Bezár

Internet

Workshopot tartottak a Mezőgazdasági Karon a középiskolás diákoknak

Workshopot tartottak a Mezőgazdasági Karon a középiskolás diákoknak

2019. szeptember 04.
1 perc

Több mint 120 középiskolás, pályaválasztás előtt álló diák érkezett Hódmezővásárhelyről és a környező településekről a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karára, hogy megismerkedjen a mezőgazdaság high-tech oldalával és a startupok világával, valamint a csapatmunka előnyeivel.

Komarek Levente oktatási dékán-helyettes a Rádió 7-nek elmondta, hogy a most elsajátított készségekkel szeptember 23-án, a következő fordulóra már kész projektekkel és négyfős csapatokkal érkeznek a gyerekek. Hozzátette: közülük kerülnek majd ki azok, akik részt vehetnek szeptember 27-én, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár szuperdöntőjében.


Komarek Levente erről részletesen így beszélt: „Elsődleges cél, hogy elősegítsük, hogy a diákok már középiskolásként is team munkában gondolkodjanak. Ez azért is nagyon fontos, mert ha egyszer majd a munka mezejére lépnek, akkor látni és tapasztalni fogják, hogy a team munkában sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni.”


Link: vasarhely24.com

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek