2013. június 19., szerda English version

Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Felvettek  --  Az egyetemről  --  Rektori köszöntő
Rektori Köszöntő - Felvettek 2012

SZG_igazolvanykep2010Kedves Gólyák! Tisztelt Hallgatóink! 

Tisztelettel Köszöntöm Önöket a Szegedi Tudományegyetemen! Gratulálok a sikeres felvételihez, amellyel kiérdemelték, hogy egyetemünk polgáraiként kezdhetik meg tanulmányaikat és ezzel pályafutásukat.

A Szegedi Tudományegyetem több, mint egy tucat tudományterület gazdájaként a felsőoktatásban elérhető képzések javát kínálja Önöknek. A különböző tudományágak együttes munkálkodásából, a karok együttműködéséből eredően szeptembertől Önök is megtapasztalhatják az integrált egyetem előnyeit. A tudományterületek közti határok fellazulása kedvez az érdeklődő és tanulni vágyó hallgatók ambícióinak. Önöké a lehetőség, hogy szűken vett szakterületükön kívül is szerezhessenek ismereteket – ráadásul „felsőfokon”.

A Szegedi Tudományegyetem közössége örömmel fogad minden, az egyetem és a tudomány ügyében munkálkodni kívánó hallgatót. A tehetséges és egymástól is tanulni vágyó hallgatók szövetsége teszi az egyetemet jó hangulatáról híres, óriási ám emberarcú intézménnyé. Kívánom, hogy a következő szegedi esztendők hozzanak Önöknek szakmai sikereket és felejthetetlen élményeket.

 

Dr. Szabó Gábor

a Szegedi Tudományegyetem rektora