Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Igazgatóság  --  Felhívások
Belga-Magyar Biotechnológiai Üzleti Fórum és K+F Workshop

A Brüsszeli Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodájának szervezésében közel 50 fős részvétellel nagy sikerrel zajlott le 2014.12.11-én a Belga-Magyar Biotechnológiai Üzleti Fórum és kutatói mobilitást ösztönző K+F Workshop.

 

Prof. Dr. Kemény Lajos tudományos és innovációs rektorhelyettes mutatta be egyetemünket, kutatásainkat, a kutatás-fejlesztés és innováció egyetemi szolgáltatásait és a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság eddigi eredményeit. Elhangzott előadása itt megtekinthető: http://www.docdroid.net/n04l/lajos-kemeny.pdf.html


Konkrét projekt tervet is vittünk, amelyet Dr. Penke Botond akadémikus, az SZTE ÁOK Orvosvegytani Intézetének emeritus professzora mutatott be, s tartott előadást új Alzheimer-kór kutatásainak tervezett témáit bemutatva. http://www.docdroid.net/n04n/penke-botond.pdf.html

 

Az egész napos rendezvény küldetése Magyarország K+F területén sikeres és kiemelkedő potenciállal rendelkező arculatának erősítése volt Belgiumban, különös tekintettel a biotechnológiai szektorra. A magyar cégek magas hozzáadott értéket teremtő tevékenységének bemutatása mellett a magyarországi egyetemeken, klaszterekben és kutatóközpontokban folytatott kiemelkedő kutatások, eredmények népszerűsítésére is sor került.


Az üzleti fórumot követő kétoldalú üzletember találkozók kiváló lehetőséget biztosítottak belga-magyar céges partnerségek megalapozására.


A délutáni projektgeneráló és konzorciumalakító workshopon a közelmúltban kiírásra került a magyar-vallon kutatói mobilitást támogató pályázati kiírás került bemutatásra.

 

A pályázati kiírás letölthető a következő linkről: http://ktia.kormany.hu/magyar-belga-vallon-tet-2014 .

 

A rendezvényen elhangzott előadásokat mellékeljük:
http://www.docdroid.net/n04b/arnold-fehr.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04g/hubert-goffinet.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04e/elizabeth-goodwin.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04s/willem-dhooge.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04r/petra-kozma.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04p/peter-goreczky.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04m/marc-de-mil.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04j/jens-hoegel.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04i/imre-kacskovics.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04f/frederic-druck.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04d/aron-nemeth.pdf.html
http://www.docdroid.net/n04a/anne-de-wit.pdf.html 

 

Dr. Korányi László elnökhelyettes úr előadása PREZI-formátuma miatt itt lehet megtekinteni:

https://prezi.com/mwps3hb2sius/rdi-policy-and-researchers-mobiltity-in-hungary/

A fényképek megtekinthetők a Nagykövetség facebook oldalán:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1566868656865415.1073742026.1412272805658335&type=1

 

Az alábbi linken érhető el a Brüsszeli Magyar Nagykövetség oldala, s a múlt héten elhangzott előadások anyagai is itt találhatók:

http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/BRUSSELS_BILAT/en/en_Hirek/Belgian-Hungarian+Business+Forum+and+workshop+_2014_12_13.htm

http://www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/BRUSSELS_BILAT/en/en_Hirek/Belgian-Hungarian+Biotechnology+Business+Forum_2014_12_02.htm


Korábbi híreink a témában:

http://www.u-szeged.hu/kfi-igazgatosag/felhivasok/szte-tarsszervezokent-141104


Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Brüsszeli Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodája 2014. december 11-én Belga-Magyar Üzleti Fórumot és K+F Workshop-ot szervez. E nagyszabású rendezvényen a Szegedi Tudományegyetem társszervezőként vesz részt, valamint egyetemünk K+F+I potenciáljának bemutatására is sor kerül. Az egész napos rendezvény küldetése Magyarország arculatának erősítése Belgiumban, mint K+F területén sikeres és kiemelkedő potenciállal rendelkező közép-európai ország, különös tekintettel a biotechnológiai szektorra.



uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes


tt-iroda

DSC_1794_230x154.png
Belga-Magyar Biotechnológiai Üzleti Fórum és K+F Workshop

Rendezvénynaptár *

  • Szorgalmi időszak 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Education period 2023/2024/2
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.
  • Szorgalmi időszak a 2023-2024/2. félévben
    február 12. - május 18.
  • 2023/2024-II. félév Szorgalmi időszak
    február 12. - május 18.

Címkefelhő

14. Őszi Kulturális Fesztivál  BTK  Diplomaosztó  Egyetemi Tavasz  Egyetemi Élet  Egyetemi élet  Esemény  Fókusz  Irodalom  JGYPK  Kulturális Iroda  Kultúra  Kutatók Éjszakája 2009  SZTE Kulturális Iroda  SZTE Kultúrális Iroda  Sport  Szabadegyetem  TIK  TTIK  ZMK