Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Igazgatóság  --  Felhívások
Marie-SkłodowskaCurie Akciók a Horizon 2020-ban


A Horizont 2020 keretprogram Kiváló Tudomány pillérjének második legnagyobb költségvetéssel, mintegy 6 162 millió euróval rendelkező programja a Marie-Skłodowska Curie Akciók (MSCA). Az MSCA az EU 7. Keretprogramjának “Emberek (Peoples)” programjának folytatása.


A program célja kiváló és innovatív kutatói képzés, vonzó karrierlehetőség és tudáscsere biztosítása határokon átnyúló és interszektorális kutatói mobilitás által.

 

A Marie Sklodowska Curie pályázatok típusai:

I. Egyéni pályázatok – csak tapasztalt kutatóknak 
  • A kutató maga választja ki a fogadóintézményt, ahol a kutatási projektet meg kívánja valósítani.
  • A kutató a kiválasztott fogadóintézménnyel együtt nyújtja be pályázatát az Európai Bizottsághoz


II. Fogadóintézményi pályázatok

  • Fogadóintézmények konzorciuma nyújtja be a pályázatot az Európai Bizottsághoz.
  • A fogadóintézmény bizonyos számú kutató fogadására pályázik. Ha nyer a pályázat, a kutatók közvetlenül az intézményeknél jelentkeznek.


Az MSCA alapszabályai, definíciói:

  • Kezdő kutató: az MSc/MA megszerzésétől számítva, a kutatói karrierjének első 4 (teljes állás) évében járó kutató.
  • Tapasztalt kutató: PhD fokozattal vagy az MSc/MA megszerzése után legalább 4 év teljes állású kutatói munkatapasztalattal rendelkező kutató.
  • Mobilitási alapszabály: a kutatók a pályázat benyújtását megelőző 3 évből nem tölthettek 12 hónapnál hosszabb időt a fogadó intézmény országában.
  • A kutató nemzetisége: a pályázó kutató bármilyen nemzetiségű lehet
  • Pályázható tudományterületek: minden tudományterületre nyitott, bármilyen témában be lehet nyújtani pályázatot, kivéve az EURATOM program alá tartozó területeket.
  • Szerződő fél: minden esetben a fogadó intézmény vagy intézmények konzorciuma köti meg a szerződést az Európai Bizottság Kutatás Végrehajtási Ügynökségével (REA). A kutató minden esetben kedvezményezett.
  • Akadémiai szektor: közfinanszírozású vagy magán felsőoktatási intézmények, közfinanszírozású vagy magán non-profit kutatóintézetek, amelyek fő tevékenysége a kutatás, valamint nemzetközi európai nemzetközi érdekszervezetek.
  • Nem-akadémiai szektor: minden intézmény, amely nem illik bele az akadémiai szektor definícióba (pl. vállalatok, non-profit intézmények, stb.)


Általános jellemzők:

A projektek futamideje: maximum 4 év lehet, ezen belül a kutatói ösztöndíjak hossza 3-36 hónap. A pályázat költségvetése (keretösszeg) 2015-ben EID-ben: 370 millió € - 25 millió € , az EJD-ben 28 millió € lesz.


A pályázatok benyújtási határideje: 2015. január 13. 17:00.


A Marie-Skłodowska Curie Akciók munkaprogramja itt érhető el:

http://ec.europa.eu/research/participants/data/ref/h2020/wp/2014_2015/main/h2020-wp1415-msca_en.pdf


A pályázatok benyújtása kizárólag a Participant Portal-on keresztül lehetséges, a programról bővebben az Európai Bizottság honlapján olvashat:

http://ec.europa.eu/research/mariecurieactions/

 

Nyitott felhívások

 

  1. Az Európai Ipari Doktorátusok - European Industrial Doctorates (EID)

 

MSCA-EID-2015: https://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/h2020/topics/10054-msca-itn-2015-eid.html)


A pályázat célja: közös doktori képzés megvalósítása.

  • Résztvevők lehetnek: minimum 2 fogadóintézmény EU tagországból vagy társult országból, amelyből az egyik cég, a másik olyan akadémiai intézmény – jellemzően egyetem - amely doktori képzést tud nyújtani.
  • Közös felügyelő bizottság felállítása szükséges a partnerek által.
  • A kutatók közös felügyeletének biztosítása szintén kritérium.
  • A képzési időtartam min. 50%-át kell a kutatóknak egyik ill. másik szektorban eltölteni.
  • Az Európai Képzési Hálózatok - European Training Networks (ETN)

 

MSCA-ETN-2015:

https://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/h2020/topics/10055-msca-itn-2015-etn.html

  • A pályázat célja: közös kutatói képzés megvalósítása. Hálózatépítés, workshopok, konferenciák szervezésének támogatása, új tudás elsajátítása, tudás-transzfer és karrier-fejlesztés elősegítése.
  • A résztvevők lehetnek: minimum 3 fogadóintézmény (akadémiai vagy nem-akadémiai szektorból), EU tagországból vagy társult országból.
  • A jellemző partnerségi létszám: 6-10 fős konzorcium.
  • Interdiszciplináris kutatási projekt.
  • Közös felügyelő bizottság felállítását kell megvalósítani a partnerek által.
  • Vállalati – nem akadémiai – részvétel kötelező.

 

  1. Európai Közös Doktorátusok - European Joint Doctorates  (EJD)


MSCA-EJD-2015:

https://ec.europa.eu/research/participants/portal/desktop/en/opportunities/h2020/topics/10056-msca-itn-2015-ejd.html


  • Célja: közös doktori képzés megvalósítása.
  • A résztvevők lehetnek: min. 3 fogadóintézmény EU tagországból vagy társult országból, amelyből 3 akadémiai intézmény – jellemzően egyetem -, amely doktori képzést tud nyújtani. Több intézmény részvétele – beleértve a nem-akadémiai szektort is – lehetséges.
  • Közös felügyelő bizottság felállítása a partnerek által.
  • A kutatók közös felvételének, kiválasztásának, felügyeletének, stb. biztosítása.
  • Közös doktori fokozat adományozása.

A felhívás jellemzői:
  • kezdő kutatók közös strukturált képzése, közös innovatív K+F projekt megvalósításán keresztül
  • nemzetközi konzorciumok, minimum 3 partnerkonzorciuma szükséges különböző EU tagországokból vagy társult országokból
  • kötelező feltétel ipari partner részvétele is!


uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes


tt-iroda