata.
BTK ,Egyetemi Tavasz ,Egyetemi Élet ,Egyetemi élet ,Esemény ,Fókusz ,Hírek ,Irodalom ,JGYPK ,Kulturális Iroda ,Kultúra ,Kutatók Éjszakája 2009 ,SZTE ,SZTE Kulturális Iroda ,SZTE Kultúrális Iroda ,Sport ,Szabadegyetem ,Szegedi Tudományegyetem ,TIK ,TTIK ,