Bezár

Internet

Ismét Szeged lesz a gitárosok fővárosa

Ismét Szeged lesz a gitárosok fővárosa

2016. április 03.
2 perc

Immár tizenhetedik alkalommal április 7-10. között rendezik meg a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált. A társrendező idén is a Szegedi Tudomány Egyetem Zeneművészeti Kara. A négy nap alatt számos fantasztikus gitáros lesz a vendég.

Lassan már azok is színpadra állhatnak, akik akkor kezdtek el a gitáron játszani, amikor a szegedi fesztivál ötlete megszületett. Azóta viszont, mind nehezebb körülmények között, de évről évre, megrendezik a programot. Hasonló kitartással kevesen rendelkeznek hazánkban.


A rendezvényre a magyar gitárművész közül részt vesz Csáki András, Roth Ede, Podhorszky Gábor, Katona Péter és Pusztai Antal. Mellettük neves spanyol-, svájci-, görög- és japán koncertfellépők is érkeznek Szegedre, - többek között Dimitris Dekavallas, Florian Larousse, Mikiya Kaisho, vagy Takuya Okamoto.


A közönség-koncertek és a mesterkurzusok mellett négy kategóriában országos egyetemi gitárversenyt is rendezünk, tehetséges magyar művészhallgatók számára.

Az idei Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál a szokásos spanyol, latin és jazz ihlette produkciókon túl orientális hangulatot is hoz. Az április 7-i megnyitón felcsendül Pavlovits Dávid Arab Éjszaka című gitárkvartettje, április 9-én a világhírű Pusztai Antal fellépése előtt két rendkívüli japán művészt Mikiya Kaishot és Takuya Okamotot hallgathatják meg.


Vannak közkívánatra visszatérő vendégek is, mint a francia gitár-fenomén Florian Larousse, aki a világ legnagyobb gitárversenyének a GFA (Guitar Foundation of America) győztese.

Harmadik alkalommal rendezzük meg a fesztivál keretében az Országos Egyetemi versenyt, győztesei az április 10-i gálaesten lépnek fel, a nagynevű virtuóz Csáki András előtt.


A kurzusok és a gitárverseny rendezvényei mellett 19.30 órai kezdettel világszerte ismert gitárművészek adnak színvonalas koncerteket a SZTE Zeneművészeti Kar Fricsay termében.


Program:

Április 7. csütörtök: Szeged Guitar Quartet és Podhorszky Gábor,

Április 8. péntek: Beke István Ferenc (Ro) Florian Larousse (Fr)

Április 9. szombat: Takuya Okamoto és Mikiya Kaisho (J) és Pusztai Antal

Április 10. vasárnap: Dimitris Dekavallas (Gr) és Csáki András


Link: szeged.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek