Bezár

Újság

Print - 2014. január

Print - 2014. január

2014. január 26.
10 perc

4. hét

2014. 01. 20. – 2014. 01. 26.

 

A 35. legzöldebb egyetem az SZTE - SZEGED. 61 ország 301 egyeteme közül a 35. helyen végzett a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az Indonéz Egyetem zöld világranglistáján, közölte tegnap Erdélyi Evelin. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjának intézményvezetője sajtótájékoztatón ismertette az eredményt. Elmondta, a világ egyetemeinek zöld mérőszámai szerint, tehát az infrastruktúrát, az energia- és klímaváltozást, a hulladékgazdálkodást, a vízgazdálkodást, valamint az oktatást vizsgálták Indonéziában.

Délvilág DOC PDF

Délmagyarország DOC PDF

 

Nyílt hozzáférés - ...Az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója hangsúlyozta: a felvetés lényege az, hogy ingyen érhető el a folyóirat, és hogy mindenki feltétel nélkül hozzáfér a tudományos információhoz. - De például a kiadást, a szerkesztést valakinek finanszíroznia kell. Ráadásul az óriáskiadók egyben hatalmas pénzügyi vállalkozások is, profitra éhes befektetőkkel és dollár milliárdokkal a háttérben. Ugyanezen kiadók üzemeltetik az óriási adatbázisokat is, amelyeknek nemritkán egyidejűleg milliós felhasználói tábor faggatja a rekordjait.

Délvilág DOC PDF  

Délmagyarország DOC PDF

 

  Alkotó fiatalok díjai - ...A 2013-as pályadíjak díjazottjai a Szegedi Tudományegyetem hallgatói közül - természettudományok kategóriában: Harazin András (Biológia Doktori Iskola) - Vér-agy gát változások ornitinnel kiváltott akut hasnyálmirigy- gyulladásban; Tóth Ildikó (Fizika Kémiai és Anyagtudományi Tanszék) - Magnetit nanorészecskék előállítása és felületmódosítása polianonos védőréteggel; Fejes Ildikó (Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék) - Talajvíz- minőségi és mennyiségi monitoring városi környezetben, Szegeden című munkájával.

Délvilág DOC PDF

Délmagyarország DOC PDF

 

 

Új fogakat kapott Sándor - ...A tőlünk kapott százezer forint a kezelés árának nagyjából negyedét fedezte - a többi az SZTE Fogorvostudományi Kar felajánlása volt. - Most már csak ki kell házasítanunk - mosolygott a Szegedi Tudományegyetem Fogorvostudományi Kar dékánja, Nagy Katalin tegnap reggel, amikor behelyezte Balasi Sándor szájába új fogpótlását. A Lapcom Média Alapítvány karácsonyi akciójának egyik támogatottján segítettek a klinikán: a hajléktalan férfi számára alsó-felső fogpótlást készítettek.

Délvilág DOC PDF

Délmagyarország DOC PDF

 

Szakértelem és rátermettség kell - ...Az eseményen Letoha Tamás szegedi kutatóorvos vehette át a kormányfőtől az Év Példaképe Díj 2013-at. A kitüntetett génterápiás vizsgálatokat végez, fejlesztési eredménye pedig egy olyan természetes hatóanyag, amely segít megelőzni az Alzheimer-kórt. - Orbán elmondta, 1989-ben és 2010-ben is a churchilli optimizmust élte meg az ő nemzedéke. Huszonöt évvel ezelőtt - idézte fel - a szabad gondolkodás volt az egyetlen esély a túlélésre.

Délmagyarország DOC PDF

Kossuth Rádió DOC MP3

Kossuth Rádió - Déli Krónika DOC MP3

Magyar Nemzet DOC PDF

Rádió Q DOC MP3

Magyar Hírlap DOC PDF

 

Az év példaképe - Nem számított rá és nagyon meglepődött Letoha Tamás szegedi kutatóorvos, hogy ő lett Az év példaképe. Azt mondta, reméli, ezzel a kezdeményezéssel is segítenek, hogy az emberek optimistábban nézzenek a jövőbe és elhiggyék, Magyarországon is képesek vagyunk értékeket előállítani. Címkék: Alzheimer-kór, Pharmacoidea Kft., Valentínyi Katalin, Az év példaképe alapítvány, Orbán Viktor

MTV - Híradó este DOC AVI

Duna TV - Híróra DOC AVI

Kelet Magyarország DOC PDF

Hajdú-Bihari Napló DOC PDF

Észak-Magyarország DOC PDF

Fejér Megyei Hírlap DOC PDF

 

Educatio-kiállítás a sportarénában - ...A rendezvény honlapján közzétett tájékoztató szerint a rendezvényen több mint száz kiállító - köztük a Szegedi Tudományegyetem - várja a látogatókat. A kiállítás teljes ideje alatt a standokon tankönyvkiadók, taneszközgyártók és -forgalmazók, főiskolák és egyetemek, nyelviskolák, szakképző intézmények és oktatással foglalkozó kutatóintézetek mutatják be kínálatukat. Olyan intézmények és vállalatok képviselőivel, szakembereivel is találkozhatnak az érdeklődők, akik meghatározó szerepet töltenek be a magyar oktatás fejlődésében.

Délmagyarország DOC PDF

3. hét

2014. 01. 13. – 2014. 01. 19.

 

 

A mozgásnak sok riválisa van - ...- Dr. Nagy József a pedagógia Szegeden kutató és alkotó professzora többek között arra tette fel az életét, hogy kimozdítsa a magyar iskolarendszert a maga hátrányokat stabilizáló vagy éppen felerősítő mivoltából. Már a hatvanas évek végén publikált eredményeket, miszerint a gyermek mindenfajta készségére - tehát nemcsak motoros, hanem intellektuális, verbális készségeire, feladatviszonyára, magatartására - kedvező, fejlesztő hatású a rendszeres, mindennapos mozgás.

Zalai Hírlap DOC PDF

 

Kivétel a szabály - ...A kórházi bevételeket meghatározó teljesítményhatárok szokásos kézi igazgatása az idén a négy orvosegyetemi klinika közül csak a szegedinek hozott pluszt, a budapesti, a pécsi és a debreceni szűkebbre szabott keretek közé szorult. A legtöbb bevételi lehetőséget, 609 millió forint értékben a székesfehérvári Szent György Kórház kapta, amelynek adósságállománya már tavaly ősszel 3 milliárd forintra rúgott. A 2-3 milliárd forintos tartozást felhalmozók közül a Szegedi Tudományegyetem, a Honvédség Egészségügyi Központja, valamint a győri megyei kórház kapott lehetőséget többletteljesítményre és ezzel pluszbevételre.

HVG DOC PDF

 

Népszerű az Erasmus a szegedi egyetemen - Az előző tanévben a Szegedi Tudományegyetemről (SZTE) jelentkezett a legtöbb oktató Erasmus-ösztöndíjra az országban. Köztük volt Mezei Péter (32) is, aki eddig 12 alkalommal járt a finnországi Turkuban. - Hallgatóként nem jártam Erasmus-ösztöndíjjal külföldön, oktatóként jött a lehetőség. Eddig már 12 alkalommal tanítottam a finnországi Turkuban - mondja Mezei Péter, az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának docense. Egyike annak a 219 szegedi egyetemi oktatónak, akik ennek a lehetőségnek köszönhetően az előző szemeszterben külföldön jártak. Délvilág DOC PDF

Délmagyarország DOC PDF

 

Mérvadó múlt (Melléklet - Educatio) - ...A tíz legmagasabb ponthatárú képzés között két levelező képzés (SZTE-MK ösztöndíjas vadgazda mérnöki és SZF önköltséges mezőgazdasági és élelmiszer-ipari gépészmérnöki) is szerepel. - Bölcsészettudományi területen a legmagasabb felvételi ponthatárokat ugyancsak az "elit" szakokon találhatjuk: a pszichológia tipikusan sok jelentkezőt vonzó szak, de az ókori nyelvek és kultúrák is több éve a legmagasabb ponthatárú (és felvételi pontátlagú) szak egyike.

Népszabadság DOC PDF

Magyar Nemzet DOC PDF

 

Folyékony fémhatás - ..."A lítium elsősorban az alkáliföldfém-ionok, így a kalcium- és magnéziumionok biokémiai működését befolyásolhatja" - mutat rá Kiss Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének és az MTA-SZTE Bioszervetlen Kémiai Kutatócsoportjának vezetője. Magyarország egyes hévizei különösen gazdagok lítiumban, teszi még hozzá a kutató, de annyira nem, hogy árthatnának; jótékony hatásukra viszont egyelőre nincs adat.

National Geographic DOC PDF

 

A műszaki pálya hozza a legtöbbet Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vezeti a 2014-es egyetemi főiskolai rangsort. - • Az intézményi rangsor összeállításakor figyelembe vették az első helyes jelentkezők számát, a nappali tagozatos képzésekre felvettek pontátlagát, a nyelvvizsgával rendelkező felvettek számát, a középiskolai versenyeken helyezettek számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és arányát, valamint az egy - tudományos fokozattal rendelkező - oktatóra jutó hallgatók számát.

Metropol - Budapest DOC PDF

 

SZTE: cél a 3000 külföldi hallgató - AZ IDEGEN NYELVŰ KÉPZÉSEK TERÉN LEGAKTÍVABB HAZAI EGYETEM A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM (SZTE) után a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem - derült ki a tegnapi, Nemzetköziesítés 2014 nevű rendezvényen a szegedi egyetem Rektori Hivatalában. Pál József, az SZTE nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese elmondta, idén először Brazíliából is érkeztek diákok, akik 2-4 szemeszteren keresztül tanulnak majd Szegeden.

Délvilág DOC PDF

Délmagyarország DOC PDF

 

Fókuszban a szója - ...A szegedi kutatóintézet folyamatosan jelen van termékeivel a szója vetőmagpiacán - részaránya a 20 százalékot meghaladja -, és új fajták fejlesztésével, elismertetésével, technológiafejlesztéssel teremt vonzóbb lehetőségeket a termeléshez, a vetésterület növeléséhez. - Az elmúlt évben két kísérletet végeztetett a GK a Pannon Egyetem Georgikon Kara együttműködésével. Az egyik egy broilercsirke-etetési kísérlet volt az alacsony tripszin inhibitor tartalmú szójákkal.

AgrárUnió DOC PDF

 

Együtt a tudományért - ...A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászat és Allergológiai Klinikájának, illetve az Orvosi Genetikai Intézetének is a munkatársa vagyok. A két terület összefonódása, tehát a bőrbetegségek genetikai hátterének tanulmányozása vált a hivatásommá. Nem volt ez részemről teljesen tudatos választás, orvosi tanulmányaim elején neurológus szerettem volna lenni, majd a szülész- nőgyógyász pálya vonzott. Tudományos diákköri munkáim során több orvosi terület és intézet munkájába is bepillanthattam, így keveredtem a bőrgyógyászat közelébe is.

JOY DOC PDF

 

 

Kísérlet a képernyőn (Melléklet - Magazin) - ...- Doktori tanulmányaim alatt bekapcsolódtam a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetében folyó, Alzheimer-kór elleni kutatásokba. Itt olyan peptid [több aminosavból felépülő]-molekulákat állítottunk elő, amelyek erősen kötődnek a célmolekulához, ami előfeltétele annak, hogy meggátoljuk a célmolekula kártékony szerepét e betegség kifejlődésében. Sikerült az említett peptidek hatásmechanizmusát is feltérképezni részben számítógépes úton, ami lehetővé teszi, hogy tovább tökéletesítsék peptidmolekuláinkat, illetve hasonló hatóanyagjelölteket tervezzenek. Magyar Nemzet DOC PDF

 

Újabb négy évre Szabó Gábor lehet a szegedi egyetem rektora - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ide vonatkozó törvényi szabályozás szerint még 2013. november 15-én írta ki a pályázatot a Szegedi Tudományegyetem rektori székére a következő négyéves ciklusra. A pályázatok benyújtási határideje december 16-a volt. Bár hivatalos megerősítést nem kaptunk az EMMI sajtóosztályától, de a SZEGEDma.hu több minisztériumi forrása is megerősítette, hogy egyetlen pályázati anyag érkezett a posztra, a jelenlegi rektoré, Szabó Gábor akadémikusé, aki 2010. július 1-je óta tölti be a tisztséget.

Délmagyarország DOC PDF

 

 

2. hét

2014. 01.06. – 2014. 01.12.

 

Három szegedi orvost már jelöltek az idei Astellas-díjra - ...Csongrád megyéből eddig három orvos szerepel a közönségdíjra jelöltek listáján: P intér Sándor, az SZTE Traumatológiai Klinika professzora, S imonka Zsolt, az SZTE Sebészeti Klinika egyetemi tanársegédje és Barzó Pál, az SZTE Idegsebészeti Klinika tanszékvezető egyetemi tanára.

Délvilág DOC PDF  

Délmagyarország DOC PDF

 

 

Növényi fogyasztószerek: tények és valóság - ...Hazánkban nem végeztek hasonló felmérést, de elgondolkodtató, hogy csak az SZTE Farmakognóziai Intézetében öt hamis terméket azonosítottunk, egy részüket spontán lakossági bejelentés (a fogyasztó rosszullétről számolt be növényinek vélt fogyasztószer alkalmazását követően) nyomán. A termékekből jelentős mennyiségű szibutramint mutattunk ki [84]. - Nem ritka, hogy a hamisítást sokkal "ártatlanabb" módon követik el.

Gyógyszerészet DOC PDF

 

ELISMERÉSEK ÉS JUBILEUMI DIPLOMÁK ÁTADÁSA SZEGEDEN - Szegeden 2013. november 14-17. között rendezték meg az SZTE egészségügyi karainak - közöttük a Gyógyszerésztudományi Kar - közös program-sorozatát. A rendezvényen a négy kar dékánja és a Klinikai Központ elnöke beszámolt az elmúlt év eredményeiről. November 15-én, 11 órától adták át az elismeréseket és a jubileumi diplomákat. Prof. Hohmann Judit dékán beszéde - "Tisztelt Rektorhelyettes Úr! Dékán Asszonyok! Elnök Úr! Dékán Úr! Gyógyszerészet DOC PDF

 

HÍREK SZEGEDRŐL - Az SZTE Ünnepi Szenátusi ülése - 141 éve, 1872-ben november 11-én nyitotta meg kapuit a kolozsvári egyetem. Szabó Gábor rektor invitálására az SZTE 2013. november 9-én Ünnepi Szenátusi ülést tartott, amelyen négyen Dr. honoris causa, ketten Senator honoris causa, hárman-hárman prof. emerita, ill. prof. emeritus elismerésben, egy oktató Kristó Gyula-díjban "részesült, hatan Pro Universitate Díjat és hárman Klebelsberg Kunó-Díjat vehettek át.

Gyógyszerészet DOC PDF

 

Vitatott vitamin - ...A Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Farmakognóziai Intézetében dolgozó egyetemi adjunktus elmondta lapunknak, hogy a vizsgálatok eredményei messze nem egyértelműek. Például van olyan kutatás, amelynek az eredménye azt mutatta, hogy míg a C-vitamint szedő betegek 11 nap alatt gyógyultak meg, addig az ilyen vitamint nem szedők 12 nap alatt. Enyhe hatás mindenképpen van, de ez aligha nevezhető komoly eredménynek.

Magyar Nemzet DOC PDF

 

Ennyit kell fizetni a legdrágább egyetemi szakokért szeptembertől - ...Az osztatlan, ötéves szakon egy félévért a Pécsi Tudományegyetemen 1 millió 50 ezer forintot kell fizetni, a Semmelweis Egyetemen 1 millió 350 ezer, a Debreceni Egyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen 950 ezer forintért tanulhattok, szemeszterenként. Orvos - - Az általános orvosi képzés nem tíz, hanem tizenkét féléves, összesen négy egyetem indít ilyen szakot: a Semmelweis Egyetemen 1 millió 20 ezer forint egy félév, vagyis a diploma megszerzéséig összesen 12 millió 240 ezer forintot kell fizetnetek, ha nem szereztek állami ösztöndíjas helyet sem a felvételin, sem később.

24 Óra DOC PDF

 

Bővül a pszichiátria - ...A fejlesztésre egy 2 évvel korábban, a szegedi egyetemmel együttműködve benyújtott pályázat eredményeként kerül sor. Mint megtudtuk, az épületegyüttes átalakítása január második felében indul, a munka befejezése szeptemberre várható. Az építkezés ideje alatt költözésre nem lesz szükség.

 Délvilág DOC PDF  

Délmagyarország DOC PDF

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek