Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Kutatóhelyek és innovációs intézmények  --  Nemzetközi szervezetek
Nemzetközi szervezetek

A Szegedi Tudományegyetem számos technológia transzfer tevékenység köré szerveződött nemzetközi szervezet tagja. A szervezetek központi célja a technológia transzferhez és tudásátadáshoz kapcsolódó együttműködések intézményes kereteinek biztosítása, továbbá a nemzetközi konferenciákon történő személyes tudásátadás és kapcsolatépítés elősegítése. Az alábbiakban azokat a jelentősebb nemzetközi szervezeteket mutatjuk be, melyeknek a Szegedi Tudományegyetem is tagja.


Association of European Science & Technology Transfer Professionals


ASTP

1999-ben szakemberek egy nemzetközi csoportjának kezdeményezésére alakult meg az ASTP, mint non-profit egyesület. Célja, hogy a gyorsan fejlődő technológiatranszfer területén közreműködő tudományos szekembereknek olyan találkozóhelyet biztosítson, ahol megismerhetik egymást, kicserélhetik tapasztalataikat, tájékozódhatnak az aktuális hírekről, eseményekről illetve részt vehetnek a számukra szervezett rendezvényeken, konferenciákon, workshopokon.

Az egyesület küldetése, hogy professzionalizálja és elősegítse a technológiatranszfert a tudományos és az ipari szféra között Európában.

A Hágában székelő szervezet gyorsan növekszik: ma már közel 400 tagot számlál és 30 országban van jelen.



The International Society for Professional Innovation Management (ISPIM)


ispimA szervezet kutatók, egyetemi oktatók, üzletemberek, szakértők és más, az innováció-menedzsmentben jártas szakemberek világhálózata.

Célja az innováció-menedzsment területén tevékenykedő kiválóságok világméretű hálózatának kialakítása, a tagjai közötti együttműködés megerősítése illetve folyamatos előtérben tartózkodás az innováció és a kutatás területén. Mindezen céljait a szervezet a nemzetközi konferenciákon, regionális rendezvényeken, publikációkon, együttműködésen alapuló kutatási projekteken és a tagok részére nyújtott egyéb szolgáltatásokon keresztül valósítja meg.


ProTonEurope


protoneA Public Research Organisation's Technology Offices's Network olyan technológiatranszferrel foglalkozó irodák és szervezetek új páneurópai hálózata, melyek egyetemekhez és egyéb állami kutatóhelyekhez tartoznak az Európai Unióban, a tagjelölt és a már társult országokban.

A hálózat célja tagjainak segítése teljesítményük fokozásában a tudásnak, a megfelelő módszereknek, a szakanyagok terjesztésének, tréningeknek és más hasznos programok szervezésének cseréjén keresztül. Ehhez segítséget nyújt a honlapon található kommunikációs platform, ahol a regisztrált tagok hozzájuthatnak a megfelelő információkhoz.

A ProtonEurope-t, mint kezdeményezést az Európai Bizottság alapította 2003-ban és a Gate2Growth program égisze alatt működteti.


Licensing Executives Society International (LESI Inc.)


LESE nonprofit jellegű nemzetközi egyesületet 1965-ben alapították az USA-ban abból a célból, hogy erősítse a magas színvonal, szakértelem, és etika alkalmazását azon személyek körében, akik hazai vagy nemzetközi szinten elkötelezettek a technológia vagy más szellemi tőke transzferének illetve szabadalmazásának ügyében. Célja továbbá, hogy felismertesse a szabadalmazás előnyeit a kormánnyal, a kutatókkal, az üzleti világgal és a hivatalos szervezetekkel, melynek érdekében egy olyan környezetet teremt, ahol a szabadalmazási tevékenység felvirágozhat. A szervezet feladata a tagság segítése a tudás, a képességek és a technikák fejlesztésében, tájékoztatás és tanácsadás üzletemberek, kutatók és kormányzati szervek részére a szabadalmazás fontosságáról, a magas szakmai normáról, illetve a tagság felhasználásának értékességéről, valamint olyan törvények, szabályok és eljárások kialakítása, melyek előmozdítják a szabadalmazást.



uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes


tt-iroda