Bezár

Internet

Egyedülálló projekt a tumorok korai felismerésére

Egyedülálló projekt a tumorok korai felismerésére

2017. december 05.
3 perc

Komplex diagnosztikai rendszer fejlesztésébe kezdenek amely egyszerű vérminta alapján segíti a tumorok korai felismerését.

Az Enterprise Communications Magyarország Kft. a Szegedi Tudományegyetem több intézetének kutatóival együttműködve hozza létre azt az egyedülálló projektet, melynek keretén belül egy komplex tumor diagnosztikai rendszer fejlesztésébe kezdenek. A GINOP-2.2.1-15-2017-00052 azonosító számú pályázaton elnyert 1,498 milliárd forint támogatással megvalósuló projekt célja, hogy létrehozzon egy olyan költséghatékonyan működő rendszert, amely egyszerű vérminta alapján segíti a tumorok korai felismerését, valamint a megfelelő kezelési mód kiválasztását - tudatták a mai programindításról közleményben.


Hazánkban az újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos megbetegedések száma évente az 50 ezret is meghaladja, és 30-33 ezer beteg halálát okozza a rák. Magyarországon a tumorok kezelésének közvetlen költségei évi több mint félmilliárd euróra rúgnak, míg a közvetett költségek ennek többszörösét teszik ki a korai halál okán kieső termelés, a korai nyugdíjazás, a táppénz és a páciensek rokonainál jelentkező időkiesés miatt. Ezen jelentősen változtathatnak olyan modern és költséghatékony technológiák, amelyek a tumor korai felismerésére és személyre szabott kezelésére fókuszálnak.


Az Enterprise Communications Magyarország Kft. az innovatív informatikai és infokommunikációs szolgáltatások és megoldások egyik vezető hazai rendszerintegrátora. Többek közt a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve tűzte ki a pályázati projekt céljául a vérszérumból végzett molekuláris tumor diagnosztikai rendszer alapjainak létrehozását, amely a várható piaci bevezetés után jelentős társadalmi hasznot generál. A fejlesztésnek köszönhetően a diagnosztika szövettani vizsgálat nélkül nemcsak jelentősen gyorsabb és fájdalommentes lehet, hanem alkalmas lesz a tumor stádiumának meghatározására, valamint a kezelési stratégia kiválasztására is.

A konzorciumi tagok közül az SZTE ÁOK és TTIK, valamint az MTA SZBK évtizedes tapasztalattal rendelkezik tumorbank mintagyűjtés és azok európai szintű üzemeltetése terén. Továbbá a tumorbankra épülő diagnosztikai eljárások kutatásában és termékek előállításában – együttműködve a Delta Bio 2000 Kft-vel és a Hiperon Genetics Kutató és Tanácsadó Kft-vel – az SZTE és az SZBK számos kutatócsoportja is részt vesz, amelyek magába foglalnak szenior kutatókat és orvosokat, valamint fiatal kutatókat is.

A tumorbanki adatok adatbázisba történő rendezése és kórházi/egészségügyi nyilvántartó rendszerekbe történő integrálása, valamint az arra épülő adathalász és képdiagnosztikai kihívások informatikai megoldása az Enterprise Communications Magyarország feladata. A vállalat közép-kelet-európai szinten is kiemelkedő tapasztalattal rendelkezik az eHealth és a digitális adatfeldolgozás terén. A konzorcium tagok egyedi szakmai kiválósága és a tumordiagnosztika iránti elkötelezettsége biztosítja, hogy a rendelkezésre álló legmodernebb technológiai eljárások továbbfejlesztésével olyan eszközcsomagot biztosítsanak a magyar társadalom részére, amely lehetővé teszi a daganatok rutin diagnosztikai szűrését.


Az Enterprise Communications Magyarország Kft., mint konzorcium-vezető, nagy tapasztalattal és referenciákkal rendelkezik adatbázis kezelés és klinikai orvostámogató rendszerek építésében, eHealth üzletága a Szegedi Tudományegyetem intézeteivel együttműködésben elsőként egy képi és adattárolási lehetőségekkel felruházott tumorbanki adatbázist hoz létre. Ennek alapjaiból lehetséges meghatározott biomarkerek ismeretében fejleszteni a komplex diagnosztikai rendszert, amely a daganatos elváltozásokat egyszerű vérvétellel nyert mintából képes azonosítani.


Hasonló költséghatékonyságú, korai diagnosztikai rendszer jelenleg nem áll rendelkezésre a klinikumban.

A négyéves pályázati projekt eredményei két nagy csoportra bonthatók. Az első nagy csoport az elméleti munka eredményeként létrejövő új ismeretek. A kutatási eredmények egy része oktatásban hasznosul, más része a projektbe épül be. A másik nagy csoport pedig az elméleti kutatási eredmények felhasználását követően létrejövő új eljárás(ok), új szoftveres megoldás(ok) és új diagnosztikai eszköz rendszer prototípusa.


Link: weborvos.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek