A fiúk nem ebben a sorrendben ülnek a hajóban, hanem a
Dani (vezér),
Máté, István, Attila formációban. A négyes tagjainak egy az anyaegyesülete Démász-Szeged VE, így gondolhatná a laikus, hogy kezdettől fogva együtt eveznek, eveztek, ismerik egymás gondolatát, rezdülését, versenyek előtti babonáját. Ám az egység a szeptember eleji lengyel kaland előtt csak fél trimeszterrel kezdte el a közös edzéseket és (át)han-golni egymást a másikra,
Dani Zsolt edző segedelmével.
|
Molnár Dániel, Csatlós Máté, Valkai István és László Attila négyese. Fotó: Segesvári Csaba
|
„Az ilyen jellegű (egyetemek közötti) versenyeknek az a sajátja, hogy a versenytársak nem ismerik egymást. A saját képességével tisztában van mindenki, de azt nem lehet tudni, ez mire lesz elég. Vágyak, célok természetesen mindig vannak, de ezeket csak az előfutamok után lehet mérlegre tenni, esetleg újragondolni” – mondja Attila, a másodéves amerikanisztika szakos hallgató.
Az előfutamok után kiviláglott az erősorrend. Három egyetem emelkedett ki a mezőnyből a lengyel Bydgoszcz, az angol Birmingham és a Szegedi Tudományegyetem csapata. „A csütörtöki előfutamok alapján látszott, hogy a lengyelek nagyon erősek, és fekszik nekik a hazai pálya, míg mi az angolokkal leszünk majd nagy csatában az ezüstért a döntőben” – elemez Máté, aki tanulmányaival idén végez közgazdaság gazdálkodás szakon. Ez a prekoncepció a gyakorlati valóságban is bizonyságot nyert; így a házigazdák az aranynak örülhettek, míg a mienk másfél másodperccel lemaradva, 6:27.76-os idővel a harmadik helyen siklottak be a célba.
A tavalyi Jó tanuló – Jó sportoló Csatlós Mátéról az a kép alakult ki bennem, hogy nem szokott fáradt lenni, álmos dominóként kidőlni. Mire alapozom? Arra, hogy az amúgy sem nyugdíjas sportágat választó közgazdász a pihenés, a feltöltődés időszakában Gran Paradisót (4061 méter) meg Mont Blanc-t (4808 méter) mászkál és maratont fut, mégpedig az igazit, a 42 195 métereset.
A személyes benyomás megosztása után kanyarodjunk vissza a versenyre, a kruszwicai pálya sajátosságára.
„Nem hittünk a szemünknek, ugyanis működő szélerőművek fedték le a folyószélességű tavat. A döntőben nagy oldalszélben eveztünk, s ez cseppet sem kedvezett a csapatnak, mert itthon laboratóriumi körülmények (Maty-ér) között készültünk, egész nyáron még egy kis fuvallatot sem éreztünk. Az evezős hajóknak nagy az oldalmagassága, és ez erős széljárás esetén nagyon zavaró tud lenni. Ilyenkor a villa lapátját magasabbra kell emelni, és a lapát tollját is feljebbről kell a habokba meríteni” – copyright © Dani (sportkommunikáció II.).
A jövővel kapcsolatos kérdéskörök is előbukkantak. „Együtt maradunk-e?” – kérdez vissza a másodikos rekreáció-egészségfejlesztés szakos István. „Majd az alapozástól és az edzőinktől függ. Jövőre Szegeden rendezik meg az egyetemi vb-t, és én látok fantáziát a négyesünkben, van még bennünk tartalék.”
Mi indulunk (tudósítani, szurkolni), ha kell. A győzelemre fel!