Bezár

Internet

Stratégiai megállapodást kötött az Audi és az SZTE

Stratégiai megállapodást kötött az Audi és az SZTE

2017. május 30.
2 perc

Oktatási és kutatási együttműködésről kötött stratégiai megállapodást az Audi Hungária Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kedden a felsőoktatási intézmény innovációs napján.

Szabó Gábor rektor elmondta: az SZTE hosszú évek óta dolgozik együtt járműipari cégekkel, az eddigi megállapodások beszállítókhoz kapcsolódtak, az Audi az első olyan partner, mely az autóipar csúcsát képviselő végterméket gyártó vállalkozás. A járműipar komplex terület, az ott folyó kutatásokba a jogi környezet vizsgálatától a hajtáslánc tervezésig egy tudományegyetem számos ponton bekapcsolódhat – hangsúlyozta az akadémikus.


Knáb Erzsébet, az Audi Hungária Zrt. személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója kifejtette, az Audi komoly innovációs tőkével rendelkezik, termékeinek prémium minőségét a legmodernebb technológia alkalmazásával és munkatársai magas szaktudásával biztosítja. A cég nagy hangsúlyt fektet a jövő generáció képzésére, kiemelten fontos az egyetemi partnerekkel való együttműködés az oktatás és a kutatás területén.


Az Audi számára fontos a magyar szellemi tőke, a vállalkozás számít a hazai egyetemek tudásbázisára – mondta az igazgató. A szakember közölte, az Audi és az SZTE jövőbemutató együttműködése a járműipari-kutatások és fejlesztés jelentős színtere lesz.

A szerződés általános célja, hogy a cég és az egyetem kölcsönösen segítsék egymást innovációs és oktatási tevékenységükben és közös kutatás-fejlesztési projekteket indítsanak. Ez utóbbiak érdekében együtt indulnak az állam, illetve az Európai Unió vagy más hazai vagy nemzetközi szervezetek által kiírt pályázatokon. Az Audi tudományos diákköri és szakdolgozati témákat hirdet meg az egyetemen, a cég szakemberei bekapcsolódnak ezek vezetésébe, illetve a doktori képzésbe.


Az Audi Hungária Zrt. 7,136 milliárd euró árbevételt ért el 2016-ban. A vállalat közel 2 millió motort és mintegy 123 ezer járművet gyártott tavaly. A magyarországi vállalat az 1993-as alapítása óta 8,3 milliárd euró értékű beruházást valósított meg, dolgozóinak száma meghaladja a 11 ezret. Az Audi Hungária a Volkswagen konszern harmincnál több telephelyét látja el erőforrásokkal.


Link: magyaridok.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek