Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Az Egyetemről  --  Virtuális egyetemi séta  --  Dugonics tér és egyetem központi épülete







Kulturális és egyetemi központ


 

A szegedi Dugonics tér 13. szám alatti épületben 1921-ben az egyetem rektori hivatalán kívül más intézmények is otthonra lelnek.


Eleinte itt működött az állam- és jogtudományi kar, és 1925 őszéig a bölcsészeti kar is Ebben az épületben tanult 1924 őszétől József Attila, a magyar-francia-filozófia szakos egyetemista, költő. A Somogyi utcai oldalon a sarkon lévő két első emeleti ablak mögött Horger Antal szobája volt: ide hívatta be József Attilát a Tiszta szívvel című költeményéért. A történtekre válaszul írta a költő Születésnapomra című versében: „(…) Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / tani- / tani!”. E sorokat őrzi a főbejárattól balra elhelyezett (1955) emléktábla. Jobbra József Attila szobra áll (1964), Varga Imre szobrászművész alkotása. Az alacsony talapzaton álló műalkotás arra is utal, hogy egykori hallgatója, József Attila nevét viselte 1962-2000 között a Tisza-parti város tudományegyeteme.


A József Attila Tudományegyetem hallgatói és oktatói alakították ki a Dugonics téri épület pincéjében a 2013-ban 40 éves JATE Klubot.


Miért Szeged legpatinásabb szórakozóhelye, a JATE Klub? Nézzen szét a JATE Klubban!



Lépjünk be a szegedi egyetem központi épületébe!


jozsefattila1Az előcsarnokába lépőt négy mellszobor köszönti. A két költő, Radnóti Miklós (1930-1935 között szegedi egyetemista) és József Attila (1924-1925 között szegedi egyetemi hallgató) a jobb oldalon. Az egyetem díszdoktorává avatott (1932) újságíró és író Móra Ferenc, valamint az 1848-as „márciusi ifjak” Vasvári Pál portréját a bal oldalon helyezték el. A Vasvári-mellszobor alatt az alábbi fölirat olvasható: „Az 1848-as egyetemi ifjúság vezérének büszke megemlékezéssel az egyetemi ifjúság. 1948. március 15. Előre népelem és az ifjúság egységéért”. A Képzőművészeti Alap ajándékaként Schaár Erzsébet Radnótit, Mikus Sándor József Attilát, valamint Petri Pick Lajos Mórát és Váradi Sándor Vasvárit ábrázoló alkotását azzal a céllal helyezték ide, hogy „példaképül álljanak az egyetemi ifjúság előtt”.

 

Az épület oszlopos, stukkós, reprezentatív kapualjból nyíló lépcsőkön túl – a 2011-re befejezett, A Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése című, TIOP 1.3.1-07/2-2F-2009-0004 számú pályázat eredményeként elkészült felújításnak köszönhetően – jobbra és balra haladva is a két, négyzet alakú udvar befedésével nyert átriumot találjuk. Az üvegtetővel fedett „belső udvar” tárlatok, rangos egyetemi rendezvények reprezentatív helyszíne.

 

Kétágú lépcsősor vezet a díszteremhez. Az öntöttvas oszlopos lépcsőház két oldalán díszüveg ablakok: Kovács Keve, üvegtervező grafikus, az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz-művészettörténeti Tanszék adjunktusának munkái. Az ólomüveg technikája és a grafikus elemek, például kalligrafikus, archaikus írás találkoznak itt. Az első és második emelet közötti lépcsőfordulóba érkező szemlélődő bal kéz felől a szellemileg töltekezhet a díszes üvegablakok „üzeneteit” böngészve.


lepcsohaz1

A matematikusként és az első magyar regény szerzőjeként is tisztelt Dugonics András ígérete: „Töretlen úton vezetlek. Csak jól vigyázz nyomdokaimra: előre megmondom, hogy nagy munkával ugyan, de bizonyos kincsekre vezetlek. A nemzeti nagy közgyűjtemények önkormányzatáról szóló 1922. évi XIX. törvénycikk kijelentése: „A szabadság nemcsak a tudományos kutatás, hanem a tudományos igazgatás sikerének is nélkülözhetetlen előfeltétele.”

Jobbra fordulva a demokrata politikai gondolkodó, a szegedi egyetemi tanár Bibó István szavaiból töltekezhet a lépcsőző: „A valódi tudósok tudományos kutatásai egy bizonyos ponton túl ellenőrizni nem lehet, nem szabad, itt nem lehet mást csinálni, mint irgalmat előlegezni és szükséges feltételekkel megteremteni”.

„Megszólal” a Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas tudósa, a Dugonics téri épületben az universitas rektorként (1940) dolgozó Szent-Györgyi Albert is: „Az egyetem feladata hármas. Legősibb hivatása gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata kis számban nevelni a jövendő tudósokat, akik majd ezt a hivatást tőlünk átveszik újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos feladata az egyetemnek.”

 

A rektor második emeleti, a Dugonics térre és a Somogyi utcára néző dolgozószobájában áll az egykori rektor, a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert mellszobra, az amerikai Alix Robinson alkotása. Festmények díszítenek több dolgozószobát, tárgyalót is. Például a rektori tárgyalóterem egyik falán az egyetem korábbi vezetőinek csoportképe látható: „A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Tanácsa a Szegedre menekülés utolsó évében, 1939-40”.

 

Kik dolgoztak rektorként a szegedi egyetemért? Olvassa el a névsort!

 

A díszterem második emeleti ablakán a Dugonics térre nézve látható az egyetemi épülete előtt álló kör alakú zenélő szökőkút.


A felújított Dugonics téren, az egyetemi rektori hivatal épületének Kárász utca felé néző sarka közelében kapna helyet Szent-Györgyi Albert egész alakos szobra, amit a Nobel-díjas tudós születésének 120. évfordulóján, 2013. szeptember 16-án terveznek felavatni. Innen indul a Tudós sétány.

 

Tegyünk tudomány és irodalomtörténeti sétát a Dugonics téren!





Sétáljunk tovább, ismerjük meg az egész campust! A szegedi Dugonics térről bármely égtájnak indulunk, előbb-utóbb egyetemi épületre bukkanunk – Szeged: egyetemváros!