Bezár

Internet

Szegedi tagokat is választott az MTA

Szegedi tagokat is választott az MTA

2016. május 03.
1 perc

Bemutatták kedden a Magyar Tudományos Akadémia újonnan megválasztott rendes, levelező, külső és tiszteletbeli tagjait.

A rendes tagok közé a Biológiai Tudományok Osztálya két szegedit is választott: Kondorosi Évát, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) Biokémiai Intézetének biokémikusát – aki idén kapta meg a Szegedért Alapítvány fődíját – és Nagy Ferenc Istvánt, az SZBK Növénybiológiai Intézetének csoportvezető biológusát. A Földtudományok Osztálya egy szegedi levelező taggal bővült: Kovács Zoltánnal, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékének vezetőjével.
Az akadémia rendes tagja lett a hódmezővásárhelyi születésű Gyáni Gábor is, ő az MTA BTK Történettudományi Intézetének kutatóprofesszora és témacsoport-vezetője.

A rendezvényen adták át az akadémiai díjakat is, a kitüntetettek között is volt szegedi tudós. Lengyel Imre, az MTA doktora, az SZTE Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtani és Gazdaságfejlesztési Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára a hazai regionális tudomány elméleti rendszereinek fejlesztéséért, a területi versenyképesség modelljének és módszerének kidolgozásában elért eredményeiért, valamint a regionális gazdaságfejlesztés megalapozására irányuló munkásságáért vehette át az Akadémiai Díjat. A szőregi születésű Beck Mihály pedig Akadémiai Aranyérmet kapott – ő 1968-tól 1990-ig vezette a debreceni egyetem fizikai kémia tanszékét, időközben pedig rektorhelyettese és egy éven keresztül megbízott rektora is volt az intézménynek.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek