Bezár

Internet

Mérnökképzés indul a Táncsics Mihály Gimnáziumban

Mérnökképzés indul a Táncsics Mihály Gimnáziumban

2019. szeptember 04.
2 perc

Hivatalosan is elindul a Szegedi Tudományegyetem Táncsics Mihály Gimnáziumba kihelyezett gépészmérnöki képzése, melyet szeptember 4-én jelentett be Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere, Bojtor István, alpolgármester és dr. Blahó János, az intézmény igazgatója. A képzés első évfolyamára mintegy 45-en jelentkeztek.

Hosszas előkészítő munka, valamint a Táncsics Mihály Gimnázium és a Szegedi Tudományegyetem összefogásának eredményeként a 2019/2020-as tanévtől tovább bővül a képzési lehetőségek sora Orosházán. Szeptember 4-én jelentették be az egyetem kihelyezett, államilag támogatott gépészmérnöki képzésének elindítását az intézményben.


Dávid Zoltán, Orosháza polgármestere fontos és nagy eredményként értékelte a város életében a képzés elindítását, ami remélhetőleg pozitív hatást eredményez a városban működő cégeknek és dolgozóknak.


– Mindenképpen pozitívum, hogy sokan jelentkeztek a mérnökképzésre, ráadásul nemcsak Orosházáról, hanem más városokból is. Sok olyan hallgató van, aki 400 pontot ért el, így jó előképzéssel érkezhetnek ide. Mérföldkő ez a város életében, melynek az eredményei rövidesen megmutatkoznak – nyilatkozta a polgármester.


Hozzátette, a képzés elindításával a cégeknek olyan szakembereket tudnak majd biztosítani, akik már naprakész tudással segíthetik az adott szervezetet. A program népszerűségét a jelentkezési adatok is alátámasztották, hiszen mintegy 45-en fejezték ki érdeklődésüket a mérnökképzés iránt. Dr. Blahó János, a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója szerint több évre visszanyúló igényeket sikerült megvalósítani. A képzés várhatóan szeptember 14-től indul útjára.


– Az Orosházán lévő gazdálkodó szervezeteknek évek óta komoly igénye, hogy a munkaerő utánpótlása átláthatóvá váljon. Az iskola küldetését is úgy fogalmaztuk meg, hogy Orosháza központi szerepét és a jövő építésének lehetőségét töltse be. A rezidensiskolaként meglévő lehetőségeknek köszönhetően alakult ki a nyár folyamán a képzés, ami komoly munka volt, de sikerült, ráadásul állami támogatással indulhat – mondta az igazgató.


Mint kiderült, a Szegedi Tudományegyetem a továbblépésre is nyitott, így nem kizárt, hogy a jövőben a gépészmérnökök képzése mellett más profilok is megjelennek Orosházán.


Link: oroscafe.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek