Most a város zaja a csönd,
S csörtető villamos a nyugalom.
Már bajonettként lüktet szívemben
A hajdan késhegynyi aggodalom.
Mert álmokkal jöttem ide,
S egy marék kaviccsal megyek el:
Relativitás, pluralitás,
A többit nem is tudom.
De Tiszába kéne dobni mind!
Hogy vigye a tengerbe,
Bűzös, sötét halak,
S a nehéz szenny közé!
Csak akkor, mi marad?
Lágy testű gyermekálmok,
– egy ábrándos fiatalemberé –
Itt-ott összerogytak
Az elmúlt évek színterén.
Irodalom ,