Bezár

Internet

A legjobb márkák közé került a Szegedi Tudományegyetem

A legjobb márkák közé került a Szegedi Tudományegyetem

2017. június 02.
1 perc

A legjobb márkákat minősítő Superbrands 2017 díjat kapott a Szegedi Tudományegyetem. A szakmai szempontok és a fogyasztók körében végzett márkaismertségi és -kedveltségi kutatás alapján odaítélt elismerés visszajelzés az egyetemen folyó magas színvonalú oktatási, kutatási és gyógyító tevékenységről.

Martinek Tamás, az SZTE közkapcsolati rektorhelyettese úgy fogalmazott, a Superbrands 2017 díj az intézmény többéves márkaépítő tevékenységének elismerése, ugyanakkor a „fogyasztók” – a hallgatók, az universitas ipari partnerei, a páciensek – visszajelzése az itt folyó magas színvonalú oktatási, kutatási és gyógyító tevékenységről.


Idén tizenharmadik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország szakértői bizottsága a Superbrands díjakat. A zsűri elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a díjazott márkák eddigi sikerességét és hitelességét. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet. A Superbrands nagy hangsúlyt fektet a fogyasztók elérésére, így a márkák szakmai és pénzügyi előszűrése után, a bizottság értékelése 2017-ben is kiegészült a GfK Hungaria Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertségi és kedveltségi kutatással.


Idén huszonkét éve, hogy a marketinggel és kommunikációval foglalkozó szaktekintélyek útjára indították a programot Nagy-Britanniában. A cél kettős volt: a kiemelkedő márkák reflektorfénybe állítása, valamint követendő példák felmutatása. A program az indulás óta a világ minden részén ismertté vált, ma már csaknem kilencven országban jelent különleges minősítést a Superbrands cím.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek