Bezár

Internet

Online - 2013. augusztus

Online - 2013. augusztus

2013. november 04.
25 perc

31. hét

(2013. július 29.- 2013. augusztus 4.)

 

Európai orvostanhallgatók gyűjtenek magyar klinikáknak - Magyarországon ad jótékonysági koncertet az Európai Orvostanhallgatók Szimfonikus Zenekara és Kórusa (EMSOC): pénteken Szegeden, vasárnap Budapesten lépnek fel. A koncertek bevételével a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetét, valamint a budapesti Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikáját támogatja az EMSOC - közölték a szervezők az MTI-vel. - Az előadásokon Kodály Zoltán Galántai táncok és Carl Orff Carmina Burana című művét hallhatja a közönség a Szegedi Szabadtéri Játékokon és a budapesti Olasz Kultúrintézetben.

Link: medicalonline.hu  onkormanyzat.mti.hu  szegedma.hu

 

Szerb utánpótlás Európa-bajnok a Szedeák új irányítója - 26 éves szerb irányítóval erősített a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapata. A 187 centi magas Branko Jereminov az elmúlt három évben a szerb élvonalbeli Tamis együttesében szerepelt, a legutóbbi idényben 24 bajnoki mérkőzésen 11,4pontot, 3,5 lepattanót és 5,9 gólpasszt átlagolt, utóbbi kategóriában a szerb pontvadászat teljes mezőnyében a második helyen végzett, míg a szerzett labda rangsorban - 1,6-os átlaggal - a hetedik lett.

Link: delmagyar.hu

 

EcoCamp 2.0 - tehetséggondozó tábor középiskolásoknak A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara immáron második alkalommal rendezi meg középiskolásoknak szóló tehetséggondozó táborát július 29. és augusztus 1. között, ahol elsődleges cél a szakma bemutatása és megszerettetése. - Kovács Péter, az EcoCamp szervezője portálunknak elárulta, 24 középiskolás diák érkezett a rendezvény idejére, akik az újszegedi Móra Ferenc Kollégiumban kaptak szállást. Többek között Orosházáról, Hódmezővásárhelyről, Mogyoródról, Székesfehérvárról, Szolnokról és a fővárosból jöttek érdeklődők.

Link: szegedma.hu

 

Világjátékok: szegedi szumóezüst, Kanyó negyedik, Petrovics útra kelt - Az SZTE EHÖK SE küzdősport szakosztályának 115 kilogrammos szumósa, Kalmár István gyakorlatilag veretlenül menetelt a döntőig, ám az elődöntőbeli győzelme után elszenvedett Achilles-ín-szakadás következtében a fináléra már nem tudott kiállni, így ezüstérmet nyert. Az MMA-ban és grapplingban is jeleskedő szegedi sportember az open kategóriában már nem tudott elindulni, várhatóan hosszú kihagyás vár rá. A nem olimpiai sportágak sajtóirodájának tájékoztatása szerint a női nehézsúlyúaknál Makai Erika közel volt az éremszerzéshez, végül ötödikként zárt, akárcsak a nyílt mezőnyben, míg Forgó Fruzsina (65 kg) és Kálló Gyöngyi (nehézsúly) az első körben befejezte a küzdelmeket.

Link: szegedma.hu

 

Már edzésben a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem női pólócsapata - A Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem OB I-es női vízilabdacsapata hétfőn megkezdte a felkészülést. Az új szezonban a Franciaországba igazoló Tóth Petra már nem áll Lakó Gábor rendelkezésére, a Honvédból érkező két tehetség viszont igen. Továbbra is a tehetségekre épít a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem női vízilabdacsapata. Az OB I-ben az elmúlt szezont ötödik helyen záró fiatal együttes átlag életkora csökkent, kerete viszont bővült, hiszen Tóth Petra a Bordeaux színeiben folytatja, de a Honvédtól két nagyreményű játékos érkezik Balogh Emilia és Doktor Márta személyében.

Link: delmagyar.hu

 

Egymilliárdos fejlesztés az Onkoterápiás Klinikán - A Szegedi Tudományegyetem az Onkoterápiás Klinika fejlesztésére 1,108 milliárd forint a támogatás. A pénzből az épület felújítása mellett jut majd modern vizsgálati és terápiás eszközök beszerzésére is. - Szócska Miklós egészségügyi államtitkár július elején jelentette be, hogy tízmilliárd forintos európai uniós forrást kap tíz térségi onkológia Magyarországon. A támogatásokat épületeket felújítására, korszerűsítésére, valamint új eszközök beszerzésére fordíthatják majd az nyertes intézmények.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

31.hét

(2013.08.01. – 08. 04.)

 

A Kecskeméti Főiskola is beszáll a lézerszakemberek képzésébe - ...A Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az MTA debreceni Atommagkutató Intézete mellett a Kecskeméti Főiskola is tagja annak a konzorciumnak, amelynek elsődleges célja, hogy a világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés, az új szegedi lézerközpont működéséhez biztosítsa a jól képzett szakembereket - olvasható Kecskemét Megyei Jogú Város honlapján . Az uniós támogatással megvalósuló projektben összesen 1 milliárd 50 millió forint áll rendelkezésre, hogy az ELI-ALPS kutatóintézet számára és az európai lézerfizikus-hiány enyhítésére kialakítsák az oktatási hátteret.

Link:delmagyar.hu, kecskemetitv.hu

 

Elkezdődött a pótfelvételi - Hangbejátszással! - Jövő péntekig lehet pótfelvételizni a Szegedi Tudományegyetemen meghirdetett szakokra, így a hódmezővásárhelyi mezőgazdasági karra is. Portálunknak Dr. Horváth József egyetemi docens, a kar dékánja elmondta, a karra idén is sokan jelentkeztek, a pótfelvételi eljárásban önköltséges képzésekre viszont még várják a leendő hallgatókat. - Összesen 113 főt vettek fel a mezőgazdasági karra, így mindkét BSC szakot, és valamennyi felsőoktatási szakot is el tudják indítani.

Link: promenad.hu

 

Kalmár István: finálé helyett műtőasztal - Kedden Budapesten megműtötték az SZTE-EHÖK SE szumósát, Kalmár Istvánt (34), aki a kolumbiai Caliban rendezett nem olimpiai sportágak világjátékán szenvedett súlyos sérülést. Achilles-ín-szakadás. Ez a diagnózisa az SZTE-EHÖK SE szumósának, Kalmár Istvánnak, aki a komoly sérülést a kolumbiai Caliban rendezett nem olimpiai sportágak világjátékán szedte össze - a középsúlyú, 115 kilogrammos döntő előtti percekben. - Nem voltam könnyű ágon, mégis jól ment egész nap a szumó, de ehhez kellett a gyúró is, aki a három meccsem alatt négyszer, ötször is rendbe tett.

Link: delmagyar.hu

 

Ajándékkoncert: Wagner- és Verdi-áriák szopránsztárokkal - Szeged - A 200 éve született két nagy operakomponista, Wagner és Verdi műveiből hangzanak el részletek ma 21 órától a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Szabadtéri Játékok 11. ajándékkoncertjén, a Dóm téren. _%Gyüdi Sándor%_ színidirektor vezényletével a gálahangverseny első felében _%Temesi Mária%_ Liszt-díjas szoprán, az SZTE Zeneművészeti Karának tanszékvezető professzora népszerű Wagner-áriákat énekel, a második részben az ugyancsak szegedi születésű Kossuth-díjas énekművész, _%Tokody Ilona%_ a karmesterrel és a zenekarral a próbán - Verdi legszebb szopránáriái közül szólaltat meg néhányat.

Link: delmagyar.hu

 

Földrengéskárosult szecsuáni gyerekek látogattak Szegedre - ...A szervezők magyar történelmi, kulturális, földrajzi, nyelvi leckével, balatoni kirándulással, hajókázással, budapesti városnézéssel és szegedi szabadidős programokkal igyekeznek megismertetni velük Magyarország mindennapi életét. - A szecsuáni Ya"an városból érkezett gyerekcsoport és kísérőik Szegedre és környékére is ellátogattak augusztus 1-jén és 2-án. A napfény városában vendégeskedő kínai gyerekeket és felnőtteket Pál József, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese fogadta az SZTE Rektori Hivatalban.

Link: szegedma.hu, onkormanyzat.mti.hu, delmagyar.hu

 

 

Több mint negyven ösztöndíjat hirdet meg elsőéves hallgatóinak az SZTE GTK - Vállalati és intézményi partnereivel együttműködve több mint negyven elsőéves hallgatónak hirdet meg ösztöndíjat szeptembertől a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara (SZTE GTK) - jelentette be Vilmányi Márton dékán pénteken a Tisza-parti városban. Az SZTE GTK 2012 januárjában, amikor kiderült, hogy csak önköltséges formában fogadhat alapképzésben tanulókat, határozott arról, hogy partnereivel ösztöndíjakat alapít - mondta az egyetemi oktató annak kapcsán, hogy újabb vállalkozások csatlakoztak a szegedi közgazdászképzést támogató cégekhez.

Link: edupress.hu

 

Kecskeméten is képeznek majd szakembereket - ...A Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az MTA debreceni Atommagkutató Intézete mellett a Kecskeméti Főiskola is tagja annak a konzorciumnak, amelynek elsődleges célja, hogy a világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés, az új szegedi lézerközpont működéséhez biztosítsa a jól képzett szakembereket. - A projektben összesen 1 milliárd 50 millió forint áll rendelkezésre arra, hogy az ELI-ALPS kutatóintézet számára és az európai lézerfizikus-hiány enyhítésére kialakítsák az oktatási hátteret.

Link: baon.hu

 

 

32. hét

(2013.08.05. – 08.11.)

 

Pótfelvételi: Szegeden 10 ezer hely még kiadó - A rendes felvételi eljárás során az idén eddig 6230 első éves hallgatót vettek fel a Szegedi Tudományegyetem különböző szakjaira. Most a Tisza-parti universitas is pótfelvételit hirdet. Az SZTE 9 kara és Tanárképzési Központja is várja a jelentkezőket: augusztus 12-ig lehet pótfelvételizni. 10 ezer 807 hely még kiadó. Nem érdemes egy évet kihagyni és várni, az SZTE-diploma jó belépő a munkaerőpiacra - érvel a továbbtanulás mellett Homoki-Nagy Mária oktatási rektorhelyettes. Link: promenad.hu

 

Átütő magyar siker: Magyar tudós került a világ élvonalába - ...Áttekintésében a szegedi egyetemi oktató hangsúlyosan szerepelteti Közép-Európát, illetve Magyarországot és azt mondja: a hazai társadalomtudomány gyenge nemzetközi jelenléte az ország érdekeinek árt. Mikor gondolt először a könyv megírására? - - A kötetnek létezik egy magyar nyelvű előzménye, mely az Osiris Kiadónál jelent meg 2009-ben. Ennek anyaggyűjtését 2000 körül kezdtem el. Már ezt a könyvet igyekeztem úgy megírni, hogy alapja lehessen egy angol nyelvű kiadásnak.

Link: hetivalasz.hu

 

Csak kenjük be, és elmúlik a rák? Magyar krém enyhíti a bőrrák tüneteit - ...Ezt megerősítette az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ tesztje is. Dr. Pécsek Mária szegedi sebész főorvosnő vizsgálati anyaga szerint a növényi hatóanyagokat tartalmazó krém melldaganatok, közte fekélyes és áttétes tumorok esetében és más, testfelszínhez közeli rosszindulatú daganatok esetében is orvosilag igazoltan segített. A beszámoló szerint hat hónap alatt pl. egy 6-7 centiméteres tumor 1 centiméteressé vált, a hónalji áttét pedig eltűnt. Link: csaladinet.hu

 

Cali immár aranyváros - Az EDF DÉMÁSZ-Szeged kajakosa, Petrovics Máté aranyérmet szerzett a kolumbiai Caliban zajló világjátékokon, miután a maratoni távon egyesben lehajrázta a portugál ellenfelét. A szumós és ezüstérmes Kalmár István után ő a második szegedi, aki éremmel térhet haza. Gyanítható, a szegedi sportéletben a kolumbiai Cali örökké emlékezetes eseményként marad meg. A magyar küldöttség első érmét, egy ezüstöt az SZTE-EHÖK SE szumósa, _%Kalmár István%_ szerezte meg úgy, hogy a döntő előtt Achilles-ín-szakadást szenvedett - a harcos már Szegeden, saját otthonában pihenhet -, majd jöttek a maratoni kajakosok, és ezúttal az EDF DÉMÁSZ- Szeged sportolója, _%Petrovics Máté%_ már az aranyérmet szerezte meg.

Link: delmagyar.hu

 

Kétszáz éves szabadkőműves naplót fejtett meg az SZTE-s hallgató - Több mint kétszáz éves szabadkőműves titkot fedett fel az SZTE-s Vámos Hanna. Az egyetem klasszika-filológia szakának doktorjelölt hallgatója 2010-ben kezdett el titkosírásokkal foglalkozni: Vadai István irodalomtörténész segítségével közel harminc, különböző fajtájú titkosírást törtek fel, olyan emberek leveleit érthetővé téve, mint II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, Bercsényi Miklós, Teleki Mihály vagy II. Rákóczi György.

Link: szegedma.hu, feedproxy.google.com, belfold.ma.hu, nol.hu, nol.hu.feedsportal.com, origo.hu, index.hu

 

Előtérben a tudomány - Szabadegyetemi előadások a Telinen - Augusztusban is minden este 20 órától az SZTE-blokk várja a Telin televízió nézőit az SZTE Médiacentrum válogatott műsoraival, Szabadegyetem előadásokkal - Ízelítő tartalomból: - Dr. Turzó Kinga: Bioanyagok, életünk részei - Dr. Ivanics Mária: Krími tatárok - egy kelet-európai muszlim nép - Prof. Dr. Dux László: A Biokémia alapjairól - Prof. Dr. Wölfling János: Az élet a kémikus szemével - Prof. Dr. Tóth Gábor: Vitaminoktól a peptidekig - Szent-Györgyi intézeteinek kutatási témái.

Link: szegedma.hu

 

A ma kezdődő a nyári szünettel 100 milliót spórol az egyetem - Mától két hétig zárva tart a Szegedi Tudományegyetem épületeinek nagy része. Zárva tart az év 32. és 33. hetében többek között a József Attila Tanulmányi és Információs Központ, az SZTE Rektori Hivatal, a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság, illetve több kari központi épület. Az e helyeken dolgozó egyetemi alkalmazottak nyári szabadságra mennek. A nyári szünetet többek között energiatakarékossági szempontok indokolják.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

Harminc titkos dokumentumot fejtett meg egy szegedi doktorandusz - Harminc, titkosírással készült 16-17. századi latin és magyar nyelvű dokumentumot fejtett meg Vadai István irodalomtörténésszel együttműködve Vámos Hanna, a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarának doktorandusza. A kutató azt tervezi, hogy a levéltárakban, könyvtárakban található kódolt levelek, könyvek feltöréséhez kulcsgyűjteményt állít össze és számítógépes programot készít. A doktorjelölt az MTI-nek elmondta, hogy 2010 nyarán kezdett el titkosírással készült dokumentumokkal foglalkozni Vadai István irodalomtörténésszel, aki húsz éve már megfejtett két ilyen iratot.

Link: sikerado.hu, inforadio.hu, mti.hu, eduline.hu, magyarhirlap.hu, hirado.hu, mon.hu, mult-kor.hu, hetivalasz.hu, mno.hu, pecsinapilap.hu, atv.hu

 

100 milliót ér a klímaszünet az SZTE -en - ...Augusztus ötödike és huszadika között zárva tart a Szegedi Tudományegyetem épületeinek nagy része. A nyári szünetet többek között energiatakarékossági szempontok indokolják és az, hogy a dolgozók valóban menjenek szabadságra. A betegellátás ebben az időszakban is folyamatos a szegedi klinikai és az egészségügyet szolgáló egyetemi épületekben. A Szegedi Tudományegyetem a klímaszünettel 100 milliót spórol.

Link: vtvszeged.hu

 

Ennyit kell fizetni a legolcsóbb szakokért szeptembertől - ...A Szegedi Tudományegyetemen a közgazdálkodás és közpolitika, a marketing, a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, a pénzügy, illetve regionális és környezeti gazdaságtan kerül 225 ezer forintba. A társadalomtudományi képzések közül a Budapesti Corvinus Egyetem szociológia és a Szegedi Tudományegyetem kisebbségpolitika képzését végezhetitek el 225 ezer forintos önköltség mellett. Bölcsészképzések - - A bölcsészképzések közül ennyibe kerül a Miskolci Egyetem filozófia, fordító és tolmács, kulturális antropológia, magyar nyelv és irodalom, politikatudomány, szociológia, történelem képzése, illetve a Pannon Egyetem alkalmazott nyelvészet, anglisztika, fordító és tolmács, magyar nyelv és irodalom, német nyelv, irodalom és kultúra, nemzetközi tanulmányok, neveléstudományi (pápai képzés), összehasonlító irodalom- és művelődéstudomány és színháztudomány képzése is.

Link: eduline.hu

 

Szedeák: Dukics Jászberénybe igazolt - Délelőtt még nem lehetett biztosan tudni, hol folytatja pályafutását Nebojsa Dukics, a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I A csoportos férfi kosárlabdacsapatának szerb légiósa. A három éve Szegeden játszó, 4-es poszton szereplő játékossal tárgyalt a Szedeák a hosszabbításról, ám megegyezés nem született, és a kosaras nem vett részt a csapat eddigi edzésein sem. Ma reggel a Facebookon keresztül értük utol. - Köszönöm az érdeklődést.

Link: delmagyar.hu

 

Egyre több fiatal jelentkezik tartalékos katonának - ...A Szegedi Tudományegyetemen például már állandó toborzó pontot is kialakítottak, ahol heti rendszerességgel népszerűsítik a tartalékos rendszert. Vanyur Tibor elmondta, a gólyatáborok többségében is ott lesznek, hogy tartalékosokat toborozzanak. A középfokú intézményekben a 18 év körüli diákokat szólítják meg, és országszerte a munkaügyi központokkal is szoros kapcsolatot alakítottak ki. Az ezredes arra is kitért, hogy az önkéntes tartalékosnak jelentkezők területi eloszlása hasonló képet mutat, mint a szerződéses, illetve hivatásos állományé.

Link: propeller.hu, superiorhirek.hu, gyorplusz.hu, promenad.hu, webradio.hu, egri-hirhatar.hu, inforadio.hu, mti.hu, szebbjovo.hu, pecsma.hu, feedproxy.google.com, belfold.ma.hu, mon.hu, hvg.hu, nepszava.hu, zipp.hu, hirado.hu, kisalfold.hu, delmagyar.hu, szegedma.hu, portal.ghost.hu, profession.hu, pecsinapilap.hu

 

Korszerűbb lett a szegedi koraszülött intenzív osztály - Uniós támogatással harmincágyasra bővítették és korszerűsítették a Szegedi Tudományegyetem gyermekklinikájának koraszülött intenzív osztályát - közölte Túri Sándor professzor csütörtökön a Tisza-parti városban. A szegedi gyermekklinika koraszülött intenzív osztályát az országban az elsők között hozták létre. Ma az egyike azoknak az osztályoknak, ahol az akár 500 grammos testtömeggel születő koraszülöttek teljes körű, akár szívsebészeti ellátást vagy művesekezelést is kaphatnak - mondta a projektvezető a 380 millió forintos fejlesztést bemutató sajtótájékoztatón.

Link:belfold.ma.hu, csaladhalo.hu, zipp.hu, superiorhirek.hu, promenad.hu, hirado.hu, mti.hu, magyarhirlap.hu, hvg.hu, mno.hu

 

33. hét

(2013.08.12. – 08.18.)

 

Állandó kiállítóhelyet remél a Plein Air - ...A Plein Air "atyja", Aranyi Sándor, a szegedi egyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz tanszékének vezetője az ünnepségen reményét fejezte ki, hogy a műtárgyakból állandó tárlat nyílhat Csongrádon. Ebben, úgy tudjuk, az önkormányzat is partner. A mostani kiállítás augusztus végéig látogatható. A tárlat augusztus végéig látogatható a Városi Galériában.

Link: delmagyar.hu

 

Emléktáblát készítenek Nagykaposon Herczegh Gézának - ...1951-ben a Szegedi Tudományegyetem Jogi Karán szerzett diplomát. 1967 és 1990 között a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karán adott elő. 1990-től három éven át a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának tagja volt. 1993-tól 2003-ig az ENSZ Nemzetközi Bíróságánál működött Hágában. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Többek között a Marburgi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem díszdoktora. Jelentős kutatásokat végzett a nemzetközi bíráskodás és nemzeti kisebbségek kérdése területén.

Link: felvidek.ma

 

A sikercsapat felkészítésében részt vett a bajai csillagvizsgáló is - ...A tehetséggondozó programban az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem csillagászai is részt vesznek. - A közlemény szerint a szakmai körökkel és az Emberi Erőforrások Minisztériumával megkezdődnek az egyeztetések annak lehetőségéről, hogy 2018-ban vagy 2019-ben Magyarországon rendezhessék meg a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiát.

Link: baon.hu

 

 

Szeptemberben ismét Kutatók Éjszakája - ...Debrecenben külföldi kutatók bevonásával Európa Kávéház nyílik, a Szegedi Tudományegyetemen szegedi CSI-t rendeznek. A legkedveltebb programok idén is visszatérnek. Lesz DNS nyaklánckészítés a gödöllői Szent István Egyetemen, az élő test virtuális felszeletelése a Semmelweis Egyetemen, halsimogatás a bajai Halászati és Öntözési Kutatóintézetben, parfümkészítés a Budapesti Corvinus Egyetem kertészeti karán, vagy repülésszimulátor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyik programján.

Link: index.hu, szegedma.hu

 

Egymillió migrénes országa - ...Most a migrénesek fájdalmainak enyhítését keresik közösen a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem kutatói. Féloldali fejfájás - ez a migrén tipikus tünete. Kerülik a hangot és a fényt, csöndbe és sötétbe vonulnak a görcsös, szinte csillapíthatatlan fájdalomtól szenvedők - tudtuk meg a Szegedi Tudományegyetem neurológiai klinikáját és az MTA itteni neurológiai kutatócsoportját vezető akadémikustól. Link: delmagyar.hu, kisalfold.hu

 

Szent-Györgyi Albert és szuperlézer - Szabadegyetemi előadások a Telin csatornáján - Augusztusban is minden este 20 órától az SZTE-blokk várja a Telin televízió nézőit az SZTE Médiacentrum válogatott műsoraival, Szabadegyetem előadásokkal. - Ízelítő tartalomból: - Dr. Vajda Tamás: A C-vitamin felfedezésének hatása a paprikaiparra, a dél-alföldi gazdaságra - Dr. Kiss Róbert Károly: Szent-Györgyi Albert nemzetközi kapcsolatai, kultúrdiplomáciai és politikai tevékenysége - Dr. Pukánszky Béla: Szent-Györgyi Albert az egyetemi oktató küldetéséről, a nevelésről, a pedagógiáról.

Link: szegedma.hu

 

Megtartaná Miscsevicset a Szedeák - A Naturtex-SZTE-Szedeák együttese Nemanja Miscsevics személyében egy új játékost tesztelt az elmúlt napokban. A 19 éves, 3-4-es posztokon is bevethető játékos jó benyomást tett a szegedi vezetőkre. - A Vojvodina utánpótlásából érkezett Miscsevics, akit egyébként magyarként vehetnénk számításba, ha hozzánk igazol - mondta Bonifert Domonkos a bb1.hu érdeklődésére. - Jó benyomást tett ránk, de a Vojvodinától is kapott ajánlatot, ezért azt mondta, hogy péntekig választ ad nekünk. Link: onkormanyzat.mti.hu

 

Állami kitüntetéseket vehettek át Szeged kiválóságai - Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a Magyar Érdemrend Középkeresztjének polgári tagozatával tüntette ki Anderle Ádámot, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hispanisztika Tanszékének professor emeritusát. A kitüntetésben részesült Kérchy László, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Matematikai Tanszékcsoportja Analízis Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára is.

Link: szegedma.hu, promenad.hu, onkormanyzat.mti.hu, delmagyar.hu

 

Érdemkereszt és miniszteri oklevél a kormányhivatal munkatársainak - ...Garainé Király Marianna Csongrád Megyei Kormányhivatal, Szegedi Járási Hivatal, Járási Földhivatalának ingatlan-nyilvántartási osztályát vezeti. Osztályvezetői munkája során mindig megbízható, kitartó munkatárs, aki az évek alatt több tucatnyi újonnan érkezett kollégának a betanítását is felügyelte. Tudását folyamatosan bővíti, aktívan részt vesz a jogalkalmazási problémák megoldásában, munkavégzése mellett jelenleg is tanul: jogi tanulmányokat folytat a Szegedi Tudományegyetemen.

Link: promenad.hu, orientpress.hu, szegedma.hu

 

Elismerések a kórház dolgozóinak - Címzetes egyetemi docens kitüntető címet adományozott a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának szenátusa dr. Svébis Mihálynak, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgató főorvosának. Vécsei László dékán javaslatát a szenátus május végi ülésén hagyta jóvá - olvasható az intézmény honlapján. Link: kecskemetitv.hu

 

Véget ért az idei Plein Air - ...2013-ban azonban kiegészült a rendezvény az SZTE JGYPK rajz-művészettörténeti tanszék festő szakirányos hallgatóinak táborával is. _%Gál Lehel%_ festőművész, az SZTE JGYPK rajz-művészettörténet tanszék adjunktusa a következőket mondta - A Csongrádi Művésztelep nagyon kedvelt fészek a nyugalomban alkotni vágyó művészeknek, és a művésszé válás felé tartó hallgatóknak egyaránt. Idén egyszerre volt a Plein Air, és a Start Plein Air - Mesterek és Tanítványok találkozó-, amikre egy kicsit rászervezve elhoztuk a festő tanszakos hallgatóinkat is.

Link: delmagyar.hu

 

34. hét

(2013.08.19. – 08. 25.)

 

Magyar kórházakban is tesztelik az iKnife-ot - ...Egy ingenol-mebutát nevű vegyületet már Amerikában és az Európai Unióban is gyógyszerhatóanyagként engedélyeztek - felfedezésében magyarok is közrejátszottak, a vegyületet először a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának kutatói mutatták ki a vézna kutyatej nevű növényből. Magyar kutató nevéhez fűződik egy másik alternatív daganatkezelési módszer is, melyet hipertermiás kezelésnek hívnak. Bizonyos tumorsejtek ugyanis magas hőmérsékleten elpusztulnak, így már hazánkban is engedélyezett a lokális hipertermiás kezelés - már hat onkológiai klinikán is igénybe vehető térítésmentesen.

 Link: life.hu

 

Redenczki Fanni: haikuval a Marsra - Szeged - Egy szegedi diáklány versét is az űrbe küldi a NASA, miután elég voksot kapott egy internetes szavazáson. A mű mindössze 3 soros. - Még sokat kell fejlődnöm, amíg valódi költő válik belőlem. Sok gyakorlás és kitartás kell hozzá - mondja _%Redenczki Fanni%_. Május elején hirdetett versenyt a NASA (a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal), amelyben arra kérték a világ amatőr költőit, küldjenek haikukat a Marsról, a tét pedig az volt, hogy a legjobbakat egy DVD-re írva el is küldik a vörös bolygóra.

Link: delmagyar.hu, promenad.hu, veddamagyart.info

 

Strandröplabda: szegedi helytállás az ob-n és az Eb-n + FOTÓK - ...Itt az SZTE EHÖK SE női röplabdacsapatának két meghatározó embere végül a legjobb négy közé jutásért a későbbi ezüstérmes Szombathelyi Szandra, Lakatos Enikő duótól kapott ki 2-0-ra, s végül az 5. helyen végzett. - Az ob után jöhetett az U18-as Eb Litvániában! "Talán mi voltunk az egyetlenek a strandröplabdát egész évben űző csapatokból álló mezőnyben, akik autóval vágtak neki Vilniusnak" - kezdte beszámolóját Szél Márta.

Link: szegedma.hu

 

Kosárlabda: Miscevic a Szedeákot választotta - Miscevic (képünkön bal szélen, labdával) néhány nap gondolkodási időt kért a szegedi vezetőktől, majd meghozta a döntést: a következő idényben szegedi színekben akar kosárlabdázni. - "Nagyon örülök Nemanja pozitív válaszának. Az első hét alapján meggyőződésem, hogy amennyiben keményen dolgozik, szépen alakul majd a kosaras karrierje" - jelentette ki Bonifert Domonkos, a Naturtex-SZTE-Szedeák vezetőedzője. - "Szükségem volt erre a néhány napra, hogy átgondoljam, készen állok-e a váltásra.

Link: szegedma.hu

 

Jövő Hídja rendezvények sikeres start-up vállalkozásokkal - Rendezvény A Szegedi Ifjúsági Napok és a Debreceni Virágkarnevál látogatói is részt vehettek a Jövő Hídja rendezvénysorozat eseményein. Augusztus 20-án a szegedi helyszínen, a Szegedi Tudományegyetemen fejlesztett, díjnyertes levegőhajtású pneumobil versenyautók, digitális légifelvételező rendszer és fotoakusztikus hazugságmérő mellett az Innovációs Verseny győztes, KITT-E is bemutatkozott, ami óriási sikert aratott.

Link: inforadio.hu, vg.hu, napi.hu

 

Professzorok és SzemeSZTEr - SZTE-blokk a Telinen - ...SZTE - Szemeszter válogatás - Professzorok (Prof. Dr. Boda Márta) - Tudományra hangolva - Évértékelő beszélgetés dr. Majó Zoltánnal - Szabadegyetem Szeged (Bozsóné dr. Margóczi Katalin) - Egyetemi Nonstop - Pénzügyőr Zenekar és az SZTE ZMK fúvószenekarának hangversenye. - Az SZTE-blokk minden nap, este 20 órától megtekinthető a Telin Televízió csatornáján.

Link: szegedma.hu

 

Ismét a világelitben az SZTE a sanghaji ranglistán - ...Akárcsak 2012-ben, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ezúttal is a 301-400., míg a Szegedi Tudományegyetem a 401-500. helyet szerezte meg a nagy presztízsű értékelésben. - Az első tíz helyen egyébként idén is nyolc amerikai és két brit felsőoktatási intézmény áll. A listát a Harvard vezeti a Stanford és a Berkeley előtt, majd a Massachusetts Institute of Technology, Cambridge, a California Institute of Technology, a Princeton, a Columbia, a chicagói egyetem és…

Link: szegedma.hu, promenad.hu

 

35. hét

(2013.08.26.- 08.31.)

 

Bekerült az SZTE a világ legjobb 500 egyeteme közé - Az Academic Ranking of World Universities összesítése szerint Magyarországról egyedül a Szegedi Tudományegyetem került be a világ legjobb ötszáz felsőoktatási intézménye közé. - Ezt a bravúrt már korábban is elérte a szegedi egyetem, de ezúttal egyedüli magyar felsőoktatási intézményként. A nemzetközi felsőoktatási listát 2003 óta minden évben összeállítják. Figyelembe veszik a többi között a kiemelkedő tudományos és kutatási teljesítményt nyújtó oktatók számát, az elnyert Nobel-díjakat, a megjelent tudományos publikációkat a természet- és társadalomtudomány területén, valamint a cikkek idézettségét.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

Szegedi geoinformatikusok vették lajstromba a tűzcsapokat - ...A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Szegedi Tudományegyetem együttműködésében elkészült térinformatikai anyagot katasztrófavédelem a települések vízszolgáltatóinak is rendelkezésére bocsátja.

Link: szegedma.hu, promenad.hu

 

Hullámhegyen az ifjú tudós - Szeged - Az agykutató Berényi Antal két és fél éves amerikai posztdoktori ösztöndíjas időszakának eredményeit három jelentős publikáció, műszerfejlesztés fémjelzi. Idén elnyerte az MTA és az EU támogatását kutatómunkája kiteljesítésére - a Szegedi Tudományegyetemen. Az ifjú tudóst arról is kérdeztük, milyen a hullámhegyen lovagolni? - - "Posztdokként" a világ egyik vezető laboratóriumában, New Yorkban, a ritmikus agyi aktivitásokkal foglalkozó Buzsáki György mellett dolgozott Berényi Antal.

Link: delmagyar.hu

 

 

Ismét a világelitben a szegedi egyetem - A Szegedi Tudományegyetem megőrizte pozícióját a legjobb felsőoktatási intézmények nemzetközi rangsorában. A legjobb ötszáz között hazánkból csak a szegedi universitas és az ELTE szerepel a kínai Academic Ranking of World Universities (ARWU) 2013-as listáján - adja hírül a www.u-szeged. hu. - A nemzetközi felsőoktatási rangsort 2003 óta állítja össze a sanghaji Jiao Tong University: az oktatók és az egykori hallgatók szakmai elismertségét, a publikációk számát és idézési gyakoriságát értékelik százpontos rendszerben, ezen szempontok alapján mérik össze a világ legkiválóbb felsőoktatási intézményeit.

Link: delmagyar.hu

 

Hullámhegyen az ifjú tudós - Az ifjú szegedi agykutató az epilepsziára fókuszált munkája során. Az agykutató Berényi Antal két és fél éves amerikai posztdoktori ösztöndíjas időszakának eredményeit három jelentős publikáció, műszerfejlesztés fémjelzi. "Posztdokként" a világ egyik vezető laboratóriumában, New Yorkban, a ritmikus agyi aktivitásokkal foglalkozó Buzsáki György mellett dolgozott Berényi Antal. Az ifjú szegedi agykutató, aki az epilepsziakutatásra fókuszált, idén elnyerte az MTA és az EU támogatását kutatómunkája kiteljesítésére - a Szegedi Tudományegyetemen.

Link: weborvos.hu

 

 

Egészségipari innovációs klaszter jött létre a Magyar Biotechnológiai Szövetség közreműködésével - Szeged, 2013. augusztus 28., szerda (MTI) - Az egészségipar területén tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások fejlődését segítő innovációs klaszter jött létre a Magyar Biotechnológiai Szövetség közreműködésével - közölte Hajdú Szabolcs, a szervezet pénzügyi munkacsoportjának vezetője szerdán Szegeden. A BioPharm klaszter működésének első szakaszát lezáró konferencián a szakember elmondta, a tizenöt tagvállalat többsége, valamint a kezdeményezéshez csatlakozó támogatók a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontja, valamint a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány már korábban is együttműködött kutatási projektekben, részt vettek közös pályázatokon.

Link: mti.hu, mon.hu, vtvszeged.hu, hirado.hu

 

Napelemek a tetőn - helyismereti gyakorlat a kollégiumban - A Szegedi Tudományegyetem Károlyi Kollégiumában tartott helyismereti foglalkozást a Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálati csoportja. A tűzvédelmi szempontból érdekes tulajdonsága, hogy két épületének tetején is napelemek találhatók. - A napelemek áramot termelnek, amely egyrészt az épületek energiafelhasználását képesek szolgálni, azonban ha a fogyasztás nem haladja meg az elemek által termelt energiamennyiséget, úgy a hálózatba képesek visszajuttatni villamos energiát.

Link: promenad.hu, szegedma.hu

 

Víztisztításra használható mikrobagyűjteményt hoztak létre magyar és román kutatók - Szeged, 2013. augusztus 28., szerda (MTI) - A folyóvizekben és tavakban leggyakrabban előforduló szerves szennyeződések lebontására használható mikrobagyűjteményt hoztak létre szegedi és temesvári kutatók. Vágvölgyi Csaba professzor, a Szegedi Tudományegyetem mikrobiológiai tanszékének vezetője az MTI-nek szerdán elmondta, hogy az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság és a temesvári Bánáti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem kutatóival együtt másfél éven át rendszeresen vizsgálták a Maros vízminőségét.

Link: mti.hu, mno.hu

 

Kénhidrogént mérő műszereket exportál a Hilase - ...Ebből a pénzből a Szegedi Tudományegyetem, a Mol Nyrt. és a Videoton Holding Zrt. közreműködésével fejlesztette ki a műszert, amelynek az az újdonsága, hogy az EU által megengedett határkoncentrációnál tízszer jobb érzékenységű. Vagyis a nagyon kis mennyiségű kénhidrogént is képes jelezni. A műszert - az érzékenysége miatt - elsősorban tengeri, illetve szárazföldi olajfúrótornyokon, valamint olajfinomítókban használják.

Link: mti.hu, superiorhirek.hu, mon.hu, hvg.hu, tozsdeforum.hu, news4business.hu, elemzeskozpont.hu

 

Pótfelvételi: ezeken a szakokon húzták a legmagasabb ponthatárt - ...Szegedi Tudományegyetem, spanyol (levelező) 444 - - Az alapszakok közül idén is a gazdálkodási és menedzsment volt a legnépszerűbb - a magyar nyelvű, nappali képzésen a legmagasabb ponthatárt a Nyugat-magyarországi Egyetemen húzták: 408 pontot kellett gyűjteniük a felvételizőknek. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 354, a Pécsi Tudományegyetemen 274, a Debreceni Egyetemen pedig 244 volt a ponthatár.

Link: eduline.hu, keruletiujsag.hu

 

Lezárult a pótfelvételi eljárás a Szegedi Tudományegyetemre - Lezárult a pótfelvételi eljárás a Szegedi Tudományegyetemen. A hallgatók szinte valamennyi szakra benyújthatták felvételi kérelmüket augusztus 12-ig. Az eredmények augusztus 29-én, vagyis ma derülnek ki. Estig valamennyi jelentkező megtudja, felvették-e az egyetemre. A Szegedi Tudományegyetem évnyitó ünnepségén jelen lesz Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár.

Link: vtvszeged.hu

 

Szombaton kezdődik az egyetemi tanév - Szombaton délelőtt 10 órakor tartja ünnepi tanévnyitóját a Szegedi Tudományegyetem a József Attila Tanulmányi és Információs Központ kongresszusi termében. A szegedi universitas tanévnyitó ünnepségén köszöntőt mond Szabó Gábor rektor, Szeged város nevében pedig Botka László polgármester köszönti majd a hallgatókat. Az eseményt élőben közvetíti a SZTE Televízió. Élőben közvetítik a tanévnyitótAz SZTE tanévnyitó ünnepségét élőben közvetíti az SZTE-televízió.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

Kosárlabda: Szedeák-tesztmeccs Kecskeméten amerikai légióssal - Megkezdi felkészülési meccseit a Naturtex-SZTE-Szedeák NB I/A-s férfi kosárlabdacsapata, amely pénteken Kecskeméten lép pályára először, majd vasárnap 18 órakor az Etelka sori sportcsarnokban játszik még egyszer a "hírös városiakkal", hangzott el a klub csütörtök délelőtti sajtótájékoztóján a Bajor-étteremben. A gárda három hete kezdte a felkészülést, most már túl vannak az első fázison Kiss Zsolték. - "Három részre osztottuk felkészülésünket, az első ciklusban a fizikai munka dominált, most a taktikai dolgokon a sor.

Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek