Bezár

Internet

Második alkalommal találkoznak az egyetemi színházak Szegeden

Második alkalommal találkoznak az egyetemi színházak Szegeden

2017. március 16.
2 perc

Magyarország egyetemeinek színi társulatai találkoznak március 17-től 20-ig Szegeden. A II. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) célja Szeged kulturális életének színesítése is.

A Szegedi Egyetemi Színházért Egyesület és a Szegedi Egyetemi Színház társulata többek között azzal a tervvel vág bele idén is az egyetemi színházi találkozó megszervezésébe, hogy hagyományt teremtsenek vele, ugyanakkor az egyetemi színjátszás gazdag szegedi múltjára, jelenére és jövőjére is szeretnék felhívni a figyelmet, valamint Szeged kulturális életét is színesítenék. A rendezvény hagyományteremtő, hiszen ezentúl minden év tavaszán, márciusban rendeznék meg a Tisza-parti városban.


A II. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozó (SZESZT) továbbra is testvére kíván lenni a Debreceni Egyetemi Színházi Találkozónak (DESZT), illetve a Janus Egyetemi Színház (JESZ) találkozóinak, egyfajta rendszert is kialakítva ezzel: míg Szeged tavaszi találkozópont lenne, addig Pécs és Debrecen őszi. A SZESZT lehetőséget biztosít arra, hogy a felsőfokú oktatási intézményekben működő színházi társulatok megismerhessék egymás munkáját, kísérleteit és eredményeit. Emellett Szeged város színház iránt érdeklődő közönségét is várják a találkozóra. A szakmai színvonal garantálására szakértő értékelőket kértek fel: Balog Józsefet, a MASZK Egyesület elnökét, a Thealter Fesztivál művészeti vezetőjét, Barnák Lászlót és Rédei Rolandot, a Szegedi Nemzeti Színház színművészeit, Kiss Ágnes bábművészt és Büky Bea színművészt.


Az előadásokat egymáshoz közel eső helyszíneken, multifunkcionális térben mutatják be. Idén új helyszín a ZUG művészeti tetthely, a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza, de lesznek előadások a Szegedi Pinceszínházban is.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek