Szegedi Tudományegyetem Ahol tudás és szándék találkozik

Kutatóhelyek és innovációs intézmények  --  "Lendület" kutatócsoportok
"Lendület" kutatócsoportok

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2009. január 14-én hirdette meg első alkalommal a kimagasló teljesítményű fiatal kutatók számára létrehozott Lendület programot. A program kivételes hazai és nemzetközi sikerét, dinamizmusát a teremtő tudós kiválóság, a körültekintően kialakított, kiszámítható támogatást biztosító modell és a jól követhető és mérhető eredményesség adja. A Lendület program célja az akadémiai intézmények és egyetemi keretek között működő kutatócsoportok dinamikus megújítása nemzetközileg kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről történő hazahívásával, illetve itthon tartásával. A pályázati modell hazai és nemzetközi jelentősége és sikere nemzetközi mércével is meghatározó és példamutató. A Pálinkás József által indított program hozzájárul a sikeres fiatal kutatók elvándorlásának visszaszorításához, a tehetség-utánpótlás biztosításához, bővíti a kiválóságok előrelépési lehetőségeit, és növeli az akadémiai kutatóintézet-hálózat, illetve az egyetemek versenyképességét.


„Lendület” Pórusos Nanokompozitok Kutatócsoport

Kukovecz Ákos figyelme mintegy tizenöt éve, doktori munkájának elkészítése során fordult a nanotechnológia felé, 2003 óta kizárólag nanoszálak, nanocsövek és hálózataik kutatásával foglalkozik. Lendületes csoportjával a nanorészecskékből álló mikro- és mezoporózus hálózatokban tanulmányozza a gázok és folyadékok, valamint a szilárd anyagok kölcsönhatása során végbemenő folyamatokat. A gyakorlatban bizonyítottan működő koncepció hátterének feltárása a ma használatos műszereknél hatékonyabb szenzorok fejlesztését segíti elő.

 

„Lendület” Foldamer Kutatócsoport

Martinek Tamás és csoportja kutatásai az Alzheimer kór és egyes daganatok felismeréséhez illetve gyógyításához vihetnek közelebb. A kutató társaival közösen máris figyelemre méltó eredményeket ért el: olyan új, a biomolekulákat utánzó rendszereket hozott létre, amelyek elősegíthetik a modern hatóanyagok előállítását. A gyógyszerkutatással foglalkozó tudósok számára jelenleg a protein-protein és a protein-szénhidrát kölcsönhatások befolyásolása az egyik legnagyobb kihívás. A Martinek Tamás kutatásainak középpontjában álló foldamereket a gyakorlatban leginkább e területen használhatják a jövőben mert ezek szerkezete programozható és nagy felszínnel képesek kötődni például a fehérjékhez.

 

„Lendület” MTA-SZTE Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok Kutatócsoport

Berényi Antal neurofiziológus kutatásai egy új, az epilepsziás rohamok gyakoriságát és időtartamát csökkentő kezelési eljárást alapozhatnak meg. A Szegedi Tudományegyetem tanársegéde a világon először fogja az idegaktivitást regisztráló legmodernebb eljárásokat és a térben fókuszált, az agyi ideghálózatokat a koponyán kívülről érkező elektromos impulzusokkal időzítetten ingerlő (TES) eljárást az epilepsziás rohamok evolúciójának vizsgálatában alkalmazni. A korábban az Agy díjas Buzsáki György New York-i laborjában is dolgozó Berényi Antal úgy fogalmazott: számára a hazaköltözés nem döntés, hanem kötelesség kérdése. Véleménye szerint a Lendület olyan feltételeket biztosít a munkájához, hogy Magyarországon sem kell kompromisszumokat kötnie: célja a világ egyik vezető idegtudományi kutatócsoportjának létrehozása.


„Lendület” MTA-SZTE Lendület Gasztroenterológiai Multidiszciplináris Kutatócsoport

Hegyi Péter gasztroenterológus, a Szegedi Tudományegyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának professzora a Lendület program keretében a hasnyálmirigy-gyulladás kialakulásának kezdeti lépéseit vizsgálja. Célja olyan gyógyszertámadáspontok azonosítása, amelyek révén meggátolható a gyulladás kialakulása, illetve csökkenthető a kórfolyamat súlyossága. Kiemelkedő a kutatási terület jelentősége, hiszen a hasnyálmirigy-gyulladásnak ma sincs specifikus gyógyszeres terápiája, annak ellenére, hogy ez a leggyakoribb, akut kórházi felvételt indikáló gasztroenterológiai megbetegedés, súlyos formájánál még napjainkban is 30-50 százalékos a halálozás. Hegyi Péter meggyőződése szerint az MTA kiválósági pályázata biztosítja az eredményes kutatások feltételeit, így ambiciózus tudományos terveit itthon valósíthatja meg.


„Lendület” MTA-SZTE Lendület Fotoelektrokémiai Kutatócsoport

Janáky Csaba vegyész a Szegedi Tudományegyetemen folytathatja az Egyesült Államokban megkezdett, a napenergia kiaknázását elősegítő kutatásait. Olyan szervetlen félvezetőkön és szerves vezető polimereken alapuló, összetett anyagokat vizsgál, amelyekből a szén-dioxid napfény segítségével történő átalakításával közvetlenül állíthatók elő tüzelőanyagok (pl. metanol). E rendezett nanoszerkezetű anyagok tulajdonságai, viselkedése az összetételük és az előállítási technológia módosításával szabályozható. A kutatási program célja a jelenség jobb megismerésével olyan reaktorok (foto-elektrokémiai cellák) kifejlesztése, amelyekkel ipari füstgázok felhasználásával tüzelőanyagok állíthatók elő.




uszt_logo_rgb Infoblokk3_ESZA_egyes


tt-iroda